Sorok mögött: A fanfiction

A fanfictiont sok támadás és magyarázkodás – pro és kontra érv – éri. Megosztó téma, a nagy írók is különbözőképpen vélekednek róla. Vannak, akik nem bánják, ha a megalkotott világaikkal és karaktereikkel rajongói írások születnek ezrével. Ilyen például Rowling, Gaiman, Meg Cabot, Doyle, Lev Grossman, Catherynne Valente, Andy Weir, Terry Pratchett, Patrick Rothfuss, Maggie Stiefvater, Scott Westerfield, Nora Roberts és Stephanie Meyer, E.L. James (merné csak ellenezni, ugye) :) Azért ezek az írók nagyjából mind egyetértenek abban, hogy a karaktereikkel írt fanfickekből nem lehet profitálni, pénzért azokat eladni. (Rowling be is perelt valakit)

Aztán van az íróknak egy másik tábora, ők az anti-fanfictionösök. Anne Rice, O.S.C. Card, Le Guin, J.R. Ward, Diana Gabaldon.

G.R.R. Martin egyenesen gyűlölheti a jelenséget, mert nagyon ki tud kelni ellene. Westeros lakóit rajta kívül senki sem kínozhatja meg, és azt is reméli, hogy sosem fog a szeme elé kerülni egyetlen amatőr író tollából született „Sauron visszavág” című akármi sem. Igazán sajnálja Lovecraftot, és egyik bejegyzésében elmeséli, szegény Marion Zimmer Bradley hogyan járt egy fanfic-íróval. Úgy gondolja, hogy ha egyszer a fanfiction előtt ajtót nyitsz, nehéz azt újra becsukni.

   És mindeközben az Amazon létrehoz egy olyan oldalt, ahol fanfictionöket lehet eladni.

   Én egy kicsit mindkét tábort megértem. :) Sosem írtam még fanfictiont, hacsak az nem számít annak, hogy gyerekkoromban a mozi után hónapokig Winnetou-t játszottam, továbbgondoltam. Később azonban, ha beleszerettem egy történetbe, akkor simán újra és újra elolvastam a könyvet vagy újranéztem a filmet. Szeretem, amikor egy történet kerek, így nyer igazán értelmet. Szeretem lezárni őket, a végekben van valami fájdalmasan gyönyörű. Talán ezért is tudom megszámolni a két kezemen, hogy összesen hány sorozatot vagy akár folytatást olvastam eddig. (és ajaj, hányszor volt olyan, hogy elolvastam egy folytatást és tönkrevágta számomra az egészet) A fanfictionözés nekem így tehát kicsit olyannak tűnik, mint a "winnetózás". :) Egy jó móka, egy interaktív játék. Remek mulatság lehet, amiben rengeteg a rajongás, a kapcsolódás, a közösségi élmény és a fantázia. Szerintem előítéletek és lenézés helyett minden írónak szem előtt kellene tartania azt, hogy egy fanfic mögött rajongás áll. Egyetlen fic-írót sem a lopás vagy a lustaság motivál. A beleszeretés készteti arra, hogy egy adott világba, adott karakterekkel továbbgondolkodjon, netán hozzátegye, beleálmodja a sajátját. Egy ilyen írás mögött a szenvedély áll, és tulajdonképpen az eredeti mű dicséretét is jelenti.

    Ugyanígy a fic-íróknak is szem előtt kell tartaniuk az eredeti írók állásfoglalását, esetleg kikötéseit, és mindig tisztelettel és óvatosan kellene nyúlniuk mások alkotásaihoz. Minden író a világát és a karaktereit a sajátjának érzi, egy nagyon személyes valami. Kemény munka is áll mögötte, minden joga megvan tehát a fanfictionök tiltásához. Egy fic-írónak azzal is tisztában kell lennie, hogy az eredeti írója milyen feltételeket szabva engedélyezi a rajongói alkotásokat. (pl. - úgy tudom - Rowling kikötötte, hogy nem lehet szex a HP szereplők között)

  Az ütközésekben, vitázásokban sajnos az is benne van, hogy sok fanfic írás csúfot űz az eredetiből. Legtöbbször nem is azzal, hogy milyen színvonalú prózával mesél, hanem azzal ahogyan az eredeti történet lényegét aláássa, félreérti a karakterfejlődést vagy totál figyelmen kívül hagyja a karakterhűséget, netán tárgyiasítja, szexualizálja az egészet. Kiüresíti. Oszt olvassák ezren, olyanok is, akik az eredetivel még nem is találkoztak, és valószínűleg közülük néhányan az elolvasott fanfictionre írnak újabb fanfictiont. :))

    Zavarna-e egy szereplőimre írt fanfiction? Ó, ez nekem no problemo. :) (ki vagyok én, ugye) :) Még ha egy szélesebb réteg is ismerné meg a szereplőimet, tuti nem lesznek annyira menő legények és leányok, hogy az olvasók remegő kézzel ragadjanak tollat rajongástól szikrázó történeteket gyártani róluk. Sem epic, sem mainstream alakok. Ám ha mégis valaki megviccelne vele, akkor a regényem sikerességeként élném meg. 

    Én a saját történeteket is szeretem lezárni, még olyankor is, amikor a fejemben lepereg a szereplők sorsának további bonyolódása. Elbúcsúzom, új világba lépek, és ők is húzzanak el és éljék a saját életeiket. Lehetőleg most már mások fejében... :)

  Minden ember, akivel valaha is találkozunk életünk során, más-más képet alkot rólunk, mert más-más oldalunkat látja. Minden egyes másokkal való találkozásnál másképp érzünk és másképp viselkedhetünk, mivel a különböző emberek mást és mást váltanak ki belőlünk, másképp vibrálunk kapcsolódunk. Nekem van egy kapcsolatom a szereplőimmel, az olvasónak is lesz valamilyen. A sajátja. Az már az ő közös történetük. Együtt azt csinálnak, amit akarnak, ott lógnak, ahol akarnak. Az ők szabadidejük és kapcsolatuk. Semmi közöm. :) Ja, hogy kiderülhet, mások félreértették a történetemet vagy félreismerik a szereplőimet? Na és? Ez nap mint nap megtörténik az emberrel. Mindenkivel. Az látjuk és kell meglátnunk másokban és élettörténeteikben, amit akarunk amire jelenleg képesek vagyunk. Az interpretáció és annak megélése mindig az értelmezőről (is) szól. Ha nem akarnám, hogy a szereplőim útra keljenek és a saját életüket éljék majd, akkor simán bezárnám őket egy fiókba.

Tehát ha egy nap felfedezném, hogy Zóráról írt valaki egy hentelős horrort, Ardanról és Tarikról egy keményvonalas slashet, röhögnék rajta, és naná, hogy elolvasnám. Lehet, még tetszene is. Ha meg valamiért nem, akkor legfeljebb megállapítanám magamban, hogy ezek nem is ők, hanem a klónjaik, csak a fanfic-író még nem jött rá. De ha ugyanezt a slasht a nagyapámról mintázott karakteremről írnák meg, hát zavarna, és grrmartini népszerűség hiányában is kikelnék egy ilyen fic ellen. Érzek tehát egy olyant is a fanfickek kapcsán, hogy ez az „engedem vagy nem engedem” dologban nem csak az eredeti író fanfiction iránti állásfoglalása lehet benne, hanem az egyes írásaival való kapcsolata is. Sosem tudhatjuk például azt, hogy egy író miért érez adott karakterei iránt így vagy úgy.

    A fanfiction írásnak van egy olyan oldala is, amiről nem igazán szoktak beszélni. Mégpedig az, hogy az igazi károsodás sosem az eredeti írót érintheti, hanem a fanfickek íróit.

   Én nem hiszek abban, hogy a fic-írás megtanít írni. Igen, nyújt egy biztonságos, előkészített terepet, aminek a keretei közt könnyű nekifogni írni, elindulni, de pont az írás és történetalkotás igazán lényeges és alapvető dolgait nem tudja megtanítani. Valami olyasmi ez, mint hogy a madarak sem a fészekben tanulják meg a repülést. Az ember azonban megszokta, hogy még a fenyőfa is érte nő ki a földből. Kivágja, beviszi a házába, hogy az ünnepének legyen legalább pár napra valami illata, és jól felöltözteti a szépnek gondolt giccseivel. El sem kell gondolkodnia azon, hogyan teremthetne magának másképp ünnepi hangulatot.

   Mindenki másoktól, máshonnan inspirálódik, maga Martin is, de amikor megemésztetlen, nem szétszedett és újra összerakott, saját kezűleg ízesített világokat adunk vissza, akkor az kicsit olyan, mintha csak visszhangok lennénk, akik valójában nem is léteznek. Fanfic-íróként amit alkotsz, az valójában sosem a tiéd. Nemcsak hogy parlagon hagyja a saját kreativitásodat és teremtői képességedet, de azt sem éled át, hogy neked is vannak westerosaid. Nem tapasztalod meg egy saját westeros megteremtésének a felemelő erejét. Szerintem ne hagyjátok, hogy korlátozzanak mások által lefektetett világok horizontjai. Ismerjétek meg a szubkultúrává váló "Westerosokat", rajongjatok, öltözzetek be, tapétázzátok a szereplőkkel körbe az ágyatok körül. És igen, játsszatok vele, írjatok alternatív jeleneteket. De ne rekedjetek bennük. Inspirálódjatok belőlük, de menjetek tovább, csípjétek fülön a bizarrnál bizarrabb ötleteiket, álmaitokat, és ássatok mélyre a saját igazságaitokért. A fikció Don DeLillo szerint mindenből születik, amit valaha tettünk, mondtunk, álmodtunk és elképzeltünk. Nem csak abból, amit valaha olvastunk, hanem abból is, amit nem olvastunk. Amíg bele nem vágsz, fogalmad sincs, hogy mire vagy képes, hogy egész univerzumok szunnyadnak benned a Nagy Bummra várva. Ha teret adsz nekik, nagyon, de nagyon meg fogsz lepődni.

 A többiek gondolatai a témában:

On Sai

Demi Kirschner

Buglyó Gergely
Moskát Anita
Gaura Ágnes

Kleinheincz Csilla
Puska Veronika

Update: Deszy könyvajánlója

 képforrás: https://www.flickr.com/photos/mermaidkween/873797895/