20111025

A következő három nap

"
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi volt az, amiért annyira megragadott ez a film. Egyszerűen rá kellene fognom Russel Crowe személyiségének varázsára. Hiszen ugyanaz sugárzik John Brennan-ból is mint Maximusból, Robin Hoodból, Terry Thorne-ból...  Mégis, John Brennan valamitől fogva sokkal nagyobb hős. Talán azért, mert a valóságból érkezik? Ő az egyszerű átlagember, és azok fajtájából, akik soha nem tettek semmi törvénybeütközőt. Nem kaptak semmilyen "hős"-képzést. És nincs szándékukban végezni valamilyen világmegváltást sem.


És éppen egy John Brennan köré szövődik egy csodálatos cselekményvezetés. Szépen épül a feszültség. Lassan... És a néző végig érzi, hogy életszerű.
Lassan fejlődik fel és érik meg a jellem a tetőponthoz. Kibontakozik, amint törvénnyel szembeszállva menti meg a saját világát. A maga tapasztalatlan esetlenségével fog neki. Elhatározottsága mégis lassan, de biztosan elviszi őt oda, ahol a feszültség a tetőpontjára hág, és a néző is újból nemcsak látja, de át is érzi, hogy innen már "mindent vagy semmit" a tét, és egyetlen rossz, kis lépés elég a bukáshoz.

Sok mindent lehetne mondani a történet kapcsán. De most egy adott irányban szeretnék fókuszálni.
Ha gyorsan kiötlött és megszerzett dolog a tét, az nem is olyan nagy tét. De ha lassan felépített dolgokról van szó, akkor már másképp éljük meg a tétet.
Régen az emberek megküzdöttek a földért ahol éltek, úgy lett az az övéké. Megmunkálták a földet és a termés is úgy lett az övéké. Ma gombnyomásos világban élünk. Elég pár klikk és kifizettük a számláinkat, rendelhetünk vacsorát, ruhatárat frissíthetünk, és barátságokat köthetünk. Csak hogy pár dolgot említsek... Ugyanilyen mentalitás a munkahelyeken... a gyorsaság lett a lényeg. Ez hivatott minősíteni az életünket. Egyre gyorsabbak az autók és egyre több a fast-food. És annyira belejövünk a felgyorsulásba, hogyha véletlenül olyasmivel találjuk szembe magunkat az élet során, amihez idő kell, akkor azt problémaként kezdjük kezelni. Vagy akkor arról inkább lemondunk. Továbblépünk. Lecseréljük az országunkat, a barátokat, lecseréljük a férjet, a feleséget, és vannak, akik lecserélik a szüleiket is. Jól tudom most már én is, hogy milyen sok hely van és közösség, no meg barátságok, amelyek nem férnek be az életeinkbe, mert nincsenek összhangban azzal, akik vagyunk. Sőt, néha magunkat is le kellene cseréljük, vagy legalábbis részeiben... :)))) Vannak dolgok, helyzetek, emberek, amikor tényleg tovább kell lépni, de arra érdemes vigyázni, hogy nehogy ez reakciónkká váljon az élethez való hozzáállásban és a saját szívünk ellen menjünk.
Azon gondolkodtam, milyen könnyű lett volna John Brennan-nak lecserélni a feleségét. Igazán megtudta volna magyarázni, és a magyarázatába senki sem köthetett volna bele. Nem akadt volna az a pszichológus, lelkész, ügyvéd, vagy barát, aki ne értette volna meg döntését. Milyen könnyű lett volna megkérdőjelezni Lara ártatlanságát. Hiszen még maga Lara is megkísérelte ezt... (egyébként ez az egyik kedvenc jelenetem) Milyen könnyen elmehetett volna John a gyönyörű Nicole-lal. Milyen könnyen tisztelhette volna jó polgárként a törvényt, az igazságszolgáltatást, és egyszerűen elfogadta volna sorsát. Hiszen egy egész világ esküdt össze ellenük. Nem kis akadályba, félreértésbe vagy állítólagos összeférhetetlenségbe ütköztek, hanem igazi drámájuk volt. John Brennan elmondhatta volna: "nincs megoldás" "lehetetlen". És elmondhatta volna: "Lara, nem lehet lebontani a köztünk levő falat. Nincs megoldás. Mi már mindent megpróbáltunk, három évig jártam a törvényszékeket."
De meddig vagyunk képesek elmenni valamiért vagy valakiért, akiben/amiben hiszünk?

