20210126

újévi fogadalmak batyuja

Azt hiszem, sokan rájöttünk már arra, hogy az újévi fogadalmak nem úgy működnek, hogy december 31-én elhatározom, megfogadok magamnak valamit, és másnap elsejétől aszerint élek, hanem valahogy a fejlődésünk részeként hosszabb folyamatként. Én sem szeretek ilyen meredek választóvonalat tenni előrelépésekben, inkább megnézem, miben küzdöm magam előre -- vagyis amiben már megtettem lépéseket --, és közben szereztem belsőbb megértést.


Az én idei fogadalmaim változtatásaim íróként/olvasóként/netezőként olyasmik, amik már nagyon rég felvetődtek és foglalkoztattak, s időközben a felszín alatt sokat érlelődtek bennem, de erre az évre jutottak el arra a pontra, amikor már szinte maguktól kisarjadva működőképesek is. Apróságok, de hát nem ezek töltik ki sokszor a hétköznapjainkat? Én ezeket az apróságokat állandósítom éppen idén januárban:


✓ Íróként épp nem hagyom, hogy a szereplőim félúton elcsavarják a fejemet, tudatosodik, hogy én vagyok a szerzőjük és nem fordítva. Íróként magamnak kell döntéseket hoznom arról, hogy mi az, amit most el akarok mesélni róluk, és mi az, ami már egy másik történet lenne.

 

✓ Íróként felhagyok azzal, hogy olyan hosszú ideig makacsul csak egyetlen történet foglalkoztasson. Már tudom, hogy ha mégsem fog működni, nemcsak alkotóként maradok szegényebb, hanem kihűl. Minél több idő telik el, annál képtelenebb leszek meglátni a fától az erdőt, csavarni a már jól ismert fordulaton, és a meddő sánc akár a komfortzónámmá is válhat. Már azt is tudatosítottam, hogy amíg a sáncban dögledezem, a valós élethez is túl frusztrált és boldogtalan vagyok. Nem, nem kell hosszú időbe telnie egy történetnek. És mindenekelőtt: egy történetnek n e m k e l l mindenáron működnie! Álmodni kell sokfélét, szabadabban repkedni történetről történetre és kísérletezni. Nem, nem kell magunkat túlságosan körbeírni és valahová jól leszúrni. Ha a kreativitás nagyobb életcélod, mint az imidzsed, akkor kell időd jusson arra, hogy minden zsánerben, minden műfajban felfedezd, ki vagy.


✓ Viszont olvasóként fel kell hagynom sajnos azzal, hogy egyszerre annyi könyvet elkezdjek és párhuzamosan akár tíz könyvet is olvasni akarjak. Gyakran mire megint kézbe veszem ugyanazt a könyvet, már túlságosan kiestem és eltávolodtam tőle, így gyakran az a mese vége, hogy talán kettőnek érek a végére. A többit fájlalással és a birtokló kapkodásból származó frusztrációval hagyom félbe, hogy: majd egyszer, de remélem, hamar, sőt mindjárt. J Kevesebb lista, több elmélyülés, hiszen az olvasás számomra ráérős folyamat, és bár mindennap olvasok valamennyit, lassabban haladok, mint ahogyan szeretném. Erről aztán tényleg le kellene rázni a modern kor átkának porát. Idén nem akarok háromnál több könyvvel párhuzamosan kapcsolatot létesíteni, ez a módszer talán a személyreszabottabb.

 

✓ Szintén olvasóként: a könyvek csillagozását abbahagyom. Legfeljebb megadom a maximum csillagozást, ha lelkesen rajongok érte, de ellenkező esetben csupán a szöveges értékelésnek látom értelmét. Sosem csillagoztam a sajtokat vagy borokat sem, nem csillagoztam semmilyen márkát, hírességet, zeneszámot, pincért. Sőt, soha nem csillagoztam semmilyen szolgáltatást sem. Miért csillagoznék akkor egy teljesen szubjektív és rendkívül komplex élményt nyújtó alkotást? A szöveges értékelésekre viszont szeretnék több időt és energiát fordítani.

