20231226

Holdeső - novella


 
Lina eszelte ki az utazást. Végig ő is vezet, békésen hagyja, hogy a világvége zűrzavarában folyton felfelé bámuljak. Időnként rákérdez látomásom részleteire, és kifinomult kíváncsisággal éri el, hogy saját egem közös valóságunkká váljon. Amióta csak besötétedett, kapaszkodik tekintetem a Holdba, pedig jól tudom, hogy többé nem hihetek a szememnek.
És hogy nem hihetek mások szemének sem.
Az áprilisi virágzással indult. Kollektív látomások…
Megtévesztett szemünk előtt hetekig veszett madárrajok cikáztak alacsonyan, fenyegető röptük és fülsüketítő vijjogásuk elől ösztönösen kerestük a fedezéket. A rá következő hetekben másról sem szóltak a hírek, csakhogy a rajokat mindenhol felváltották repkedő rágcsálók, s merész cincogásuk messze száll. Júniusban az égi dörgés méhzümmögésnek hallatszott. A vérvörös felhőkből záporozó eső gőzölgő párává oszlott, amint a lángoló mezők és fülledt városok fölé ért. Júliusban hányásszínű lávát öklendeztek a vulkánok, a háziállatok szőrük helyett korhadó faleveleket hullattak, és emberi hangon nyöszörögtek a vadállatok.
 
A káosz augusztusban kezdődött, amikor apokalipszisünk személyre szabott víziókba csapott, és mindnyájan másképp, ezerféle módon érzékeltük, hogy a valóság mitől tolódik szürrealitásba.
Pánik ólálkodott az utcákon, ami agresszív viselkedésként és öngyilkosságként furakodott a házakba. A hírforrások csatornáin tetszés szerint válogathattunk adást. Az influenszerek követése csak még termékenyebbé tette a talajt a zajos elméletek és tapasztalások számára, és csak egy dologban lehettünk mindnyájan biztosak: valami elromlott.
A vészhelyzetre kijelölt hatalmi szervek kapkodtak, zavaros kijelentéseket tettek, amiket másnap megcáfoltak. Minden reggel újabb rendelkezéseket hoztak, amiket estére megváltoztattak. Mégis mit mondhattak volna? Figyusz, kedves emberek, ezúttal tényleg itt a világvége, és mind meghalunk, mert azt sem tudjuk, mit kell helyrehozni?
Szeptemberben a tudósok megállapították, hogy a fenyőerdők olyan toxinokat bocsájtanak a levegőbe, amitől különböző pszichoszenzoros hallucinációk keletkeznek az emberi agyban. A környezetkutatói vizsgálatok megállapították, hogy az éghajlat melegedésével a növények egyre több illó anyagot izzadtak ki magukból, ezzel növelve a hűtő hatást. Azonban az aeroszollal együtt egy eddig ismeretlen anyag is bekerült a felhőkbe, majd a talajba. Az ellenanyagra törekvő neurokémiai kutatások túl lassúaknak tűntek, ahogyan a kiszűrést célzó technológiai próbálkozások is, és közben a párhuzamos valóságok intenzíven faragták a megosztottság árkait. A különböző csoportok egyre több és több kézzel fogható bizonyítékot hoztak saját víziójuk valóságának alátámasztására, és annak megfelelő vészintézkedéseket követeltek.
 
Az ember azt hinné, hogy a világvége-hitek helységek szerint szerveződnek földrajzi sajátosságok szerint, de a gyakorlatban csupán hajlamaink, sémáink döntenek… valamint a saját digitális buborékaink információi, így a világvége-variációkra alapuló csoportosulások megalakulásával olyan gyorsan történik a társadalmi széttöredezés, hogy akár egy családon belül is mindenkinek éppen másképp ér véget a normalitás. Akárcsak nekem és a nővéremnek, Linának.
Az ő vízióját nagyra nőtt, vérző szárnyú pillangók agresszív tánca népesíti be a nap minden egyes percében, és hiába tudja, hogy csak a fák tudatmosósító bosszúja az, néha keményen odacsap maga elé összeszorított ajkakkal.
Szerencsés vagyok a giga holdammal, és sehogyan sem fér a fejembe, hogyan képesek milliónyian is mindenféle ökörségeket vizionálni és még szét is kürtölni azt, amikor fölöttük az égen elég nyugisan és kerekdeden ott ragyog a dagadó, fix Pont.
A látomásomhoz nem találtam társat, se barátok közt, sem családban, sem ismerőseim közt, de egyetlen messzi, idegen csoportot sem, sehol, semmilyen oldalon vagy fórumon. Óvatos maradtam azzal, hogy hangoztassam. Pedig végre nem kellene hülyének éreznem magam egy elszállt elképzelés miatt. Mivel született álmodozó vagyok tudatmódosító növények nélkül is, abban is jó, hogy ábrándokban dagonyázva súroljam le a bőrt magamról az élet talaján. Hogyan is ne engedhetném meg magamnak, hogy csodáljak a végnapokon egy minden bizonnyal aligha létező eget? Lehet, hogy a világvége így kompenzál: szépséget és nyugalmat csempész az utazásomba, amelyiknek most riadtnak és gyászosnak kellene lennie, szinte kötelezően. Ijesztőnek, ahogyan minden épeszű ember épp megéli. Persze azt sem tartom kizártnak, hogy a Hold tényleg közelebb került a Földhöz, kimozdult a keringési pályájáról, és amikor majd eléri a Roche-határt, darabokra törve aláhull. Hiszen, hiszen annyira valóságos… Lehet, hogy talán a fák is csak erre reagálnak?
Akkor veszem el a kormányt Linától, amikor olyan hevesen hesseget mindkét kezével maga előtt, hogy majdnem behajtunk az útszéli árokba.
Megvadulhattak a pillangói.
– Felfalták a szentjánosbogarakat! Pedig azok világították az utat – motyogja elborzadt arccal.

20221128

Töredezés - beleolvasó (1-2. fejezet)

MÁR RENDELHETŐ

A megjelenési dátum: 2022. 12. 16

 

1. FEJEZET

 

A tó áttetsző vize rózsaszínbe váltott a parthoz közeledve zavaros hullámokkal nyaldosta a behajló fűzfaágakat, megfestette a fűcsomókat. Keleten a fenyvessel borított dombok felett már pitymallott az ég, de nem a hajnal pírja olvadt a tó vizébe, hanem a felszínén lebegő holttest vére.

Amíg a két helyi tűzoltó azzal volt elfoglalva, hogy leszedjék a drón robotkarjáról a tetemet, amit az éppen kiemelt a vízből, Milos fel-le sétált, s meg-megállt, hogy tekintetével minden irányban átfürkéssze a Sharid-tó környékét. Pillantása előbb a tavat körülölelő sétányt kutatta, majd távolabbra siklott, s elidőzött a torkolatnál.

Észak felől egy hegyi patak szaladt a tó felé, de kőszirtre érkezett.

Átbukott rajta, s vízesésként csobogott alá.

Milos elképzelte, ahogyan az áldozat leveti magát onnan a szirtről. Rég volt ennyire pofonegyszerű esete. Az elmúlt öt és fél hónapja arról szólt, hogy a Központi Adatelemző Iroda elemzőjeként naponta kihívták őt különböző helyeken talált holttestekhez. Bizonyítania kellett az öngyilkosságokat, s kizárni a gyilkosság gyanúját. Akasztás, mérgezés, főbelövés, fulladás, érvágás… a halál ezernyi arcával találkozott, amióta járványszerűen megszaporodtak a külvárosi öngyilkosságok. Csakhogy eddig az ideológiai járvány kizárólag nyomornegyedekben szedte áldozatait, nem ilyen újonnan épült kis élményvároskában, mint Hillstadt.

A körülmények alapján talán ezúttal gyanakvóbb is lehetne, de az öngyilkosságok rég nem arról szóltak, hogy emberek menekülnek az élet nehézsége elől, hanem haláldicsőítést propagáló tanoknak szánt áldozatról. Miért is lenne védett ettől egy kis élményvároska, bármennyire is rendezett életű?

A két tűzoltó a pázsitra fektette a kiemelt hullát, amiről csepegett a víz. A férfi arca színtelen volt, ajka bekékült, szeme csukva. Fekete, hosszú hajába hínárok, fűszálak ragadtak, sportos ruhája ázottan a testére tapadt. A fej hátsó részén jól látható sebből nem szivárgott már a vér, a törés helyét a víz többnyire tisztára mosta.

– A francba! – tört ki az egyik tűzoltóból. – A jó büdös francba! Darko az!

– Köszönöm – fordult Milos a tűzoltók felé, és sikerült csak enyhén neheztelnie rájuk, amiért ránézésre azonosítani akarták az elhunytat. Milos próbálta éreztetni velük, hogy innentől többé nincs szükség rájuk. – A halottszállítók már úton vannak – vetette oda nekik mogorván. – Innentől az ügyet csak távolból követhetik, kérem.

