20160530

Májusi kacsintások


Ebben a hónapban inkább apróságok voltak számomra azok a figyelemfelkeltő dolgok – könyvek, filmek, dalok, cikkek, emberek stb világából , amiket feljegyezhetek. Mindenik olyan volt, mintha az élet pajkosan rám kacsintva megviccelne. :)

1. A hónap idézete: „A Szalvétát, taknyos vagy sem, meg kell őrizni, mert az Brandon szerelmének a záloga. Miután kiolvasta az Alkonyatot, meggyőződésévé vált, hogy a tiltott szerelem, a szenvedély és az áldozat rettentően megbonyolítja az ember életét. Mint a takony.” (Rachel Renée Russell: Egy Zizi naplója)
Nem emlékszem, hogy olvastam volna még ilyen hasonlatról a témában. Hm, hm, nem tűnik klisésnek. Ugye? Elég jó. :))
   
Esténként még mindig együtt olvasunk a lányaimmal, de a meséket már kinőttük meguntuk. Legutóbb Ropi családjának nagy kiruccanásán röhögtem szét magam, most meg ez a Zizi… totál zizi. Néha, amikor hosszabban nevetek, mint a lányaim, titkon attól tartok, lehet, hogy valójában magamért olvasom ezeket a könyveket.

2. Videó: szeretem Alízt, szeretem Pinket is, mégis ezt a videót leginkább azért szerettem meg, mert sokkolt a vége. Arra gondoltam, juj, milyen jó, hogy az én férjem nem helyeztetett „biztonságba”, bármennyire is közveszélyes volt annyiszor a szórakozottságom, égető a bolondozásom, vagy hanyag és naiv az élethez való hozzáállásom. Támogatott, még akkor is, amikor csak „lógtam a plafonról" egész nap, vagy amikor mások sajnálkozva néznek, hogy "ez sem normális". :) Támogat, amikor én sem tudom, miért zokogom, mi a bajom a sarokban, vagy amikor eltévedek a Tükörországban, vagy amikor semmi sem marad belőlem, annyira belevesztem egy külön világba. Akkor is ezt teszi, amikor naiv lelkesedéssel vetem bele magam valamibe, amire ő csak szkeptikusan tud bólogatni. Ott a hátam mögött, és később sem mondja, hogy: „látod? megmondtam. igazam volt”. :)
    
A tea legyen vele továbbra is!


  
3. Arabella McIntyre-Brown megvalósította! 
      Egy álmomat.
Tavalyelőtt, amikor először jártam Maguraban, annyira megtetszett a táj, hogy az Alkonyőrzők egyik jelenetébe bele is írtam. Aztán később gyakran visszatért a táj képe az emlékembe, az álmaimba, és többször elképzeltem, milyen vagány lenne oda kiköltözni és ott írni. Úgy éreztem, a gyerekkorom varázsát is visszaadná. És ez mi mást jelenthetne, minthogy ez lenne az ideális élet? :) Legfeljebb kertészkednék, meg ilyesmi. (Érdekesség még, hogy kb. ezt követően írt a barátnőm, akivel egy ideig nem sikerült tartani a kapcsolatot, hogy ő most kint lakik a vadonban, és ott ír. És kertészkedik.) :)
  Aztán most olvastam, hogy ez a brit írónő Angliából jött idáig, hogy Maguraban élhessen és írhasson. Olyan okos!
  hm, vajon én is ilyen bölcs és tettrekész leszek ennyi évesen?

4. Tarik él? A színész, aki ihlette a regényemben Tarik karakterét, nyilvánosan bevallotta... khm, vállalta facebook oldalán, hogy vágyik egy beteg kolibrire. (Tariknak a regényben van egy beteg kolibrije, az apja ki is van akadva ettől, szerinte a fia jobban járna egy új verziójú okosfarkassal, kész röhej, hogy férfi létére egy csenevész madárral járkál.) 
   Persze, a színész esetében fel lehet tenni a kérdést: ki nem vágyik egy kolibrire? Elég nagy az esélye annak, hogy mindenki. Nincs benne semmi különös. De... de... akkor is... Írhatott volna kutyát, vagy hörcsögöt, vagy krokodilt, vagy szurikátát, vagy...
   Ez most egy kicsit a torkomon akadt, olyan volt, mintha az élet csak úgy rám kacsintana. Remélem, itt leáll az élet játéka. Legyen elég a véletlen hasonlóság, mert nem lenne vicces, ha szegény színésznek be kellene teljesítene Tarik sorsát. Sokkal hepibb fejezeteket neki! nyörgöm. Juj, lehet, hogy át kellene írnom a regényt? Ugye, kicsit késő? :))


   Lehet, hogy írás közben az intuícióinknak nagyobb a hatalma és a tudása, mint gondolnánk? Elgondolkodtam, mi lenne, ha minden, amit írunk, több lenne, mint aminek szánjuk és gondoljuk valójában… Mi lenne, ha megtörténne, ha valóságot teremtenénk pennánkkal, úgy, hogy nem is tudunk róla? Ijesztő!
   Ahogyan az is, hogy tényleg létezik a VitaeStorage, Zóra jól tudja… az Eter9-en belül már most létezhet virtuális helyettesünk és halálunk után képes a nevünkben lájkolni, üzeneteket írni, csevegni, kb. viselkedni. Talán blogolni is? Mire idős leszek, lehet, hogy feltölthető lesz mindenestől a tudatom? Megmarad örökre? Lehet, hogy szebben értelmesebben kellene viselkednem holnaptól... :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