 

✓ Netezőként elhagytam minden netes csoportot, fórumot, amit írócsoportnak szokás nevezni, de igazából ezek nem annyira a kreativitásról vagy az irodalom intellektuális kibeszéléséről szólnak, csupán zsúfolt infodömping-helyek, reklámfelületek, rosszabb esetben pedig kiadók köré csoportosult klikkek feszülnek egymásnak olyan vitákban, amik láttán egy kívülálló biztosan nem is érti, hogy miért akkora a vita heve.  Ha véleményed lesz, vigyázz, azzal automatikusan valahová tartozni fogsz, ha akarod, ha nem. Ezek a csoportok számomra fárasztóak, lehangolóak, és rengeteg lényegtelen információt csöpögtetnek. Természetemből fakadóan leszív, ha a hírcsap folyton csöpög. Eddig csak az értesítéseket kapcsoltam ki rövidebb-hosszabb időkre, mostanra inkább elzártam. Olyan csoportokban maradok idén, ahol látom az alkotást fókuszba helyező tevékenységet, kreativitást segítő beszélgetéseket, nem személyeket, hanem tevékenységeket előtérbe helyező bejegyzéseket, mert szerintem egy írónak inkább az ilyen csoportokban van a helye. Minden más csak a hírrekkel lépést tartó (vagy éppen minden kiadós embert valahová besoroló) szörf, nem a kreatív élethez van köze, hanem szervezők, újságírók, cikkírók/bloggerek, kritikusok, esetleg marketingesek területe.

 

✓ Netezőként mára már azt is jobban meggondolom milyen mémet lájkoljak. Nem kell minden viccvonatra felülni, csak mert humoros. Lehet, hogy Bernie S. képe kifejező és mindenki hű de kreatív! tud lenni vele, de attól még nem ízléses, ezért nem is lehet vicces. Arra már gondolom, mindenki nagyjából rájött, hogy csak azért, mert valamit a neten mindenki csinál, attól még se nem válik értékessé, se nem lesz etikus. A székben ülő Bernie nem vicces kép, hanem egy létező ember. Te szeretnéd, hogy a te képeddel a fél világ ezt művelje? Ma ő, holnap te. Yep, welcome in the Black Mirror. Ugyanez érvényes minden fikázásra, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a valaki kifigurázása egyenlő egy adott jelenség kritikájával. Irodalmi téren is! Cinikus megjegyzések, mémgyártás helyett talán letehetnénk egy színvonalas kritikát, ha már értünk az irodalomhoz vagy a közösségépítéshez. 

Szóval: továbbra is jó lenne... kicsit használni a fejet (is) vagy a szívet.

 

✓ Végül: idén végre most már tényleg kezdenem kellene valamit a szülinapokkal (legalábbis azokéval mindenképp, akik kicsit közelebb állnak hozzám) és ezt összeköthetném azzal, hogy a postán szeretnék többször sort állni bélyegért, és nemcsak karácsonykor. (igazából a kőkorszakban ez volt a kedvenc műfajom, nagy hegy válaszlevelet őrzök abból az időből) Tudom, hogy vannak még, akik szeretnek kézhez kapni felbélyegzett borítékot, ezért csak annyit szeretnék itthagyni:

- ha ti is ebbe a LevélTapogató Titkos Társaságba tartoztok, ahol értékelik még az ilyen ókori időpocsékolást, vagy ha csak szeretnétek ürügyet, hogy a postaládátokban leszedjétek valamivel a pókhálókat, akkor akár kaphattok is tőlem kézzel írt sorokat, mondjuk a szülinapotokon. Ehhez csak a szülinapi dátumot és egy postacímet kell elküldenetek nekem itt vagy a fészbúkon Könyvjelzőt is teszek a borítékba. (ja, és megígérem, a bélyeget nem nyalom, ragasztózom)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

20210126

újévi fogadalmak batyuja

Azt hiszem, sokan rájöttünk már arra, hogy az újévi fogadalmak nem úgy működnek, hogy december 31-én elhatározom, megfogadok magamnak valamit, és másnap elsejétől aszerint élek, hanem valahogy a fejlődésünk részeként hosszabb folyamatként. Én sem szeretek ilyen meredek választóvonalat tenni előrelépésekben, inkább megnézem, miben küzdöm magam előre -- vagyis amiben már megtettem lépéseket --, és közben szereztem belsőbb megértést.


Az én idei fogadalmaim változtatásaim íróként/olvasóként/netezőként olyasmik, amik már nagyon rég felvetődtek és foglalkoztattak, s időközben a felszín alatt sokat érlelődtek bennem, de erre az évre jutottak el arra a pontra, amikor már szinte maguktól kisarjadva működőképesek is. Apróságok, de hát nem ezek töltik ki sokszor a hétköznapjainkat? Én ezeket az apróságokat állandósítom éppen idén januárban:


✓ Íróként épp nem hagyom, hogy a szereplőim félúton elcsavarják a fejemet, tudatosodik, hogy én vagyok a szerzőjük és nem fordítva. Íróként magamnak kell döntéseket hoznom arról, hogy mi az, amit most el akarok mesélni róluk, és mi az, ami már egy másik történet lenne.

 

✓ Íróként felhagyok azzal, hogy olyan hosszú ideig makacsul csak egyetlen történet foglalkoztasson. Már tudom, hogy ha mégsem fog működni, nemcsak alkotóként maradok szegényebb, hanem kihűl. Minél több idő telik el, annál képtelenebb leszek meglátni a fától az erdőt, csavarni a már jól ismert fordulaton, és a meddő sánc akár a komfortzónámmá is válhat. Már azt is tudatosítottam, hogy amíg a sáncban dögledezem, a valós élethez is túl frusztrált és boldogtalan vagyok. Nem, nem kell hosszú időbe telnie egy történetnek. És mindenekelőtt: egy történetnek n e m k e l l mindenáron működnie! Álmodni kell sokfélét, szabadabban repkedni történetről történetre és kísérletezni. Nem, nem kell magunkat túlságosan körbeírni és valahová jól leszúrni. Ha a kreativitás nagyobb életcélod, mint az imidzsed, akkor kell időd jusson arra, hogy minden zsánerben, minden műfajban felfedezd, ki vagy.


✓ Viszont olvasóként fel kell hagynom sajnos azzal, hogy egyszerre annyi könyvet elkezdjek és párhuzamosan akár tíz könyvet is olvasni akarjak. Gyakran mire megint kézbe veszem ugyanazt a könyvet, már túlságosan kiestem és eltávolodtam tőle, így gyakran az a mese vége, hogy talán kettőnek érek a végére. A többit fájlalással és a birtokló kapkodásból származó frusztrációval hagyom félbe, hogy: majd egyszer, de remélem, hamar, sőt mindjárt. J Kevesebb lista, több elmélyülés, hiszen az olvasás számomra ráérős folyamat, és bár mindennap olvasok valamennyit, lassabban haladok, mint ahogyan szeretném. Erről aztán tényleg le kellene rázni a modern kor átkának porát. Idén nem akarok háromnál több könyvvel párhuzamosan kapcsolatot létesíteni, ez a módszer talán a személyreszabottabb.

 

✓ Szintén olvasóként: a könyvek csillagozását abbahagyom. Legfeljebb megadom a maximum csillagozást, ha lelkesen rajongok érte, de ellenkező esetben csupán a szöveges értékelésnek látom értelmét. Sosem csillagoztam a sajtokat vagy borokat sem, nem csillagoztam semmilyen márkát, hírességet, zeneszámot, pincért. Sőt, soha nem csillagoztam semmilyen szolgáltatást sem. Miért csillagoznék akkor egy teljesen szubjektív és rendkívül komplex élményt nyújtó alkotást? A szöveges értékelésekre viszont szeretnék több időt és energiát fordítani.

 

✓ Netezőként elhagytam minden netes csoportot, fórumot, amit írócsoportnak szokás nevezni, de igazából ezek nem annyira a kreativitásról vagy az irodalom intellektuális kibeszéléséről szólnak, csupán zsúfolt infodömping-helyek, reklámfelületek, rosszabb esetben pedig kiadók köré csoportosult klikkek feszülnek egymásnak olyan vitákban, amik láttán egy kívülálló biztosan nem is érti, hogy miért akkora a vita heve.  Ha véleményed lesz, vigyázz, azzal automatikusan valahová tartozni fogsz, ha akarod, ha nem. Ezek a csoportok számomra fárasztóak, lehangolóak, és rengeteg lényegtelen információt csöpögtetnek. Természetemből fakadóan leszív, ha a hírcsap folyton csöpög. Eddig csak az értesítéseket kapcsoltam ki rövidebb-hosszabb időkre, mostanra inkább elzártam. Olyan csoportokban maradok idén, ahol látom az alkotást fókuszba helyező tevékenységet, kreativitást segítő beszélgetéseket, nem személyeket, hanem tevékenységeket előtérbe helyező bejegyzéseket, mert szerintem egy írónak inkább az ilyen csoportokban van a helye. Minden más csak a hírrekkel lépést tartó (vagy éppen minden kiadós embert valahová besoroló) szörf, nem a kreatív élethez van köze, hanem szervezők, újságírók, cikkírók/bloggerek, kritikusok, esetleg marketingesek területe.

 

✓ Netezőként mára már azt is jobban meggondolom milyen mémet lájkoljak. Nem kell minden viccvonatra felülni, csak mert humoros. Lehet, hogy Bernie S. képe kifejező és mindenki hű de kreatív! tud lenni vele, de attól még nem ízléses, ezért nem is lehet vicces. Arra már gondolom, mindenki nagyjából rájött, hogy csak azért, mert valamit a neten mindenki csinál, attól még se nem válik értékessé, se nem lesz etikus. A székben ülő Bernie nem vicces kép, hanem egy létező ember. Te szeretnéd, hogy a te képeddel a fél világ ezt művelje? Ma ő, holnap te. Yep, welcome in the Black Mirror. Ugyanez érvényes minden fikázásra, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a valaki kifigurázása egyenlő egy adott jelenség kritikájával. Irodalmi téren is! Cinikus megjegyzések, mémgyártás helyett talán letehetnénk egy színvonalas kritikát, ha már értünk az irodalomhoz vagy a közösségépítéshez. 

Szóval: továbbra is jó lenne... kicsit használni a fejet (is) vagy a szívet.

 

✓ Végül: idén végre most már tényleg kezdenem kellene valamit a szülinapokkal (legalábbis azokéval mindenképp, akik kicsit közelebb állnak hozzám) és ezt összeköthetném azzal, hogy a postán szeretnék többször sort állni bélyegért, és nemcsak karácsonykor. (igazából a kőkorszakban ez volt a kedvenc műfajom, nagy hegy válaszlevelet őrzök abból az időből) Tudom, hogy vannak még, akik szeretnek kézhez kapni felbélyegzett borítékot, ezért csak annyit szeretnék itthagyni:

- ha ti is ebbe a LevélTapogató Titkos Társaságba tartoztok, ahol értékelik még az ilyen ókori időpocsékolást, vagy ha csak szeretnétek ürügyet, hogy a postaládátokban leszedjétek valamivel a pókhálókat, akkor akár kaphattok is tőlem kézzel írt sorokat, mondjuk a szülinapotokon. Ehhez csak a szülinapi dátumot és egy postacímet kell elküldenetek nekem itt vagy a fészbúkon Könyvjelzőt is teszek a borítékba. (ja, és megígérem, a bélyeget nem nyalom, ragasztózom)

 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése