20170316

Újjáéledt helyeken

Mitől élő, aki nem szereti a nyitott kérdéseket? Mije marad és tart-e valahová, akinek mindenre van válasza, aki mindent meg tud magyarázni? És hogyan más az ember, aki nem hisz abban, hogy "több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmünk álmodni képes"? Nem, nem, nem az a kérdés, hogy csodák vagy természetfeletti összefüggések léteznek-e, vagy ad-e bármiféle hit nekünk időnként szárnyakat, hanem hogy milyen emberré tesz engem, ha nem tartok bármit lehetségesnek. Milyen  emberré tesznek a válaszok? Hiszen "a véleményalkotás azt jelenti, hogy a végtelen folyamat egyik pontján megállítottuk a gondolkodásunkat, „álláspontunk” lett." (Popper Péter)
    Vajon ha tényleg fontosak lennének a végső válaszok, nem kaptuk volna-e meg őket készen és félreérthetetlenül? Vagy az élet értelme pont a kérdések megválaszolatlansága - és az ebben rejlő szabadságunk?
    A válaszok változhatnak az életünk során - jó esetben változnak is - de lássuk be, a kérdések évszázadok óta :) ugyanazok maradnak.

20170227

Oscar-jelöltekről



Az utóbbi években mindig elmondtam, melyik a kedvencem az Oscar-jelölt filmek közül és miért. Az idén nem volt kedvem filmeket nézni, de aztán kicsit lesérültem, és a lelassulásban meglestem párat a jelöltek közül. (A Hell or high watert és Mel Gibson háborús drámáját nem láttam, az előbbihez szinte biztos, hogy nem fogok ezután sem érezni elég kíváncsiságot, az utóbbihoz csak egy megfelelőbb pillanat kell majd.)

     Azt már megszoktam, hogy minden évben tévednek a díjkiosztásnál, ööö… mármint sosem annak a filmnek adják, amelyik szerintem a leginkább megérdemelné. :) Ezzel lehetünk így páran, mivel ehhez mindenki ért, na. Mindenki… :)

     Kivétel nélkül tetszettek a megnézett jelölt filmek, érdekesek, egyediek, és ugyanakkor mind fontosak is. A La La Landről már áradoztam ugye a múltkor pár sort, hadd említsem meg most a Lion-t is. Élmény volt, és a kisgyerek benne annyira imádnivaló, a szerepben pedig hát remekel! Hagyjatok már Goslinggal, Affleckekkel és hasonló társaikkal. :) A Moonlight csendes drámája valóban szívbemarkoló, az Arrival hangulata, képi világa és csavaros sztorija varázslatos, a Hidden figures-ben pedig annyira élvezhető figurákat kapunk, hogy a film után az ember szégyenkezve sokáig lesüti a szemét, amiért ő nem egy fekete okos nő. :)

20170221

Cáfolat


Rövid leszek, nem tudom, mennyi időm van ide írni... még sosem törtem fel senki fiókját. Most sem szívesen teszem, nem tennék ilyesmit, ha tudnám, esélyt kapok arra, hogy becsületesebb módon szembemenjek azzal a sok hazugsággal, ami az úgynevezett Valentin-napon csak úgy ömlött ki a világba erről a blogról. A bejegyzés szerzője lenézi a szerelmi háromszöget, amikor ezt írja: „A szerelmi elakadások és vesződségek elsősorban belső állapotokból, éretlenségből és gátakból fakadnak, no meg félreértésekből, és csak ritkán külső klánbeli harcokból, még kevésbé vagy csak közvetetten egy harmadik vagy sokadik ember szerencsétlen/szerencsés felbukkanásából.” Hm, mintha ő ártatlan lenne! És ezúttal még az sem menti meg, hogy szereti önmagát hitegetni. Méghogy nem számítanak a körülmények? Állítja ezt egy nagy körülmények-hívő?  Hadd rántsam hát le a leplet ennek a bloggernek a „feledékenységéről”! Nem igaz, hogy nem hisz a körülmények szerepében a szerelmi háromszögeket illetően. Persze, könnyű megúszni a hazugságot, ha törli a bizonyítékot… Mégsem kellene ennyire mélyen elhallgatni, hogy mi történt a tavalyelőtt nyáron.

20170214

Sorok mögött: Szerelmi háromszögek

 <warning>erdőnyi cenzúrázott vallomást és virító geometriai alakokat tartalmaz</warning>
 


Vajon a szerelmi háromszög csak mostanság lett menő téma? És vajon ez "csak" egy YA-toposz? Én úgy tudom, már Bella és Katniss előtt is éltek királynők, akik lovagok közt válogat(hat)tak, a "hát én immár kit válasszak?" ősi dolog, és tulajdonképpen arról szól, hogy, izé... a nő szag alapján szaporodás szempontjából a számára genetikailag legoptimálisabb hímegyedet választja, mivelhogy a brit tudósok megállapították, hogy a NagyŐ egy mítosz, nincs olyan, hogy a zigazi, akit a mennyei Atya nekünk, csakis nekünk, miattunk teremtett, és kirendelt a mi kényünknek. Az ember fiai és leányai felelősek és szabadok hát választani ahányszor csak akarnak szerencsére azok közül, akikből esetleg válhat számukra NagyŐ, dönthetnek akárhogy és lehet abból abszolút bármi. És ezen a ponton jön be mindaz, amitől szerintem sokunknak tele lett a hócipője a szerelmi háromszögekkel. (a továbbiakban:) Túlságosan sablonosokra sikerülnek, hiányzik mindaz a rengeteg lehetőséig és végkifejlet, ami a témát érdekessé tenné, és hiányzik belőlük bármi nüansz és bármilyen helyzet és folyamatfoszlány, ami a kapcsolatokban előfordulhat, aközött a két véglet között, hogy a közös élet  igazi társakká érlelhet vagy ellenségekké.
    Az írók elég gyakran azért tesznek bele a regénybe ilyen háromszöget vagy sokszöget, mert úgy gondolják, remek eszköz konfliktusok és érzelmi feszültségek generálásában, de legtöbbször csak szappanoperás jellemzőket visznek vele a történeteikbe.

20170129

Sorok mögött: Amiről nem beszélünk...

...az Kevin.

:)  
#Vicc. Na jó, csak kicsit...
 Valahogy nem nagyon feküdt nekem a legújabb körblogolós téma, mert mi az már, hogy írjak arról, amiről nem írok. Vagy:  mi az, amiről nem szeretek beszélni? Dehát előbb kérdezzenek, majd akkor meg tudom mondani, hogy akarok-e róla beszélni, vagy írni. De főleg írni, ha lehetne :)) Másrészt, ha valamiről nem szoktam írni, akkor azért van így, mert valamiért nem akarok, vagy mert nem tartom fontosnak, vagy mert nincs itt az ideje, hogy beszéljek róla. Valahogy úgy működik ez is, mint a titok - vagyis nem mondhatom el, hogy mi a titkom, mert akkor az már nem is lenne "a titok", kicsit nonsense-nek tűnt a dolog elsőre. Aztán Nibelát olvasva azon kezdtem el gondolkodni, hogy tényleg, milyen témákról kell(ene) - vagy nem - írnia egy szerzőnek a blogján. Nekem is. Bevallom,  nem tudom. Vagyis nem tudatosítottam ezt így még soha magamban, és amikor elindítottam is a blogot, nem tűztem ki világos célokat, nem fektettem le erre nézve szabályokat, még címet sem tudtam adni neki, meg amúgyis elég ösztönlényként cselekszem sok mindenben, önző és naiv módban, annak minden előnyével és hátrányával.
   Az első bejegyzéseim filmélmények kapcsán születtek, aztán bátrabb lettem, és az íráshoz kapcsolódó témák felé kanyarodtam, írtam mindenről, ami éppen annyira körözött az elmémben, hogy nem tudtam tőle elaludni. Persze, azért utána is olvastam dolgoknak a témákban, mert igyekeztem tiszta vizet önteni a pohárba, képet kapni adott kérdéskörökben - főleg magamnak, azt hiszem. :)

20161227

Év végén


Idén leginkább azt vettem észre szétnézve, hogy az én koromban az emberek sorsszerűen vagy nem, de kezdenek megmerevedni: ízlésben, szokásokban, érzésekben, perspektívában, politikában és vallásban, tudásban, felfogásban. Felnőttes, magabiztos arcot vágnak, vagy épp sajnálkozón mosolyognak. Akkora magányt jelent, de komolyan, hogy valahogy folyton úgy viselkednek, mint, akik megérkeztek. Megállapodtak, MERT már mindent értenek.
   Lehetne, hogy egy kicsit még küzdjek ez ellen? Csak egy kicsit. :) Ugyanis írásban és olvasásban is a nyitottságot tűztem ki célként magam elé a jövő évre...

Mi változott ehhez bennem idén történetíróként? Talán kevesebb lett a törtetés, és több a lecsendesedett figyelés. Főleg ilyen elmélkedős, meg feldolgozós évem volt, és kevésbé tevékeny. Most, hogy kiadásra került a regényem (ami ugye egészen olyan lett, amilyen én is vagyok, nem tudni hová tenni, mert ránézel, és látod, hogy a kinézete tizenhat de azért mégsem egészen, mert ni, nyomógombos telefont kap elő, kamaszok anyja meg minden… :)) ) megélem, hogy beteljesült az Álom, a legnagyobb, és hogy ez az utam, de azt is érzem, hogy ezt csak úgy érdemes folytatni, ha képes vagyok a fejlődésre. Még akkor is, ha esetleg ez azt eredményezi, hogy szépirodalmi szempontok szolgáljanak iránytűként. Van egy rakás spekulatív témám, de mellette ugyanolyan rakás kétségem is. A zsánerirodalom merev, és emiatt elbizonytalanodom abban, hogy ha olvasóként csak azt fogyasztok, és ha íróként is csak ezeknek az elvárásoknak próbálok megfelelni, akkor hosszú távon jót tenne ez a fejlődésnek, és hogy idővel nem poshadnék meg. Vajon beszuszakolná-e a fejlődésemet egy mederbe, ahol aztán esetleg kereshetném, mennyi vagyok én, és mennyi a zárt világ előírásai? De ezek csak formálódó kétségek még, zavarosak, ami biztos, hogy nem szeretnék pár év múlva is ugyanígy írni, és ugyanazt, valamint ilyen vagy olyan szempontoknak megfelelni. Mert ezazt jelentené, hogy emberként sem fejlődöm… Mindig mindenben azt vallottam, legyünk csak hülyék, sikertelenek, de szabadok.  Márpedig változó mesék csak változó mesélőktől születhetnek.
    Azt is kezdtem érezni idén, hogy nem szeretnék csak írással foglalkozni, és azzal plafonig teletömni az egész hátralévő életemet. Van egy-két dolog még, amikre vágyom, álmaim, igényeim, de ahhoz, hogy gazdagítsanak, ugyanúgy fektetni kell ezekbe is.

20170316

Újjáéledt helyeken

0 megjegyzés
Mitől élő, aki nem szereti a nyitott kérdéseket? Mije marad és tart-e valahová, akinek mindenre van válasza, aki mindent meg tud magyarázni? És hogyan más az ember, aki nem hisz abban, hogy "több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmünk álmodni képes"? Nem, nem, nem az a kérdés, hogy csodák vagy természetfeletti összefüggések léteznek-e, vagy ad-e bármiféle hit nekünk időnként szárnyakat, hanem hogy milyen emberré tesz engem, ha nem tartok bármit lehetségesnek. Milyen  emberré tesznek a válaszok? Hiszen "a véleményalkotás azt jelenti, hogy a végtelen folyamat egyik pontján megállítottuk a gondolkodásunkat, „álláspontunk” lett." (Popper Péter)
    Vajon ha tényleg fontosak lennének a végső válaszok, nem kaptuk volna-e meg őket készen és félreérthetetlenül? Vagy az élet értelme pont a kérdések megválaszolatlansága - és az ebben rejlő szabadságunk?
    A válaszok változhatnak az életünk során - jó esetben változnak is - de lássuk be, a kérdések évszázadok óta :) ugyanazok maradnak.
Read full post »

20170227

Oscar-jelöltekről

3 megjegyzés


Az utóbbi években mindig elmondtam, melyik a kedvencem az Oscar-jelölt filmek közül és miért. Az idén nem volt kedvem filmeket nézni, de aztán kicsit lesérültem, és a lelassulásban meglestem párat a jelöltek közül. (A Hell or high watert és Mel Gibson háborús drámáját nem láttam, az előbbihez szinte biztos, hogy nem fogok ezután sem érezni elég kíváncsiságot, az utóbbihoz csak egy megfelelőbb pillanat kell majd.)

     Azt már megszoktam, hogy minden évben tévednek a díjkiosztásnál, ööö… mármint sosem annak a filmnek adják, amelyik szerintem a leginkább megérdemelné. :) Ezzel lehetünk így páran, mivel ehhez mindenki ért, na. Mindenki… :)

     Kivétel nélkül tetszettek a megnézett jelölt filmek, érdekesek, egyediek, és ugyanakkor mind fontosak is. A La La Landről már áradoztam ugye a múltkor pár sort, hadd említsem meg most a Lion-t is. Élmény volt, és a kisgyerek benne annyira imádnivaló, a szerepben pedig hát remekel! Hagyjatok már Goslinggal, Affleckekkel és hasonló társaikkal. :) A Moonlight csendes drámája valóban szívbemarkoló, az Arrival hangulata, képi világa és csavaros sztorija varázslatos, a Hidden figures-ben pedig annyira élvezhető figurákat kapunk, hogy a film után az ember szégyenkezve sokáig lesüti a szemét, amiért ő nem egy fekete okos nő. :)
Read full post »

20170221

Cáfolat

0 megjegyzés

Rövid leszek, nem tudom, mennyi időm van ide írni... még sosem törtem fel senki fiókját. Most sem szívesen teszem, nem tennék ilyesmit, ha tudnám, esélyt kapok arra, hogy becsületesebb módon szembemenjek azzal a sok hazugsággal, ami az úgynevezett Valentin-napon csak úgy ömlött ki a világba erről a blogról. A bejegyzés szerzője lenézi a szerelmi háromszöget, amikor ezt írja: „A szerelmi elakadások és vesződségek elsősorban belső állapotokból, éretlenségből és gátakból fakadnak, no meg félreértésekből, és csak ritkán külső klánbeli harcokból, még kevésbé vagy csak közvetetten egy harmadik vagy sokadik ember szerencsétlen/szerencsés felbukkanásából.” Hm, mintha ő ártatlan lenne! És ezúttal még az sem menti meg, hogy szereti önmagát hitegetni. Méghogy nem számítanak a körülmények? Állítja ezt egy nagy körülmények-hívő?  Hadd rántsam hát le a leplet ennek a bloggernek a „feledékenységéről”! Nem igaz, hogy nem hisz a körülmények szerepében a szerelmi háromszögeket illetően. Persze, könnyű megúszni a hazugságot, ha törli a bizonyítékot… Mégsem kellene ennyire mélyen elhallgatni, hogy mi történt a tavalyelőtt nyáron.
Read full post »

20170214

Sorok mögött: Szerelmi háromszögek

2 megjegyzés
 <warning>erdőnyi cenzúrázott vallomást és virító geometriai alakokat tartalmaz</warning>
 


Vajon a szerelmi háromszög csak mostanság lett menő téma? És vajon ez "csak" egy YA-toposz? Én úgy tudom, már Bella és Katniss előtt is éltek királynők, akik lovagok közt válogat(hat)tak, a "hát én immár kit válasszak?" ősi dolog, és tulajdonképpen arról szól, hogy, izé... a nő szag alapján szaporodás szempontjából a számára genetikailag legoptimálisabb hímegyedet választja, mivelhogy a brit tudósok megállapították, hogy a NagyŐ egy mítosz, nincs olyan, hogy a zigazi, akit a mennyei Atya nekünk, csakis nekünk, miattunk teremtett, és kirendelt a mi kényünknek. Az ember fiai és leányai felelősek és szabadok hát választani ahányszor csak akarnak szerencsére azok közül, akikből esetleg válhat számukra NagyŐ, dönthetnek akárhogy és lehet abból abszolút bármi. És ezen a ponton jön be mindaz, amitől szerintem sokunknak tele lett a hócipője a szerelmi háromszögekkel. (a továbbiakban:) Túlságosan sablonosokra sikerülnek, hiányzik mindaz a rengeteg lehetőséig és végkifejlet, ami a témát érdekessé tenné, és hiányzik belőlük bármi nüansz és bármilyen helyzet és folyamatfoszlány, ami a kapcsolatokban előfordulhat, aközött a két véglet között, hogy a közös élet  igazi társakká érlelhet vagy ellenségekké.
    Az írók elég gyakran azért tesznek bele a regénybe ilyen háromszöget vagy sokszöget, mert úgy gondolják, remek eszköz konfliktusok és érzelmi feszültségek generálásában, de legtöbbször csak szappanoperás jellemzőket visznek vele a történeteikbe.
Read full post »

20170129

Sorok mögött: Amiről nem beszélünk...

0 megjegyzés
...az Kevin.

:)  
#Vicc. Na jó, csak kicsit...
 Valahogy nem nagyon feküdt nekem a legújabb körblogolós téma, mert mi az már, hogy írjak arról, amiről nem írok. Vagy:  mi az, amiről nem szeretek beszélni? Dehát előbb kérdezzenek, majd akkor meg tudom mondani, hogy akarok-e róla beszélni, vagy írni. De főleg írni, ha lehetne :)) Másrészt, ha valamiről nem szoktam írni, akkor azért van így, mert valamiért nem akarok, vagy mert nem tartom fontosnak, vagy mert nincs itt az ideje, hogy beszéljek róla. Valahogy úgy működik ez is, mint a titok - vagyis nem mondhatom el, hogy mi a titkom, mert akkor az már nem is lenne "a titok", kicsit nonsense-nek tűnt a dolog elsőre. Aztán Nibelát olvasva azon kezdtem el gondolkodni, hogy tényleg, milyen témákról kell(ene) - vagy nem - írnia egy szerzőnek a blogján. Nekem is. Bevallom,  nem tudom. Vagyis nem tudatosítottam ezt így még soha magamban, és amikor elindítottam is a blogot, nem tűztem ki világos célokat, nem fektettem le erre nézve szabályokat, még címet sem tudtam adni neki, meg amúgyis elég ösztönlényként cselekszem sok mindenben, önző és naiv módban, annak minden előnyével és hátrányával.
   Az első bejegyzéseim filmélmények kapcsán születtek, aztán bátrabb lettem, és az íráshoz kapcsolódó témák felé kanyarodtam, írtam mindenről, ami éppen annyira körözött az elmémben, hogy nem tudtam tőle elaludni. Persze, azért utána is olvastam dolgoknak a témákban, mert igyekeztem tiszta vizet önteni a pohárba, képet kapni adott kérdéskörökben - főleg magamnak, azt hiszem. :)

Read full post »

20161227

Év végén

0 megjegyzés

Idén leginkább azt vettem észre szétnézve, hogy az én koromban az emberek sorsszerűen vagy nem, de kezdenek megmerevedni: ízlésben, szokásokban, érzésekben, perspektívában, politikában és vallásban, tudásban, felfogásban. Felnőttes, magabiztos arcot vágnak, vagy épp sajnálkozón mosolyognak. Akkora magányt jelent, de komolyan, hogy valahogy folyton úgy viselkednek, mint, akik megérkeztek. Megállapodtak, MERT már mindent értenek.
   Lehetne, hogy egy kicsit még küzdjek ez ellen? Csak egy kicsit. :) Ugyanis írásban és olvasásban is a nyitottságot tűztem ki célként magam elé a jövő évre...

Mi változott ehhez bennem idén történetíróként? Talán kevesebb lett a törtetés, és több a lecsendesedett figyelés. Főleg ilyen elmélkedős, meg feldolgozós évem volt, és kevésbé tevékeny. Most, hogy kiadásra került a regényem (ami ugye egészen olyan lett, amilyen én is vagyok, nem tudni hová tenni, mert ránézel, és látod, hogy a kinézete tizenhat de azért mégsem egészen, mert ni, nyomógombos telefont kap elő, kamaszok anyja meg minden… :)) ) megélem, hogy beteljesült az Álom, a legnagyobb, és hogy ez az utam, de azt is érzem, hogy ezt csak úgy érdemes folytatni, ha képes vagyok a fejlődésre. Még akkor is, ha esetleg ez azt eredményezi, hogy szépirodalmi szempontok szolgáljanak iránytűként. Van egy rakás spekulatív témám, de mellette ugyanolyan rakás kétségem is. A zsánerirodalom merev, és emiatt elbizonytalanodom abban, hogy ha olvasóként csak azt fogyasztok, és ha íróként is csak ezeknek az elvárásoknak próbálok megfelelni, akkor hosszú távon jót tenne ez a fejlődésnek, és hogy idővel nem poshadnék meg. Vajon beszuszakolná-e a fejlődésemet egy mederbe, ahol aztán esetleg kereshetném, mennyi vagyok én, és mennyi a zárt világ előírásai? De ezek csak formálódó kétségek még, zavarosak, ami biztos, hogy nem szeretnék pár év múlva is ugyanígy írni, és ugyanazt, valamint ilyen vagy olyan szempontoknak megfelelni. Mert ezazt jelentené, hogy emberként sem fejlődöm… Mindig mindenben azt vallottam, legyünk csak hülyék, sikertelenek, de szabadok.  Márpedig változó mesék csak változó mesélőktől születhetnek.
    Azt is kezdtem érezni idén, hogy nem szeretnék csak írással foglalkozni, és azzal plafonig teletömni az egész hátralévő életemet. Van egy-két dolog még, amikre vágyom, álmaim, igényeim, de ahhoz, hogy gazdagítsanak, ugyanúgy fektetni kell ezekbe is.
Read full post »