20160530

Májusi kacsintások


Ebben a hónapban inkább apróságok voltak számomra azok a figyelemfelkeltő dolgok – könyvek, filmek, dalok, cikkek, emberek stb világából , amiket feljegyezhetek. Mindenik olyan volt, mintha az élet pajkosan rám kacsintva megviccelne. :)

1. A hónap idézete: „A Szalvétát, taknyos vagy sem, meg kell őrizni, mert az Brandon szerelmének a záloga. Miután kiolvasta az Alkonyatot, meggyőződésévé vált, hogy a tiltott szerelem, a szenvedély és az áldozat rettentően megbonyolítja az ember életét. Mint a takony.” (Rachel Renée Russell: Egy Zizi naplója)
Nem emlékszem, hogy olvastam volna még ilyen hasonlatról a témában. Hm, hm, nem tűnik klisésnek. Ugye? Elég jó. :))
   
Esténként még mindig együtt olvasunk a lányaimmal, de a meséket már kinőttük meguntuk. Legutóbb Ropi családjának nagy kiruccanásán röhögtem szét magam, most meg ez a Zizi… totál zizi. Néha, amikor hosszabban nevetek, mint a lányaim, titkon attól tartok, lehet, hogy valójában magamért olvasom ezeket a könyveket.

2. Videó: szeretem Alízt, szeretem Pinket is, mégis ezt a videót leginkább azért szerettem meg, mert sokkolt a vége. Arra gondoltam, juj, milyen jó, hogy az én férjem nem helyeztetett „biztonságba”, bármennyire is közveszélyes volt annyiszor a szórakozottságom, égető a bolondozásom, vagy hanyag és naiv az élethez való hozzáállásom. Támogatott, még akkor is, amikor csak „lógtam a plafonról" egész nap, vagy amikor mások sajnálkozva néznek, hogy "ez sem normális". :) Támogat, amikor én sem tudom, miért zokogom, mi a bajom a sarokban, vagy amikor eltévedek a Tükörországban, vagy amikor semmi sem marad belőlem, annyira belevesztem egy külön világba. Akkor is ezt teszi, amikor naiv lelkesedéssel vetem bele magam valamibe, amire ő csak szkeptikusan tud bólogatni. Ott a hátam mögött, és később sem mondja, hogy: „látod? megmondtam. igazam volt”. :)
    
A tea legyen vele továbbra is!


  
3. Arabella McIntyre-Brown megvalósította! 
      Egy álmomat.
Tavalyelőtt, amikor először jártam Maguraban, annyira megtetszett a táj, hogy az Alkonyőrzők egyik jelenetébe bele is írtam. Aztán később gyakran visszatért a táj képe az emlékembe, az álmaimba, és többször elképzeltem, milyen vagány lenne oda kiköltözni és ott írni. Úgy éreztem, a gyerekkorom varázsát is visszaadná. És ez mi mást jelenthetne, minthogy ez lenne az ideális élet? :) Legfeljebb kertészkednék, meg ilyesmi. (Érdekesség még, hogy kb. ezt követően írt a barátnőm, akivel egy ideig nem sikerült tartani a kapcsolatot, hogy ő most kint lakik a vadonban, és ott ír. És kertészkedik.) :)
  Aztán most olvastam, hogy ez a brit írónő Angliából jött idáig, hogy Maguraban élhessen és írhasson. Olyan okos!
  hm, vajon én is ilyen bölcs és tettrekész leszek ennyi évesen?

4. Tarik él? A színész, aki ihlette a regényemben Tarik karakterét, nyilvánosan bevallotta... khm, vállalta facebook oldalán, hogy vágyik egy beteg kolibrire. (Tariknak a regényben van egy beteg kolibrije, az apja ki is van akadva ettől, szerinte a fia jobban járna egy új verziójú okosfarkassal, kész röhej, hogy férfi létére egy csenevész madárral járkál.) 
   Persze, a színész esetében fel lehet tenni a kérdést: ki nem vágyik egy kolibrire? Elég nagy az esélye annak, hogy mindenki. Nincs benne semmi különös. De... de... akkor is... Írhatott volna kutyát, vagy hörcsögöt, vagy krokodilt, vagy szurikátát, vagy...
   Ez most egy kicsit a torkomon akadt, olyan volt, mintha az élet csak úgy rám kacsintana. Remélem, itt leáll az élet játéka. Legyen elég a véletlen hasonlóság, mert nem lenne vicces, ha szegény színésznek be kellene teljesítene Tarik sorsát. Sokkal hepibb fejezeteket neki! nyörgöm. Juj, lehet, hogy át kellene írnom a regényt? Ugye, kicsit késő? :))


   Lehet, hogy írás közben az intuícióinknak nagyobb a hatalma és a tudása, mint gondolnánk? Elgondolkodtam, mi lenne, ha minden, amit írunk, több lenne, mint aminek szánjuk és gondoljuk valójában… Mi lenne, ha megtörténne, ha valóságot teremtenénk pennánkkal, úgy, hogy nem is tudunk róla? Ijesztő!
   Ahogyan az is, hogy tényleg létezik a VitaeStorage, Zóra jól tudja… az Eter9-en belül már most létezhet virtuális helyettesünk és halálunk után képes a nevünkben lájkolni, üzeneteket írni, csevegni, kb. viselkedni. Talán blogolni is? Mire idős leszek, lehet, hogy feltölthető lesz mindenestől a tudatom? Megmarad örökre? Lehet, hogy szebben értelmesebben kellene viselkednem holnaptól... :)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése