Filmnapló

Rég tervezek filmes bejegyzést, és mivel most eléggé hidegre fordult az idő és hosszabbak az esték, egy csésze tea mellett felvésem a blogomra, milyen filmektől vágtam hanyatt magam, így vagy úgy. Először is, óva intek  minden homo sapienst: az Alohát ne nézzétek meg! Akkor se, ha szerelmesek vagytok Emma Stone-ba, vagy Bradley Cooperbe. Nem szoktam olyanokat mondani, hogy ezt ne nézd meg, azt ne olvasd el, mivel ugye ez személyes ízlés kérdése, nem vagyok sem szakmai kritikus, sem senki, :) de mivel másoknak nem kívánhatom, hogy agyhalott állapotba kerüljenek egy film végignézésétől, hát a szabályt most felülírta az empátia.

  Voltak idei filmek, amiktől annyira sokat vártam, hogy képes voltam reménykedve végignézni, mert az utolsó percig hittem abban, lesz valami döbbenet benne, vagy bármi átütő, amiért érdemes volt, de aztán a végén csak néztem magam elé, hogy WTF! Ennyi? - Selfless, Strangerland, Sicario - Igen, pont észrevettem; valahogy nem voltam az S-szel kezdődő filmekkel egy hullámhosszon.

Legszívesebben annyit írnék filmajánlóként, hogy mindent nézzetek meg, ami Jessica Chastainnel van.

Esetleg: mindegy mit néztek, csak Jessica Chastainnel legyen. De gyanítom, mindkét ajánló már túl feltűnő elfogultság lenne, és gyanút keltene, hogy mekkora rajongói ízlés bitorolja a bejegyzést. Így inkább csak olyasmit ajánlok, ami nem tartalmaz Jessica Chastain-t, nyomokban sem.

  Mivel a múltkor a látványos Gravitációt elszalasztottam 3D-ben (na jó, minden eddigi 3D-s filmet elszalasztottam) A marsira beültem. Szerintem túl sok hurrát kapott, legalábbis nekem nem volt akkora nagy durranás, mint amekkorának tartják és értékelik. Azért nem, mert túl hiteltelenül hatott, és nem a történet, hanem sokkal inkább a színészek játéka miatt. Matt Damon végig magát alakította, és csak jópofáskodott a nézőknek. Na meg a rendezés is, ahogyan összerakták az egész eseménysort… valahogy hiányzott belőle az a drámai feszültség és hangulat, amit elvártam volna egy ilyen történettől. A látvány megvolt, a hangulat és a feszültség nekem totál elmaradt. Akkor az egyszer volt érdekes, amikor Jessica Chastain kiment érte. Ajaj, azt ígértem nincs Jessica.

Három filmet jegyzek be az az őszi filmnaplómba, amik hatással voltak rám, megragadtak, bevontak, érzelmeket váltottak ki belőlem, élményt nyújtottak. Íme pár szóban mindaz, amikkel engem megfogtak ezek a filmek.

3. A 44. gyermek

 A film legnagyobb erőssége az atmoszféra, a hangulat megteremtése. Enélkül valószínűleg nem tetszett volna ennyire, így lehet, az is közrejátszik a választásomban, hogy szerettem az orosz regényeket. Bár az is hozzátehető, hogy a színészeket megkedveltem. Eddig nem értettem, miafenéteszikmindenki
Tom Hardy-n, és Naomi Rapace-t ki nem állhattam. Nos, ebben a filmben nagyon tudtam szeretni őket. :)

2. Z, mint Zakariás
  Nem kapkod ide-oda, nem markol sokat, önmagához próbál hű lenni. És ami igazán különleges benne: nem mondja meg, hogy ezt és ezt gondold erről az egészről.

Szerelmi háromszög egy posztapokaliptikus világban – mekkora klisé, nem? Hát nem. Itt nem. :) A szerelmi háromszög teljesen újfajta megközelítésébe csöppenünk és ott is maradunk. Nem a terebélyes fa árnyékában enyelgünk, hanem a túlélés árnyékában. (És íme az ember! A zigazi.) Igaz, itt a túlélés sokkal realisztikusabb, mert nem zombikat kell öldösni, hanem megművelni a földet, de még ha zombikat kellene öldösni is, lehet, hogy nem az a szenvedélyes, szép szemű, jóképű pasi kellene túléljen az oldalamon, hanem az a másik, aki bár köpcös, esetleg eszkimó, de egy perc alatt tízszer annyi zombit tud leöldösni vagy répát kiszedni. Hm… érdekes elmélet. Megjegyzem. :))
És mondá Ádám Zakariás: Ki mondta, hogy egy szerelmi háromszögben választanod kell?

1. Beasts of no nation

Gondolkodom, mit emeljek itt ki, nem tudom, mert nem mindenki bírja és szereti nézni az ilyen drámákat, még ha jók is. De ez kicsit más volt. Röviden: nekem Terrence Malick rendezőt juttatta eszembe, akinek mindig odavagyok a filmjeiért. Engem teljesen elbűvöl ez a fajta filmtípus: gyönyörű képek, tájak, céltudatos váltások, egyedi és erős zenei világ. És narráció! Imádom az ilyen lírai narrációkat a filmekben. A Beasts of no nation-ben még külön tetszett, hogy a fentiek mellett egyszerű próbál maradni, és úgy mesél. Nem nyúl hatásvadász eszközökhöz, túlzásokhoz történet szintjén, hogy fokozzon bármit is. Az biztos, hogy nincs is rá szüksége.

   Mindhárom film könyvadaptáció. A 44. gyermek könyvváltozatára kíváncsi lettem, lehet, hogy azt elolvasom.