Aztán hátat fordított nekik. Megértette, hogy a helyi törvények szerint minden fizikai segítséget és bevetést a tűzoltók intéznek, de nem hagyhatta, hogy túllépjék a hatáskörüket. Az azonosításhoz inkább igénybe vette virtuális nyomozótársa segítségét.

Proul akárhányszor megjelent Milos látóterében, ő teljesen megfeledkezett arról, hogy barátja csupán egy mesterséges intelligencia, egy valós környezetbe illesztett virtuális figura, és Milos csupán a beépített idegi interfészének köszönhetően láthatja őt.

Az előhívott férfi rózsaszín frakkban és hozzáillő nyakkendőben jelent meg, mintha bálba indulna épp, kesztyűs kezével elegáns köszöntést intett. Milos már megint alulöltözöttnek érezte magát kollégája mellett a sötétzöld dzsekijében, arról nem is beszélve, hogy Proul mindig jól fésülten tisztelte meg látóterét a jelenlétével, míg ő borostásan és zilált frizurával fogadta őt, mintha éppen most kelt volna ki másnaposan az ágyból. Bárcsak ő is egyetlen kézlejtéssel járó frissítéssel javíthatna a kinézetén, vagy azon, ahogyan éppen érzi magát.

– Szép jó reggelt! – szólalt meg a digitális nyomozótársa.

– Jó reggelt, Proul! Van egy fogásunk.

– Jól látom, hogy nem reggelizni hívtál?

– Nem, most nem asztaltársaságban vagyunk – mutatott Milos a lába előtt csöpögő holttestre.

– Egy pillanat. Átöltözöm – emelte fel bocsánatkérően az ujját Proul. Valóban egy pillanatig tartott, s komor, szürke ballonkabátot öltött. – Ki talált rá, és hogyhogy ilyen korán itt vagy? – csodálkozott.

20221125

Nyomdában a Töredezés

Izgalmasra sikeredett az év vége számomra. Tavaly ilyenkor csak ábrándoztam arról, milyen jó lenne, ha másokkal is megoszthatnám végre azt a fura álmot, amiben részem volt a Töredezés koncepciójának a továbbgondolásával. Ehhez társult egy sürgető érzés is (ha emlékeztek még a tavaly év végi bejegyzésemre) hogy úristen! mindjárt kortárs lesz, mire megjelenhet, márpedig ez most, most annyira aktuális lenne. Persze, lehet, hogy csak én éreztem/érzem annak, ezért is vagyok kíváncsi másokat hogyan talál meg a téma. Elérkezett hát a pillanat, hogy belelessetek ebbe a fura álomba, elgyertek velem Hillstadtba, beleszeressetek Proulba, együtt nyomozzatok a jövőben Milosszal (jaj, fordítva, de majd meglátjátok ti) és értetlenkedjetek Kishával együtt, hogy miért van annyi buktatója a személyes változásnak.

Az alábbi linken előjegyezhetitek a könyvet, hétfőtől rendelhetővé válik.

https://konyvmolykepzo.hu/.../bartos-zsuzsa-toredezes-10665

Ami pedig a borítót illeti, Nistor Evelin terve került ma este leleplezésre, itt is köszönöm neki. Én nagyon szeretem, egyszerre sejtelmesen dark és életszilánkoktól sziporkázó.


Íme, készült nektek egy kedvcsináló könyvtrailer is:


Hamarosan jövök beleolvasóval is! :)


20220916

Borítótervező pályázat - eredményhirdetés

 

Lezárult a borítótervező pályázat a Töredezéshez, és én még mindig megilletődve állok a tény előtt, hogy milyen sokan időt és munkát fektettek abba, hogy ötleteljenek és alkossanak a regényhez. Azon is elcsodálkoztam, milyen sokan figyelemmel kísértétek, lájkjaitokkal támogattátok a pályázatot végig. Mindenkinek hálásan köszönöm.

Mindenekelőtt külön köszönet azoknak, akik teljesen saját alkotást hoztak, Kocsondi Nelli például éjszakába nyúlóan, hajnalig dolgozott vele, hogy utolsó percig elkészüljön. Annyira szeretem a jól eltalált színvilágát, az effektust is. Ilyent még nem láttatok, íme:

Kocsondi Nelli
 

Frittman Nina
 Seres Zsófia, Morvai Fanni, Tankó Anita, Frittman Nina, megtiszteltetés volt számomra a munkátok. Zimonyi Gwendolin, beleszerettem a tervedbe, csodás!


Tankó Anita


Zimonyi Gwendolin
 

Seres Zsófia
Morvai Fanni
 
Leitner Ivett neked is köszönöm az alkotást, szerintem sokáig szem előtt fogom még tartani, mert ihletet ad. Azon gondolkodom azóta is, hogy írjak hozzá egy extra, más stílusú történetet is a szereplőkről. 

Leitner Ivett

20220821

Borítótervező pályázat

Örömmel jelentem, hogy elkezdődött a decemberben megjelenő regényem szerkesztése. Sajnos nincs neki még ruhája a nagy napra, keressük azokat a kreatív megálmodókat, akik alkotásukkal megtisztelnék a regényt és színesítenék a könyvespolcokat. Íme pár segítő adat, ha pont te lennél az, akinek kedve támad ötletelni.

Szerző és cím: Bartos Zsuzsa: Töredezés

Kategória: Zafír pöttyös (Könyvmolyképző Kiadó)

Egy ideiglenes fülszöveg:

Amióta a halált felváltotta a virtualizálódás és a reinkarnáció, Milos és virtuális nyomozótársa, Proul, csak öngyilkosságokkal találkoztak. Ám amikor kiküldik őket egy élményvárosi halálesethez tovább kell merészkedniük a közösségi médiára feltöltött emlékek címkézésénél és bele kell ásniuk magukat a városlakók adathalmazába. Az adatok egy izgalmas nőhöz, Kishához vezetnek, és általa a Teaházas Lányokhoz, akiknek a halálhoz való viszonyulásuk gyanús, ráadásul a Sötét Sikátorba való élményfeltöltésekhez is közük van. Milos minél inkább beleássa magát mások életének digitális nyomaiba, annál inkább megfertőzi valami. Valami, amitől megkérdőjelezi, hogy van egy személyes, összefüggő élettörténete…

Kisha értetlenül szembesül azzal, senki mást nem érdekel, hogy Hillstadtból nyomtalanul eltűnt egy lány. Meg akarja találni Ewát, de amióta meggyanúsították őt a szeretője meggyilkolásával egy drón lesi lépteit, ráadásul valami megsérült holoférje adataiban is. Rá kell jönnie, hogy ki és miért manipulálja az emlékfoszlányokat, de tartania kell attól, hogy a Milos jelenlétében támadt testi vonzalom csak még inkább összezavarja a valós nyomok követésében…

20211212

Ahonnan látszanak a távlatok

 

Egyre inkább szokásommá vált, hogy csak év végén/év elején írok már a blogomra. Jöjjön hát a szokásos év végi bejegyzés. :) 

A tavaly év végi bejegyzésemben azt írtam, hogy az egy olyan év volt, amikor nem mi írtuk a disztópiákat, hanem nekünk írtak egyet, tele feszültségekkel, plot twistekkel, függővégekkel.  Nos, azóta totálisan áttértem a karakterközpontú történetekhez (azt hiszem, nagyon sok értelemben) és 2021 olyan év volt – legalábbis számomra – amikor már nem is annyira a disztópikus világról szólt a történet, hanem a karakterfejlődésről. Nektek is? :)

 Sosem volt még olyan évem, amikor röpke tizenkét hónap leforgása alatt ennyi belső történés megy végbe bennem. Ha visszanézek a januári önmagamra, úgy érzem, mintha legalább egy tíz évvel ezelőtti önmagamra gondolnék vissza. A változások legtöbbször szépen csordogálnak vagy folydogálnak bennünk, ugye? Szinte észre sem vesszük ahogyan lépésről lépésre alakulunk, de néha vannak olyan időszakok is, amikor hurrikánszerű szökőárak sorozata önt el, akár bele is roppanhatunk, de legalábbis mind beleszédülünk és próbálunk lélegzetvételhez jutni. 

 Idén valahogyan túl sokat álldogáltam, üldögéltem sziklaszéleken (instagramon is, lélekben is) és miközben azon gondolkodtam, milyen egyszerű lenne megszakítani a szökőárakat a szédületes magasságok és legyőzhetetlen mélységek pár percnyi lehetőségével, észrevettem a kilátást is, a távlatokat és az utak egybefutását, és végül pedig azt, hogy nem én vagyok a világ közepe. :))


20231226

Holdeső - novella

0 megjegyzés

 
Lina eszelte ki az utazást. Végig ő is vezet, békésen hagyja, hogy a világvége zűrzavarában folyton felfelé bámuljak. Időnként rákérdez látomásom részleteire, és kifinomult kíváncsisággal éri el, hogy saját egem közös valóságunkká váljon. Amióta csak besötétedett, kapaszkodik tekintetem a Holdba, pedig jól tudom, hogy többé nem hihetek a szememnek.
És hogy nem hihetek mások szemének sem.
Az áprilisi virágzással indult. Kollektív látomások…
Megtévesztett szemünk előtt hetekig veszett madárrajok cikáztak alacsonyan, fenyegető röptük és fülsüketítő vijjogásuk elől ösztönösen kerestük a fedezéket. A rá következő hetekben másról sem szóltak a hírek, csakhogy a rajokat mindenhol felváltották repkedő rágcsálók, s merész cincogásuk messze száll. Júniusban az égi dörgés méhzümmögésnek hallatszott. A vérvörös felhőkből záporozó eső gőzölgő párává oszlott, amint a lángoló mezők és fülledt városok fölé ért. Júliusban hányásszínű lávát öklendeztek a vulkánok, a háziállatok szőrük helyett korhadó faleveleket hullattak, és emberi hangon nyöszörögtek a vadállatok.
 
A káosz augusztusban kezdődött, amikor apokalipszisünk személyre szabott víziókba csapott, és mindnyájan másképp, ezerféle módon érzékeltük, hogy a valóság mitől tolódik szürrealitásba.
Pánik ólálkodott az utcákon, ami agresszív viselkedésként és öngyilkosságként furakodott a házakba. A hírforrások csatornáin tetszés szerint válogathattunk adást. Az influenszerek követése csak még termékenyebbé tette a talajt a zajos elméletek és tapasztalások számára, és csak egy dologban lehettünk mindnyájan biztosak: valami elromlott.
A vészhelyzetre kijelölt hatalmi szervek kapkodtak, zavaros kijelentéseket tettek, amiket másnap megcáfoltak. Minden reggel újabb rendelkezéseket hoztak, amiket estére megváltoztattak. Mégis mit mondhattak volna? Figyusz, kedves emberek, ezúttal tényleg itt a világvége, és mind meghalunk, mert azt sem tudjuk, mit kell helyrehozni?
Szeptemberben a tudósok megállapították, hogy a fenyőerdők olyan toxinokat bocsájtanak a levegőbe, amitől különböző pszichoszenzoros hallucinációk keletkeznek az emberi agyban. A környezetkutatói vizsgálatok megállapították, hogy az éghajlat melegedésével a növények egyre több illó anyagot izzadtak ki magukból, ezzel növelve a hűtő hatást. Azonban az aeroszollal együtt egy eddig ismeretlen anyag is bekerült a felhőkbe, majd a talajba. Az ellenanyagra törekvő neurokémiai kutatások túl lassúaknak tűntek, ahogyan a kiszűrést célzó technológiai próbálkozások is, és közben a párhuzamos valóságok intenzíven faragták a megosztottság árkait. A különböző csoportok egyre több és több kézzel fogható bizonyítékot hoztak saját víziójuk valóságának alátámasztására, és annak megfelelő vészintézkedéseket követeltek.
 
Az ember azt hinné, hogy a világvége-hitek helységek szerint szerveződnek földrajzi sajátosságok szerint, de a gyakorlatban csupán hajlamaink, sémáink döntenek… valamint a saját digitális buborékaink információi, így a világvége-variációkra alapuló csoportosulások megalakulásával olyan gyorsan történik a társadalmi széttöredezés, hogy akár egy családon belül is mindenkinek éppen másképp ér véget a normalitás. Akárcsak nekem és a nővéremnek, Linának.
Az ő vízióját nagyra nőtt, vérző szárnyú pillangók agresszív tánca népesíti be a nap minden egyes percében, és hiába tudja, hogy csak a fák tudatmosósító bosszúja az, néha keményen odacsap maga elé összeszorított ajkakkal.
Szerencsés vagyok a giga holdammal, és sehogyan sem fér a fejembe, hogyan képesek milliónyian is mindenféle ökörségeket vizionálni és még szét is kürtölni azt, amikor fölöttük az égen elég nyugisan és kerekdeden ott ragyog a dagadó, fix Pont.
A látomásomhoz nem találtam társat, se barátok közt, sem családban, sem ismerőseim közt, de egyetlen messzi, idegen csoportot sem, sehol, semmilyen oldalon vagy fórumon. Óvatos maradtam azzal, hogy hangoztassam. Pedig végre nem kellene hülyének éreznem magam egy elszállt elképzelés miatt. Mivel született álmodozó vagyok tudatmódosító növények nélkül is, abban is jó, hogy ábrándokban dagonyázva súroljam le a bőrt magamról az élet talaján. Hogyan is ne engedhetném meg magamnak, hogy csodáljak a végnapokon egy minden bizonnyal aligha létező eget? Lehet, hogy a világvége így kompenzál: szépséget és nyugalmat csempész az utazásomba, amelyiknek most riadtnak és gyászosnak kellene lennie, szinte kötelezően. Ijesztőnek, ahogyan minden épeszű ember épp megéli. Persze azt sem tartom kizártnak, hogy a Hold tényleg közelebb került a Földhöz, kimozdult a keringési pályájáról, és amikor majd eléri a Roche-határt, darabokra törve aláhull. Hiszen, hiszen annyira valóságos… Lehet, hogy talán a fák is csak erre reagálnak?
Akkor veszem el a kormányt Linától, amikor olyan hevesen hesseget mindkét kezével maga előtt, hogy majdnem behajtunk az útszéli árokba.
Megvadulhattak a pillangói.
– Felfalták a szentjánosbogarakat! Pedig azok világították az utat – motyogja elborzadt arccal.
Read full post »

20221128

Töredezés - beleolvasó (1-2. fejezet)

0 megjegyzés

MÁR RENDELHETŐ

A megjelenési dátum: 2022. 12. 16

 

1. FEJEZET

 

A tó áttetsző vize rózsaszínbe váltott a parthoz közeledve zavaros hullámokkal nyaldosta a behajló fűzfaágakat, megfestette a fűcsomókat. Keleten a fenyvessel borított dombok felett már pitymallott az ég, de nem a hajnal pírja olvadt a tó vizébe, hanem a felszínén lebegő holttest vére.

Amíg a két helyi tűzoltó azzal volt elfoglalva, hogy leszedjék a drón robotkarjáról a tetemet, amit az éppen kiemelt a vízből, Milos fel-le sétált, s meg-megállt, hogy tekintetével minden irányban átfürkéssze a Sharid-tó környékét. Pillantása előbb a tavat körülölelő sétányt kutatta, majd távolabbra siklott, s elidőzött a torkolatnál.

Észak felől egy hegyi patak szaladt a tó felé, de kőszirtre érkezett.

Átbukott rajta, s vízesésként csobogott alá.

Milos elképzelte, ahogyan az áldozat leveti magát onnan a szirtről. Rég volt ennyire pofonegyszerű esete. Az elmúlt öt és fél hónapja arról szólt, hogy a Központi Adatelemző Iroda elemzőjeként naponta kihívták őt különböző helyeken talált holttestekhez. Bizonyítania kellett az öngyilkosságokat, s kizárni a gyilkosság gyanúját. Akasztás, mérgezés, főbelövés, fulladás, érvágás… a halál ezernyi arcával találkozott, amióta járványszerűen megszaporodtak a külvárosi öngyilkosságok. Csakhogy eddig az ideológiai járvány kizárólag nyomornegyedekben szedte áldozatait, nem ilyen újonnan épült kis élményvároskában, mint Hillstadt.

A körülmények alapján talán ezúttal gyanakvóbb is lehetne, de az öngyilkosságok rég nem arról szóltak, hogy emberek menekülnek az élet nehézsége elől, hanem haláldicsőítést propagáló tanoknak szánt áldozatról. Miért is lenne védett ettől egy kis élményvároska, bármennyire is rendezett életű?

A két tűzoltó a pázsitra fektette a kiemelt hullát, amiről csepegett a víz. A férfi arca színtelen volt, ajka bekékült, szeme csukva. Fekete, hosszú hajába hínárok, fűszálak ragadtak, sportos ruhája ázottan a testére tapadt. A fej hátsó részén jól látható sebből nem szivárgott már a vér, a törés helyét a víz többnyire tisztára mosta.

– A francba! – tört ki az egyik tűzoltóból. – A jó büdös francba! Darko az!

– Köszönöm – fordult Milos a tűzoltók felé, és sikerült csak enyhén neheztelnie rájuk, amiért ránézésre azonosítani akarták az elhunytat. Milos próbálta éreztetni velük, hogy innentől többé nincs szükség rájuk. – A halottszállítók már úton vannak – vetette oda nekik mogorván. – Innentől az ügyet csak távolból követhetik, kérem.

Aztán hátat fordított nekik. Megértette, hogy a helyi törvények szerint minden fizikai segítséget és bevetést a tűzoltók intéznek, de nem hagyhatta, hogy túllépjék a hatáskörüket. Az azonosításhoz inkább igénybe vette virtuális nyomozótársa segítségét.

Proul akárhányszor megjelent Milos látóterében, ő teljesen megfeledkezett arról, hogy barátja csupán egy mesterséges intelligencia, egy valós környezetbe illesztett virtuális figura, és Milos csupán a beépített idegi interfészének köszönhetően láthatja őt.

Az előhívott férfi rózsaszín frakkban és hozzáillő nyakkendőben jelent meg, mintha bálba indulna épp, kesztyűs kezével elegáns köszöntést intett. Milos már megint alulöltözöttnek érezte magát kollégája mellett a sötétzöld dzsekijében, arról nem is beszélve, hogy Proul mindig jól fésülten tisztelte meg látóterét a jelenlétével, míg ő borostásan és zilált frizurával fogadta őt, mintha éppen most kelt volna ki másnaposan az ágyból. Bárcsak ő is egyetlen kézlejtéssel járó frissítéssel javíthatna a kinézetén, vagy azon, ahogyan éppen érzi magát.

– Szép jó reggelt! – szólalt meg a digitális nyomozótársa.

– Jó reggelt, Proul! Van egy fogásunk.

– Jól látom, hogy nem reggelizni hívtál?

– Nem, most nem asztaltársaságban vagyunk – mutatott Milos a lába előtt csöpögő holttestre.

– Egy pillanat. Átöltözöm – emelte fel bocsánatkérően az ujját Proul. Valóban egy pillanatig tartott, s komor, szürke ballonkabátot öltött. – Ki talált rá, és hogyhogy ilyen korán itt vagy? – csodálkozott.

Read full post »

20221125

Nyomdában a Töredezés

0 megjegyzés

Izgalmasra sikeredett az év vége számomra. Tavaly ilyenkor csak ábrándoztam arról, milyen jó lenne, ha másokkal is megoszthatnám végre azt a fura álmot, amiben részem volt a Töredezés koncepciójának a továbbgondolásával. Ehhez társult egy sürgető érzés is (ha emlékeztek még a tavaly év végi bejegyzésemre) hogy úristen! mindjárt kortárs lesz, mire megjelenhet, márpedig ez most, most annyira aktuális lenne. Persze, lehet, hogy csak én éreztem/érzem annak, ezért is vagyok kíváncsi másokat hogyan talál meg a téma. Elérkezett hát a pillanat, hogy belelessetek ebbe a fura álomba, elgyertek velem Hillstadtba, beleszeressetek Proulba, együtt nyomozzatok a jövőben Milosszal (jaj, fordítva, de majd meglátjátok ti) és értetlenkedjetek Kishával együtt, hogy miért van annyi buktatója a személyes változásnak.

Az alábbi linken előjegyezhetitek a könyvet, hétfőtől rendelhetővé válik.

https://konyvmolykepzo.hu/.../bartos-zsuzsa-toredezes-10665

Ami pedig a borítót illeti, Nistor Evelin terve került ma este leleplezésre, itt is köszönöm neki. Én nagyon szeretem, egyszerre sejtelmesen dark és életszilánkoktól sziporkázó.


Íme, készült nektek egy kedvcsináló könyvtrailer is:


Hamarosan jövök beleolvasóval is! :)


Read full post »

20220916

Borítótervező pályázat - eredményhirdetés

3 megjegyzés

 

Lezárult a borítótervező pályázat a Töredezéshez, és én még mindig megilletődve állok a tény előtt, hogy milyen sokan időt és munkát fektettek abba, hogy ötleteljenek és alkossanak a regényhez. Azon is elcsodálkoztam, milyen sokan figyelemmel kísértétek, lájkjaitokkal támogattátok a pályázatot végig. Mindenkinek hálásan köszönöm.

Mindenekelőtt külön köszönet azoknak, akik teljesen saját alkotást hoztak, Kocsondi Nelli például éjszakába nyúlóan, hajnalig dolgozott vele, hogy utolsó percig elkészüljön. Annyira szeretem a jól eltalált színvilágát, az effektust is. Ilyent még nem láttatok, íme:

Kocsondi Nelli
 

Frittman Nina
 Seres Zsófia, Morvai Fanni, Tankó Anita, Frittman Nina, megtiszteltetés volt számomra a munkátok. Zimonyi Gwendolin, beleszerettem a tervedbe, csodás!


Tankó Anita


Zimonyi Gwendolin
 

Seres Zsófia
Morvai Fanni
 
Leitner Ivett neked is köszönöm az alkotást, szerintem sokáig szem előtt fogom még tartani, mert ihletet ad. Azon gondolkodom azóta is, hogy írjak hozzá egy extra, más stílusú történetet is a szereplőkről. 

Leitner Ivett

Read full post »

20220821

Borítótervező pályázat

0 megjegyzés
Örömmel jelentem, hogy elkezdődött a decemberben megjelenő regényem szerkesztése. Sajnos nincs neki még ruhája a nagy napra, keressük azokat a kreatív megálmodókat, akik alkotásukkal megtisztelnék a regényt és színesítenék a könyvespolcokat. Íme pár segítő adat, ha pont te lennél az, akinek kedve támad ötletelni.

Szerző és cím: Bartos Zsuzsa: Töredezés

Kategória: Zafír pöttyös (Könyvmolyképző Kiadó)

Egy ideiglenes fülszöveg:

Amióta a halált felváltotta a virtualizálódás és a reinkarnáció, Milos és virtuális nyomozótársa, Proul, csak öngyilkosságokkal találkoztak. Ám amikor kiküldik őket egy élményvárosi halálesethez tovább kell merészkedniük a közösségi médiára feltöltött emlékek címkézésénél és bele kell ásniuk magukat a városlakók adathalmazába. Az adatok egy izgalmas nőhöz, Kishához vezetnek, és általa a Teaházas Lányokhoz, akiknek a halálhoz való viszonyulásuk gyanús, ráadásul a Sötét Sikátorba való élményfeltöltésekhez is közük van. Milos minél inkább beleássa magát mások életének digitális nyomaiba, annál inkább megfertőzi valami. Valami, amitől megkérdőjelezi, hogy van egy személyes, összefüggő élettörténete…

Kisha értetlenül szembesül azzal, senki mást nem érdekel, hogy Hillstadtból nyomtalanul eltűnt egy lány. Meg akarja találni Ewát, de amióta meggyanúsították őt a szeretője meggyilkolásával egy drón lesi lépteit, ráadásul valami megsérült holoférje adataiban is. Rá kell jönnie, hogy ki és miért manipulálja az emlékfoszlányokat, de tartania kell attól, hogy a Milos jelenlétében támadt testi vonzalom csak még inkább összezavarja a valós nyomok követésében…

Read full post »

20211212

Ahonnan látszanak a távlatok

0 megjegyzés

 

Egyre inkább szokásommá vált, hogy csak év végén/év elején írok már a blogomra. Jöjjön hát a szokásos év végi bejegyzés. :) 

A tavaly év végi bejegyzésemben azt írtam, hogy az egy olyan év volt, amikor nem mi írtuk a disztópiákat, hanem nekünk írtak egyet, tele feszültségekkel, plot twistekkel, függővégekkel.  Nos, azóta totálisan áttértem a karakterközpontú történetekhez (azt hiszem, nagyon sok értelemben) és 2021 olyan év volt – legalábbis számomra – amikor már nem is annyira a disztópikus világról szólt a történet, hanem a karakterfejlődésről. Nektek is? :)

 Sosem volt még olyan évem, amikor röpke tizenkét hónap leforgása alatt ennyi belső történés megy végbe bennem. Ha visszanézek a januári önmagamra, úgy érzem, mintha legalább egy tíz évvel ezelőtti önmagamra gondolnék vissza. A változások legtöbbször szépen csordogálnak vagy folydogálnak bennünk, ugye? Szinte észre sem vesszük ahogyan lépésről lépésre alakulunk, de néha vannak olyan időszakok is, amikor hurrikánszerű szökőárak sorozata önt el, akár bele is roppanhatunk, de legalábbis mind beleszédülünk és próbálunk lélegzetvételhez jutni. 

 Idén valahogyan túl sokat álldogáltam, üldögéltem sziklaszéleken (instagramon is, lélekben is) és miközben azon gondolkodtam, milyen egyszerű lenne megszakítani a szökőárakat a szédületes magasságok és legyőzhetetlen mélységek pár percnyi lehetőségével, észrevettem a kilátást is, a távlatokat és az utak egybefutását, és végül pedig azt, hogy nem én vagyok a világ közepe. :))


Read full post »