20180128

A takarítónő meséje




Nem tudtam mire számítsak a The shape of water film kapcsán, ahogyan a Three Billboards Outside Ebbing kapcsán sem, most így utólag látom be, hogy az előbbit érdemes a moziban megnézni. (az utóbbit viszont egyáltalán nem sajnálom, mert számomra valamiért középszerű maradt)

   A The shape of water viszont maga a tökélyre vitt történetmesélés, és még a klasszikus mese-fílinget is nyújtja. Beleszakad a szív, annyira fájdalmasan gyönyörű és gazdag minden aspektusában - képileg is. (igen, igen, mondtam én, hogy ismét eljött a pozitív, szép mesék ideje) A történet a hatvanas évek Amerikájába visz el minket, de itt sem csak úgy akárhová, hanem egy kormányzati titkos létesítménybe, amelyiknek legnagyobb hőse a néma takarítónő, a bájos lelkű Elisa. Láttunk már eleget a kutatók, a kémek és politikusok szemszögéből, táncoljunk be a laboratóriumba a takarítónő cipőjével is. Elvégre a szupertitkos laboratóriumokat is ki kell takarítani.

20180122

Ha követ valaki



A tavaly többször is felmerült bennem a késztetés, hogy megszüntessem az írói facebook oldalamat, "kötelező" kényelmetlen szék volt. Olyasminek éreztem, ami meghalad, amit nem tudok kihasználni. Elvileg arról lenne szó ugye, hogy mint minden rendes írónak követőket kellene oda szerezni  – és minél nagyobb ott az a kék szám, annál igazibb az író, állítólag – aztán fenntartani a követők figyelmét valamilyen módon – bármilyen módon – és vigyázni arra, hogy ha nincs is épp könyvmegjelenés, azért el ne felejtsenek időközben az emberek ebben a harsány világban. Aki ezt nem tudja csinálni, annak írni sem érdemes, úgysem veszi meg senki – a korszellem sugallata szerint.
Emlékszem, egy időben, amikor még nem volt megjelent könyvem, nagyon hosszú és tartalmas beszélgetések születtek a facebook profilomon írással vagy blogbejegyzéseimmel kapcsolatos posztjaim alatt. Igaz, a megosztások is csak úgy ömlöttek belőlem, autentikusan csináltam meg kevésbé tudatosan, és hálás voltam a beszélgetésekért is, mert annyira feltöltöttek. Aztán megjelent egy könyvem, és valahogy akaratlanul is átlényegült minden. A bennem élő remény dacára, hogy majd megjelenő íróként is sikerül a korábbiakat továbbvinni – mondjuk az írói oldalra. Hát nem így lett. Nem tudtam figyelmet kérincselni magamnak, sem követőket gyűjteni, számolgatni, és azt a keveset sem tudtam megbecsülni, gazdagítani őket tartalmakkal, vagy legalább időközönként spamelni dobálni őket jobbnál jobb hírekkel, könyvekkel, csokikkal, nyerhető kávéfőzővel, de még annyival sem, hogy beszerzek direkt erre a célra egy fotózható cicát és vicces történeteket gyártok hozzá. Úgy, ahogyan a small talk művészetében sem vagyok jó az életben, mert nem tudom mit mondjak olyasmikre, hogy "már megint esik az eső", hát a neten is inkább a ritkább, de tartalmasabb beszélgetéseket vagy bejegyzéseket részesítettem eddig is előnyben. Erre viszont nem mindenkinek válik be bármilyen platform, (persze, az is lehet, minket tesznek visszafogottabbá adott székek, fene tudja) ráadásul az is megvan bennem, hogy ha valahol nem kapok viszonzást visszajelzést, akkor én onnan lelépek, hogy boldog lehessek máshol, nem vagyok az a hűségesen, töretlenül befeketető típus. Lehet, hogy megéri, még akkor is, ha bohóckodásnak tűnik, de lehet, hogy semmiképp sem jó erőltetni, mert végsősoron nem mi vagyunk a marketingért, hanem a marketing van értünk, és azt kell idomítani hozzánk, nem fordítva. Ha azzal, akik vagyunk, nem tudunk élni, akkor lehet, rossz helyen kapirgálunk. :) Én mindig úgy képzeltem, és mai napig tartom azt a naiv hitemet, hogy ha valami elég jó valakiknek valahol, akkor ezek a valakik valahol azt szeretni fogják, kell nekik, feliratkoznak, visszajönnek - elvégre én is ezt teszem - ha meg nem elég jó, akkor minek tolni
    Szeretem a blogomat – még ha sokszor szellemi maszturbálásnak is tűnt a hozzászólások hiányában – mert… nem tudom miért na… de az elmúlt években jól sikerülteknek éreztem a posztjaimat és közelebb állt ez a platform az írói énemhez, ami pedig nem elhanyagolható, hogy a statisztikák szerint is olvasott volt a blog. 
    Ha olvastok most, lehet, hogy szeretnétek továbbra is követni és olvasni, ezért megjavítottam végre a feed-et, időnként bulizni témázni hívhatlak, iratkozzatok fel a jobb oldali sávban található e-mailes követéshez, vagy ha használtok valamilyen feedolvasót, linkeljetek oda be. (rég így követem én is a legtöbb weboldalt és blogot, amik érdekelnek) Bocsánat azokhoz, akik követtek eddig a facebookos írói oldalamon, ezt a napokban törölni fogom. Ha mégis akarjátok ott is tartani a kapcsolatot,  követhettek, myugodtan bejelölhettek a személyes profilon is. A molyon (sőt, a snitten) is megtaláltok - itt csak olvasóként (az alkotói adatlapomat már rég különválasztottam az olvasóitól, itt íróként ne is keressetek, mert imádok a sima olvasók közé beülni, elsősorban ez vagyok) De megtalálhattok még az instagramon, itt nem tisztázott még számomra, hogyan vagyok jelen, de látom, felfelé ível, és vannak is késztetéseim meg szép reményeim. :)