A lelki fejlődésnek nincs gombja, hogy nyomkodással működtessük... Néha egyszerűen az idővel karöltve fel kell nőnünk a megoldásokhoz.
És a dolgok, amik igazából a mieink, de börtönbe zárattak, azok felszabadítása is időt vesz fel.
A kapcsolatok útja időt vesz fel.
Egy történet jó felépítése is időt vesz fel. :)
John Brennan azért hős számomra, mert tudta, hogy mi az, ami az övé és küzdött érte. Hős, mert tervet készített. És mert megkereste a kulcsot...


Moby zenéje méltó a filmhez!

Idézetek a filmből:   „Mielőtt belekezdenél, fel kell tenned magadban a kérdést: képes vagy-e rá? Képes vagy-e örökre búcsút venni a szüleidtől? Megölni egy őrt? Otthagyni a gyermekedet egy benzinkútnál? Átgázolni egy kedves, öreg nénin, csak azért, mert épp közted és a kijárat között áll? Ugyanis ahhoz, hogy sikerüljön, ilyenné kell válnod.”
"- Tehát, Don Quijote de la Mancha. Miről szól?
- Hogy valakinek a hite az erényben fontosabb, mint maga az erény?
-Igen, az is benne van. De miről szól? Lehet arról, ahogy a józan gondolat elpusztítja a lelkedet?
Lehet az irracionalitás diadaláról, és az erőről, ami mögötte van? Tudjátok, rengeteg időt töltünk
a világ helyrerendezésével. Órákat építünk, naptárokat csinálunk, megpróbáljuk megjósolni az időjárást. De az élet melyik része van igazán a hatalmunk alatt? Mi van, ha úgy döntünk, hogy csakis a saját kitalálciónk valóságában akarunk tisztán létezni? Ez őrültté tesz bennünket? És ha igen, nem jobb, mint egy életen át tartó kétségbeesés?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

20111025

A következő három nap

"
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi volt az, amiért annyira megragadott ez a film. Egyszerűen rá kellene fognom Russel Crowe személyiségének varázsára. Hiszen ugyanaz sugárzik John Brennan-ból is mint Maximusból, Robin Hoodból, Terry Thorne-ból...  Mégis, John Brennan valamitől fogva sokkal nagyobb hős. Talán azért, mert a valóságból érkezik? Ő az egyszerű átlagember, és azok fajtájából, akik soha nem tettek semmi törvénybeütközőt. Nem kaptak semmilyen "hős"-képzést. És nincs szándékukban végezni valamilyen világmegváltást sem.


És éppen egy John Brennan köré szövődik egy csodálatos cselekményvezetés. Szépen épül a feszültség. Lassan... És a néző végig érzi, hogy életszerű.
Lassan fejlődik fel és érik meg a jellem a tetőponthoz. Kibontakozik, amint törvénnyel szembeszállva menti meg a saját világát. A maga tapasztalatlan esetlenségével fog neki. Elhatározottsága mégis lassan, de biztosan elviszi őt oda, ahol a feszültség a tetőpontjára hág, és a néző is újból nemcsak látja, de át is érzi, hogy innen már "mindent vagy semmit" a tét, és egyetlen rossz, kis lépés elég a bukáshoz.

Sok mindent lehetne mondani a történet kapcsán. De most egy adott irányban szeretnék fókuszálni.
Ha gyorsan kiötlött és megszerzett dolog a tét, az nem is olyan nagy tét. De ha lassan felépített dolgokról van szó, akkor már másképp éljük meg a tétet.
Régen az emberek megküzdöttek a földért ahol éltek, úgy lett az az övéké. Megmunkálták a földet és a termés is úgy lett az övéké. Ma gombnyomásos világban élünk. Elég pár klikk és kifizettük a számláinkat, rendelhetünk vacsorát, ruhatárat frissíthetünk, és barátságokat köthetünk. Csak hogy pár dolgot említsek... Ugyanilyen mentalitás a munkahelyeken... a gyorsaság lett a lényeg. Ez hivatott minősíteni az életünket. Egyre gyorsabbak az autók és egyre több a fast-food. És annyira belejövünk a felgyorsulásba, hogyha véletlenül olyasmivel találjuk szembe magunkat az élet során, amihez idő kell, akkor azt problémaként kezdjük kezelni. Vagy akkor arról inkább lemondunk. Továbblépünk. Lecseréljük az országunkat, a barátokat, lecseréljük a férjet, a feleséget, és vannak, akik lecserélik a szüleiket is. Jól tudom most már én is, hogy milyen sok hely van és közösség, no meg barátságok, amelyek nem férnek be az életeinkbe, mert nincsenek összhangban azzal, akik vagyunk. Sőt, néha magunkat is le kellene cseréljük, vagy legalábbis részeiben... :)))) Vannak dolgok, helyzetek, emberek, amikor tényleg tovább kell lépni, de arra érdemes vigyázni, hogy nehogy ez reakciónkká váljon az élethez való hozzáállásban és a saját szívünk ellen menjünk.
Azon gondolkodtam, milyen könnyű lett volna John Brennan-nak lecserélni a feleségét. Igazán megtudta volna magyarázni, és a magyarázatába senki sem köthetett volna bele. Nem akadt volna az a pszichológus, lelkész, ügyvéd, vagy barát, aki ne értette volna meg döntését. Milyen könnyű lett volna megkérdőjelezni Lara ártatlanságát. Hiszen még maga Lara is megkísérelte ezt... (egyébként ez az egyik kedvenc jelenetem) Milyen könnyen elmehetett volna John a gyönyörű Nicole-lal. Milyen könnyen tisztelhette volna jó polgárként a törvényt, az igazságszolgáltatást, és egyszerűen elfogadta volna sorsát. Hiszen egy egész világ esküdt össze ellenük. Nem kis akadályba, félreértésbe vagy állítólagos összeférhetetlenségbe ütköztek, hanem igazi drámájuk volt. John Brennan elmondhatta volna: "nincs megoldás" "lehetetlen". És elmondhatta volna: "Lara, nem lehet lebontani a köztünk levő falat. Nincs megoldás. Mi már mindent megpróbáltunk, három évig jártam a törvényszékeket."
De meddig vagyunk képesek elmenni valamiért vagy valakiért, akiben/amiben hiszünk?

A lelki fejlődésnek nincs gombja, hogy nyomkodással működtessük... Néha egyszerűen az idővel karöltve fel kell nőnünk a megoldásokhoz.
És a dolgok, amik igazából a mieink, de börtönbe zárattak, azok felszabadítása is időt vesz fel.
A kapcsolatok útja időt vesz fel.
Egy történet jó felépítése is időt vesz fel. :)
John Brennan azért hős számomra, mert tudta, hogy mi az, ami az övé és küzdött érte. Hős, mert tervet készített. És mert megkereste a kulcsot...


Moby zenéje méltó a filmhez!

Idézetek a filmből:   „Mielőtt belekezdenél, fel kell tenned magadban a kérdést: képes vagy-e rá? Képes vagy-e örökre búcsút venni a szüleidtől? Megölni egy őrt? Otthagyni a gyermekedet egy benzinkútnál? Átgázolni egy kedves, öreg nénin, csak azért, mert épp közted és a kijárat között áll? Ugyanis ahhoz, hogy sikerüljön, ilyenné kell válnod.”
"- Tehát, Don Quijote de la Mancha. Miről szól?
- Hogy valakinek a hite az erényben fontosabb, mint maga az erény?
-Igen, az is benne van. De miről szól? Lehet arról, ahogy a józan gondolat elpusztítja a lelkedet?
Lehet az irracionalitás diadaláról, és az erőről, ami mögötte van? Tudjátok, rengeteg időt töltünk
a világ helyrerendezésével. Órákat építünk, naptárokat csinálunk, megpróbáljuk megjósolni az időjárást. De az élet melyik része van igazán a hatalmunk alatt? Mi van, ha úgy döntünk, hogy csakis a saját kitalálciónk valóságában akarunk tisztán létezni? Ez őrültté tesz bennünket? És ha igen, nem jobb, mint egy életen át tartó kétségbeesés?"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése