Azt hittem, idén biztosan elmarad, hogy év végi bejegyzést írjak, nekem felmutatnivalóm nincs, ami az írói tevékenységet illeti, de még csak mondanivalóm sem. Aztán látva az Írók egymás közt tagjainak a bejegyzéseit, kedvet kaptam hozzá.
Történetek szempontjából mind íróként, mint befogadóként, a 2019-et számomra az útkeresés és a letisztulás jellemezte. Írás terén nem volt semmilyen megjelenésem, de még befejezett kéziratom se, a blogra is egyetlen bejegyzés került, a Felhősírok című novella. Az íróasztalomnál sem történtek nagy áttörések, a billentyűzet is sokat porosodott, vannak jól sikerült, az újdonság erejével ható pillanatok, de leginkább az volt a jellemző, hogy törlök vagy átírok, mert már megint elégedetlen vagyok az egyes szám első személlyel vagy a jelen idővel. Leginkább az frusztrált, hogy nem találom az összefüggéseket, valami mintha folyton hiányozna, a fejemben létező világ túl sok a türelmemhez és a képességeimhez. Novemberben látva, hogy mindenki nanowrimozik, nagy elhatározás szállt meg egy újabb mellékötlettel, s eldöntöttem, most a belső szerkesztő szépen vakációra vonul, s minden nap ha törik, ha szakad, írni fogok. Szakadt és tört is a fellángolás hamar, és még alibim is lett, mert egy teljesen felforgatott lakásban találtam magam és kezelésekre is járnom kellett.
Lehet, hogy engem a karakterszámok tényleg képtelenek lelkesíteni vagy motiválni? Az biztos, hogy csupán a teljesítmény felmutatásáért nem megy a „hú, de kreatív vagyok”-mibenlét. Kicsit arra emlékeztetett az egész, amikor a gyári lánynak ki van adva, hogy hány hátsó zsebet kell levarrnia a nyolc órában. :) Sokkal jobban motivál, ha álmodozás közben egy új fordulat vagy háttér beugrik, vagy ha írok egész nap két olyan bekezdést, amire büszke lehetek, és újra meg újra visszaolvasom. Na jó, tudom, abból jövő karácsonyra sem lesz kerek a történetem. :D
Idei olvasmányaimból kedvencemmé avattam Alan Wattstól: A bizonytalanság bölcsességét, Yalomtól a Szemben a nappalt, és Safrantól az Időt. Tudom, tudom, egyik sem fikció, a halál is szalonképesebb fickó bennük, nem játszadozunk az idővel sem; a szerzők bizony lényegretörően, direktben fogalmaznak. Becsszó, próbálkoztam regényekkel is, de valamiért a türelmetlenségembe ütköztek, képtelen voltam bennük elmélyülni, így aztán túlságosan sajnáltam a befektetetett időt. Év végére kezdtem áttérni inkább a novellákra, az a legújabb benyomásom, hogy gyakran egy terjedelmes regényben sincs jobban kibontva egy ötlet, mint egy novellában. Meg aztán novelláskötetért valahogyan szívesebben is adok ki pénzt, praktikusabb az ilyen türelmetleneknek, mert egyszerre több történetet vásárolhatok, és csak akad benne legalább egy olyan történet, ami tetszik is.
Idei olvasmányaimból kedvencemmé avattam Alan Wattstól: A bizonytalanság bölcsességét, Yalomtól a Szemben a nappalt, és Safrantól az Időt. Tudom, tudom, egyik sem fikció, a halál is szalonképesebb fickó bennük, nem játszadozunk az idővel sem; a szerzők bizony lényegretörően, direktben fogalmaznak. Becsszó, próbálkoztam regényekkel is, de valamiért a türelmetlenségembe ütköztek, képtelen voltam bennük elmélyülni, így aztán túlságosan sajnáltam a befektetetett időt. Év végére kezdtem áttérni inkább a novellákra, az a legújabb benyomásom, hogy gyakran egy terjedelmes regényben sincs jobban kibontva egy ötlet, mint egy novellában. Meg aztán novelláskötetért valahogyan szívesebben is adok ki pénzt, praktikusabb az ilyen türelmetleneknek, mert egyszerre több történetet vásárolhatok, és csak akad benne legalább egy olyan történet, ami tetszik is.