20180118

Ubuntu - sense it!


Idei első projektem, hogy indítottam egy naplót, amit valahogy úgy képzeltem el, mint amilyenek a mindenfélével teleragasztott travel journalok. A lányom hívta fel a figyelmemet a bullet journalokra, de valahogy túl komplikáltnak tűnt a bemutató videóban, és arra gondoltam, miért ne csinálhatnék inkább egy antitervezőset, valami emlék- vagy hálanaplót. Meg is született ezen a héten az első oldal, amit szerintem sokáig nehéz lesz majd felülmúlni, de szerencse az apróságoknak is tudok örülni, talán még akár emlékezetes fűszálak is kerülhetnek a naplóba. :) A blogomat is szeretném életben tartani, ezért úgy döntöttem, ha valamitől sokat kapok - legyen az akár film, akár könyv - akkor azt itt osztom meg bejegyzésként, vagy ha apróságok gyűlnek fel, akkor összefoglalom egy hónap végi bejegyzésben. Ide ragasztom tehát ezeket a "tea-címkéket". Következzen a januári nyomhagyás…



Legalább fél éve tervezem, hogy megnézem a Sense8 második évadát, és most január elején jött el ennek az ideje. Tavalyelőtt az első évad megnézése után volt egy bejegyzésem a sorozat kapcsán Fejlődő kommunikáció címen, és azóta sem értettem, miért is szenteltem külön egy egész bejegyzést egy sorozatnak, ilyesmi nem szokásom. Most így utólag újraolvasva az akkori agymenést, látom, a téma nagyon izgatta a fantáziámat, és ezúttal azon is ledöbbenhetek, hogy a filmkészítők a második évadban ugyanazokat a buktatókat hozták, amiket én is továbbvittem gondolatban, csak ők találtak is rá megoldást. A kommunikációba bevitt új elemek is beindítják a fantáziámat azzal, hogy felvetődik bennem egy rakás kérdés, de ez a bejegyzés most nem erről szól… Inkább arról fog szólni, hogy míg az első évad csak tetszett, a második évadnál éreztem azt, hogy kibontakozik a sorozat lényege.

20180103

Gondolatok a küszöbön



Szerintem a blogolás ragályos dolog lehet, mert az évértékelők olvasgatása hozta meg a kedvemet, hogy témázzak ide én is. Amúgy szilveszterkor már írtam magamnak egy évértékelőt… egy lapra, ami épp a kezem ügyébe akadt.
  Sajnos még egy év sem volt ilyen szegény blogbejegyzésekben, mint 2017, pedig  októberben volt hatéves a blogom. Most ritkán adódott téma, és amikor mégis előtört belőlem valami, utólag törlésre került, mert valahogy nem éreztem értelmét megosztani. 
   Az írás terén szintén egy fura év volt. Sok esemény írói életem első évében nem történt, például népszerű sem lettem. Igaz, már az általánosban sem ez volt a célom, :D nem is tudnék mit kezdeni vele, tehernek érezném, valami nem megy ez a ruha a hajam színéhez-féle dolog ez. Eseményként a júniusi könyvhetet szép emlékként viszem magammal tovább, és ahogyan az idő telik, egyre jobban hiányzik Budapest is, utólag sokszor el-elkap a semmihez nem hasonlítható fíling, amit az ember csak ennek a  városnak az épületei közt érezhet.
    Regényírás területén egy ilyen évet terméketlennek szokás bélyegezni, sőt, szörnyűnek, mert bár rengeteget ötleteltem egész évben, kutatattam a témákban, a megvalósítás nem ment, olyasmi lett belőle, mint amikor gyúrod-gyúrod, de a hozzávalók nem tapadnak és a tészta nem áll össze. Biztos vagyok benne, ha nem adom fel annyiszor, akkor előbb-utóbb összeállt volna, de sajnos akármennyire érdekesnek és fontos sztorinak is tűnt és nem eresztetett, nem szerettem abban a világban jelen lenni. A haladás így abban állt legtöbbször, hogy a jeleneteket át-átírtam E/1-be, aztán visszaírtam harmadikba, csak épp jelen időben, aztán megint visszatettem elsőbe... inkább szólt keresésről, mint haladásról. De jól van ez így. Már elfogadtam. Talán kellenek az ilyen időszakok is, és vagyok elég nemtörődöm és barbárlélek, hogy ezt megengedjem magamnak.

Írtam még december elején egy rövid könyvlistát, egyebet listázni most nem  tudtam, kevés filmet néztem egész évben, a Twin Peaks és  Black Mirror sorozatok maradtak emlékezetes élmények, és ha már a Twin Peaks éve volt, aminek a jelentőségéről ITT írtam, akkor bevallom, nem azt kaptam, amit elvártam, de félretettem az elvárásaimat és a piciny szűrőkémet, joga van a TP-nek is megváltozni ennyi idő után, és beszálltam Lynch játékába. Arra nem számítottam, hogy ennyire vesztek, és okoskodóból átmegyek sima befogadóba, a végére totál olyan leszek, mint a zöld zakós Cooper. Szerintem ez lehetett a cél. :))) Sok minden volt, ami nagyon tetszett, volt, ami nyomasztott, volt, amikor nehezen tűrtem az időhúzást, de a fura sorozat egyfajta tükörként is szolgált végül: azzal szembesített, hogy milyen filmnézővé nevelt hollywood, és arra emlékeztetett, hogy ne féljek az őrültségektől, amikor alkotok, merjek megőrülni. :) Nem utolsósorban minden rész megnézése után külön élveztem a TP-fanok fórumjain kóborolni, olvasni a teóriákat, fejtegetéseket, olyankor fél napom erről is szólt. :)
   Filmek híján lehet, hogy a megnézett TED-es videókat lett volna érdemes hozni év végére, talán majd jövőben


 Számomra 2017 a könyvek és az emberek éve volt.

20171129

Év végi könyvajánló


Minden decemberben szoktam írni a blogomra évösszegzést, no meg filmajánlót is az ünnepekre, de idén a tarsolyomba borzasztóan kevés film került, írós kalandok sem értek, így kimarad mindkettő. De azért van itt egy-két dolog zsuzsyb piros tarsolyában is. :) Például ez a bódító cukorka: ha már nem bírjátok a karácsonyi "kénefa ráérmég elválok veszekfát hogynézmárki ennyitegyfáért jóleszazelső holafűrész szomszédnál holacellux megyünknagyihoz nemakarok minimaxkell jönjézuska nembajhabüdös" akkor cseréljétek le a csendes éj-lemezt és tegyétek be a Beautiful people beautiful problemst. :) Én az idén rongyosra hallgattam, (ezt is) jó nóta. De gondolom, ti szép emberek, hogy még annál is szebbek a problémáitok és még a kénefánál is tartalmasabbak és nyugisabbak az ünnepeitek, ezért inkább könyvajánlóval jövök. :)

Nem szokásom összeszámolni hány könyvet olvasok el egy évben, így nem tudom pontosan hány könyv közül is választok most kedvencet idei olvasmányként, csak azt tudom, hogy sokfélét olvastam. Ezek közül kedvenc könyvem Trevor Noah-tól a Born a crime volt. (hm, milyen érdekes, hogy tavaly is a legnagyobb élményt egy életrajzi mű nyújtotta) Sajnos a Born a crime nem jelent meg magyar fordításban - remélem, jövő évben valaki utána kapkod - de addig is olvassátok el nyugodtan angolul, én például  úgy éreztem, hogy ha nem angolul olvasnám át sem jönne ennyire a szerző eredeti humora.

20170703

Írók kérdőíve


Sütő Fannitól kaptam a meghívást, hogy kitöltsem én is az Írók kérdőívét. Őt Szaszkó Gabriella hívta meg. A nevükre kattintva az övékét is elolvashatjátok.

1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?
Regény. És blog.
Novellát csak rendkívül ritkán.
Időnként naplót is - kézzel - de ezek inkább saját magamhoz címzett sorok :D néha meg egy-egy bejegyzést valamiféle felsőbbrendű intelligenciának címzek. (gondolom, van ilyesmi is) Remélem, jól szórakozik. Ami viszont a regény mellett egy másik életre szóló műfaj, az a levél. Az hagyján, hogy fiatalkoromból egész nagy doboz levélgyűjtemény maradt hátra, bezsákolva rengeteg különféle visszaírogató emberektől, akik közül egyébként sokukra - bocs - már alig emlékszem, de modernebb változatban jelenleg is űzöm a műfajt. Egy barátommal nyolc év alatt kétezren felül váltottunk olyan levelet, amelyikben elbölcselkedünk, kibeszélünk, megkérdőjelezünk.... úgy kb. mindent. A regényemből származó idézet, amelyik múlt héten felkerült a Sötét örvény fb. oldalára is olyan sorokból áll, amelyek legelőször az egyik ilyen levélben fakadtak ki belőlem. Sajnos vagy sem, de tízszer többet irkálok személyes céllal, mint amennyit nyilvánosságnak. Azt említettem, hogy használtam már egyszer az írói vénámat arra, hogy vallási szervezetnek propaganda szöveget írjak? És azt, hogy még a lusta Mikulás helyett is én írtam válaszleveleket? :)
A bevásárlólistát csak azért nem említem, mert azt mindig otthon felejtem. :D Az utóbbi időben meg vannak ezek az úgynevezett kérdőívek...

20180128

A takarítónő meséje

0 megjegyzés



Nem tudtam mire számítsak a The shape of water film kapcsán, ahogyan a Three Billboards Outside Ebbing kapcsán sem, most így utólag látom be, hogy az előbbit érdemes a moziban megnézni. (az utóbbit viszont egyáltalán nem sajnálom, mert számomra valamiért középszerű maradt)

   A The shape of water viszont maga a tökélyre vitt történetmesélés, és még a klasszikus mese-fílinget is nyújtja. Beleszakad a szív, annyira fájdalmasan gyönyörű és gazdag minden aspektusában - képileg is. (igen, igen, mondtam én, hogy ismét eljött a pozitív, szép mesék ideje) A történet a hatvanas évek Amerikájába visz el minket, de itt sem csak úgy akárhová, hanem egy kormányzati titkos létesítménybe, amelyiknek legnagyobb hőse a néma takarítónő, a bájos lelkű Elisa. Láttunk már eleget a kutatók, a kémek és politikusok szemszögéből, táncoljunk be a laboratóriumba a takarítónő cipőjével is. Elvégre a szupertitkos laboratóriumokat is ki kell takarítani.

Read full post »

20180122

Ha követ valaki

6 megjegyzés


A tavaly többször is felmerült bennem a késztetés, hogy megszüntessem az írói facebook oldalamat, "kötelező" kényelmetlen szék volt. Olyasminek éreztem, ami meghalad, amit nem tudok kihasználni. Elvileg arról lenne szó ugye, hogy mint minden rendes írónak követőket kellene oda szerezni  – és minél nagyobb ott az a kék szám, annál igazibb az író, állítólag – aztán fenntartani a követők figyelmét valamilyen módon – bármilyen módon – és vigyázni arra, hogy ha nincs is épp könyvmegjelenés, azért el ne felejtsenek időközben az emberek ebben a harsány világban. Aki ezt nem tudja csinálni, annak írni sem érdemes, úgysem veszi meg senki – a korszellem sugallata szerint.
Emlékszem, egy időben, amikor még nem volt megjelent könyvem, nagyon hosszú és tartalmas beszélgetések születtek a facebook profilomon írással vagy blogbejegyzéseimmel kapcsolatos posztjaim alatt. Igaz, a megosztások is csak úgy ömlöttek belőlem, autentikusan csináltam meg kevésbé tudatosan, és hálás voltam a beszélgetésekért is, mert annyira feltöltöttek. Aztán megjelent egy könyvem, és valahogy akaratlanul is átlényegült minden. A bennem élő remény dacára, hogy majd megjelenő íróként is sikerül a korábbiakat továbbvinni – mondjuk az írói oldalra. Hát nem így lett. Nem tudtam figyelmet kérincselni magamnak, sem követőket gyűjteni, számolgatni, és azt a keveset sem tudtam megbecsülni, gazdagítani őket tartalmakkal, vagy legalább időközönként spamelni dobálni őket jobbnál jobb hírekkel, könyvekkel, csokikkal, nyerhető kávéfőzővel, de még annyival sem, hogy beszerzek direkt erre a célra egy fotózható cicát és vicces történeteket gyártok hozzá. Úgy, ahogyan a small talk művészetében sem vagyok jó az életben, mert nem tudom mit mondjak olyasmikre, hogy "már megint esik az eső", hát a neten is inkább a ritkább, de tartalmasabb beszélgetéseket vagy bejegyzéseket részesítettem eddig is előnyben. Erre viszont nem mindenkinek válik be bármilyen platform, (persze, az is lehet, minket tesznek visszafogottabbá adott székek, fene tudja) ráadásul az is megvan bennem, hogy ha valahol nem kapok viszonzást visszajelzést, akkor én onnan lelépek, hogy boldog lehessek máshol, nem vagyok az a hűségesen, töretlenül befeketető típus. Lehet, hogy megéri, még akkor is, ha bohóckodásnak tűnik, de lehet, hogy semmiképp sem jó erőltetni, mert végsősoron nem mi vagyunk a marketingért, hanem a marketing van értünk, és azt kell idomítani hozzánk, nem fordítva. Ha azzal, akik vagyunk, nem tudunk élni, akkor lehet, rossz helyen kapirgálunk. :) Én mindig úgy képzeltem, és mai napig tartom azt a naiv hitemet, hogy ha valami elég jó valakiknek valahol, akkor ezek a valakik valahol azt szeretni fogják, kell nekik, feliratkoznak, visszajönnek - elvégre én is ezt teszem - ha meg nem elég jó, akkor minek tolni
    Szeretem a blogomat – még ha sokszor szellemi maszturbálásnak is tűnt a hozzászólások hiányában – mert… nem tudom miért na… de az elmúlt években jól sikerülteknek éreztem a posztjaimat és közelebb állt ez a platform az írói énemhez, ami pedig nem elhanyagolható, hogy a statisztikák szerint is olvasott volt a blog. 
    Ha olvastok most, lehet, hogy szeretnétek továbbra is követni és olvasni, ezért megjavítottam végre a feed-et, időnként bulizni témázni hívhatlak, iratkozzatok fel a jobb oldali sávban található e-mailes követéshez, vagy ha használtok valamilyen feedolvasót, linkeljetek oda be. (rég így követem én is a legtöbb weboldalt és blogot, amik érdekelnek) Bocsánat azokhoz, akik követtek eddig a facebookos írói oldalamon, ezt a napokban törölni fogom. Ha mégis akarjátok ott is tartani a kapcsolatot,  követhettek, myugodtan bejelölhettek a személyes profilon is. A molyon (sőt, a snitten) is megtaláltok - itt csak olvasóként (az alkotói adatlapomat már rég különválasztottam az olvasóitól, itt íróként ne is keressetek, mert imádok a sima olvasók közé beülni, elsősorban ez vagyok) De megtalálhattok még az instagramon, itt nem tisztázott még számomra, hogyan vagyok jelen, de látom, felfelé ível, és vannak is késztetéseim meg szép reményeim. :)

Read full post »

20180118

Ubuntu - sense it!

0 megjegyzés

Idei első projektem, hogy indítottam egy naplót, amit valahogy úgy képzeltem el, mint amilyenek a mindenfélével teleragasztott travel journalok. A lányom hívta fel a figyelmemet a bullet journalokra, de valahogy túl komplikáltnak tűnt a bemutató videóban, és arra gondoltam, miért ne csinálhatnék inkább egy antitervezőset, valami emlék- vagy hálanaplót. Meg is született ezen a héten az első oldal, amit szerintem sokáig nehéz lesz majd felülmúlni, de szerencse az apróságoknak is tudok örülni, talán még akár emlékezetes fűszálak is kerülhetnek a naplóba. :) A blogomat is szeretném életben tartani, ezért úgy döntöttem, ha valamitől sokat kapok - legyen az akár film, akár könyv - akkor azt itt osztom meg bejegyzésként, vagy ha apróságok gyűlnek fel, akkor összefoglalom egy hónap végi bejegyzésben. Ide ragasztom tehát ezeket a "tea-címkéket". Következzen a januári nyomhagyás…



Legalább fél éve tervezem, hogy megnézem a Sense8 második évadát, és most január elején jött el ennek az ideje. Tavalyelőtt az első évad megnézése után volt egy bejegyzésem a sorozat kapcsán Fejlődő kommunikáció címen, és azóta sem értettem, miért is szenteltem külön egy egész bejegyzést egy sorozatnak, ilyesmi nem szokásom. Most így utólag újraolvasva az akkori agymenést, látom, a téma nagyon izgatta a fantáziámat, és ezúttal azon is ledöbbenhetek, hogy a filmkészítők a második évadban ugyanazokat a buktatókat hozták, amiket én is továbbvittem gondolatban, csak ők találtak is rá megoldást. A kommunikációba bevitt új elemek is beindítják a fantáziámat azzal, hogy felvetődik bennem egy rakás kérdés, de ez a bejegyzés most nem erről szól… Inkább arról fog szólni, hogy míg az első évad csak tetszett, a második évadnál éreztem azt, hogy kibontakozik a sorozat lényege.

Read full post »

20180103

Gondolatok a küszöbön

0 megjegyzés


Szerintem a blogolás ragályos dolog lehet, mert az évértékelők olvasgatása hozta meg a kedvemet, hogy témázzak ide én is. Amúgy szilveszterkor már írtam magamnak egy évértékelőt… egy lapra, ami épp a kezem ügyébe akadt.
  Sajnos még egy év sem volt ilyen szegény blogbejegyzésekben, mint 2017, pedig  októberben volt hatéves a blogom. Most ritkán adódott téma, és amikor mégis előtört belőlem valami, utólag törlésre került, mert valahogy nem éreztem értelmét megosztani. 
   Az írás terén szintén egy fura év volt. Sok esemény írói életem első évében nem történt, például népszerű sem lettem. Igaz, már az általánosban sem ez volt a célom, :D nem is tudnék mit kezdeni vele, tehernek érezném, valami nem megy ez a ruha a hajam színéhez-féle dolog ez. Eseményként a júniusi könyvhetet szép emlékként viszem magammal tovább, és ahogyan az idő telik, egyre jobban hiányzik Budapest is, utólag sokszor el-elkap a semmihez nem hasonlítható fíling, amit az ember csak ennek a  városnak az épületei közt érezhet.
    Regényírás területén egy ilyen évet terméketlennek szokás bélyegezni, sőt, szörnyűnek, mert bár rengeteget ötleteltem egész évben, kutatattam a témákban, a megvalósítás nem ment, olyasmi lett belőle, mint amikor gyúrod-gyúrod, de a hozzávalók nem tapadnak és a tészta nem áll össze. Biztos vagyok benne, ha nem adom fel annyiszor, akkor előbb-utóbb összeállt volna, de sajnos akármennyire érdekesnek és fontos sztorinak is tűnt és nem eresztetett, nem szerettem abban a világban jelen lenni. A haladás így abban állt legtöbbször, hogy a jeleneteket át-átírtam E/1-be, aztán visszaírtam harmadikba, csak épp jelen időben, aztán megint visszatettem elsőbe... inkább szólt keresésről, mint haladásról. De jól van ez így. Már elfogadtam. Talán kellenek az ilyen időszakok is, és vagyok elég nemtörődöm és barbárlélek, hogy ezt megengedjem magamnak.

Írtam még december elején egy rövid könyvlistát, egyebet listázni most nem  tudtam, kevés filmet néztem egész évben, a Twin Peaks és  Black Mirror sorozatok maradtak emlékezetes élmények, és ha már a Twin Peaks éve volt, aminek a jelentőségéről ITT írtam, akkor bevallom, nem azt kaptam, amit elvártam, de félretettem az elvárásaimat és a piciny szűrőkémet, joga van a TP-nek is megváltozni ennyi idő után, és beszálltam Lynch játékába. Arra nem számítottam, hogy ennyire vesztek, és okoskodóból átmegyek sima befogadóba, a végére totál olyan leszek, mint a zöld zakós Cooper. Szerintem ez lehetett a cél. :))) Sok minden volt, ami nagyon tetszett, volt, ami nyomasztott, volt, amikor nehezen tűrtem az időhúzást, de a fura sorozat egyfajta tükörként is szolgált végül: azzal szembesített, hogy milyen filmnézővé nevelt hollywood, és arra emlékeztetett, hogy ne féljek az őrültségektől, amikor alkotok, merjek megőrülni. :) Nem utolsósorban minden rész megnézése után külön élveztem a TP-fanok fórumjain kóborolni, olvasni a teóriákat, fejtegetéseket, olyankor fél napom erről is szólt. :)
   Filmek híján lehet, hogy a megnézett TED-es videókat lett volna érdemes hozni év végére, talán majd jövőben


 Számomra 2017 a könyvek és az emberek éve volt.
Read full post »

20171129

Év végi könyvajánló

0 megjegyzés

Minden decemberben szoktam írni a blogomra évösszegzést, no meg filmajánlót is az ünnepekre, de idén a tarsolyomba borzasztóan kevés film került, írós kalandok sem értek, így kimarad mindkettő. De azért van itt egy-két dolog zsuzsyb piros tarsolyában is. :) Például ez a bódító cukorka: ha már nem bírjátok a karácsonyi "kénefa ráérmég elválok veszekfát hogynézmárki ennyitegyfáért jóleszazelső holafűrész szomszédnál holacellux megyünknagyihoz nemakarok minimaxkell jönjézuska nembajhabüdös" akkor cseréljétek le a csendes éj-lemezt és tegyétek be a Beautiful people beautiful problemst. :) Én az idén rongyosra hallgattam, (ezt is) jó nóta. De gondolom, ti szép emberek, hogy még annál is szebbek a problémáitok és még a kénefánál is tartalmasabbak és nyugisabbak az ünnepeitek, ezért inkább könyvajánlóval jövök. :)

Nem szokásom összeszámolni hány könyvet olvasok el egy évben, így nem tudom pontosan hány könyv közül is választok most kedvencet idei olvasmányként, csak azt tudom, hogy sokfélét olvastam. Ezek közül kedvenc könyvem Trevor Noah-tól a Born a crime volt. (hm, milyen érdekes, hogy tavaly is a legnagyobb élményt egy életrajzi mű nyújtotta) Sajnos a Born a crime nem jelent meg magyar fordításban - remélem, jövő évben valaki utána kapkod - de addig is olvassátok el nyugodtan angolul, én például  úgy éreztem, hogy ha nem angolul olvasnám át sem jönne ennyire a szerző eredeti humora.
Read full post »

20170703

Írók kérdőíve

0 megjegyzés

Sütő Fannitól kaptam a meghívást, hogy kitöltsem én is az Írók kérdőívét. Őt Szaszkó Gabriella hívta meg. A nevükre kattintva az övékét is elolvashatjátok.

1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?
Regény. És blog.
Novellát csak rendkívül ritkán.
Időnként naplót is - kézzel - de ezek inkább saját magamhoz címzett sorok :D néha meg egy-egy bejegyzést valamiféle felsőbbrendű intelligenciának címzek. (gondolom, van ilyesmi is) Remélem, jól szórakozik. Ami viszont a regény mellett egy másik életre szóló műfaj, az a levél. Az hagyján, hogy fiatalkoromból egész nagy doboz levélgyűjtemény maradt hátra, bezsákolva rengeteg különféle visszaírogató emberektől, akik közül egyébként sokukra - bocs - már alig emlékszem, de modernebb változatban jelenleg is űzöm a műfajt. Egy barátommal nyolc év alatt kétezren felül váltottunk olyan levelet, amelyikben elbölcselkedünk, kibeszélünk, megkérdőjelezünk.... úgy kb. mindent. A regényemből származó idézet, amelyik múlt héten felkerült a Sötét örvény fb. oldalára is olyan sorokból áll, amelyek legelőször az egyik ilyen levélben fakadtak ki belőlem. Sajnos vagy sem, de tízszer többet irkálok személyes céllal, mint amennyit nyilvánosságnak. Azt említettem, hogy használtam már egyszer az írói vénámat arra, hogy vallási szervezetnek propaganda szöveget írjak? És azt, hogy még a lusta Mikulás helyett is én írtam válaszleveleket? :)
A bevásárlólistát csak azért nem említem, mert azt mindig otthon felejtem. :D Az utóbbi időben meg vannak ezek az úgynevezett kérdőívek...

Read full post »