20120317

A Pillangó Cirkusz

Ez a film mindössze húsz perc alatt sokkal több szépséget és üzenetet közvetít számomra, mint rengeteg kétórás film együttvéve. Először a Doorpost Film Project (rövid filmek) oldalán láttam tavalyelőtt, azóta rengeteg díjat nyert. Bár az üzenete sem volt mellékes, engem elsősorban a művészi oldalával fogott meg. A gyönyőrű képekből álló jelenetek mindegyike sokatmondó, szimbolikus. Nem is nagyon szeretem boncolni, hiszen annyira kifejező, és annyira jelenthet mindenkinek mást-mást. A számomra legszebb üzenetekből szeretnék hármat megemlíteni.

Arra gondolok, hogy mennyire mutatvány az életünk. Mennyire cirkusz a világ, amelyben divat a szenzáció. Csak éppen az nem mindegy, hogy miből csinálok szenzációt. Néha úgy tűnik, mintha az emberek direkt szeretnének rossz híreket, botrányokat, bakikat, extrém eseteket és embereket látni, olvasni. Persze egyetlen okból: szörnyülködni, ujjal mutogatni. Többnyire az ilyen showok világát éljük... Tetszik, hogy Mr. Mendez, aki egyébként a kedvenc karakterem a filmből, nem fél bemenni a másik cirkuszba, a másság közösségébe. "Miért ne?" mondja a kisfiúnak. Vajon miért? Talán azért, mert világnézete és értékei a sajátjai, nem egy közösség vagy esetleg a média tartja fenn és hordozza azokat számára. Később ezt mondja: "Semmi sem inspirálóbb, mint a tökéletesen valóságos játék." De melyik a tökéletesen valóságos játékom? És kiderül: az én való világomat, showomat nem más határozza meg, csupán csak a saját énképem...
Egy másik jelenet miatt arra is gondolok, hogy mennyire fontosak az olyan barátok, akik teret nyújtanak. Vannak, akik olyan sokat ültek a szerencsétlenségükből profitáló közösségek által generált, (vagy világsegítette) hamis énképük székén, hogy a teret adó barátok közeledése csak köpést vált ki belőlük. Lehet, hogy nem is tudatos, mégis mindent megtesznek, hogy elüldözzék a más cirkuszbelieket, pedig csak ezekkel a barátokkal való időtöltés lenne képes számukra bebizonyítani, hogy a közel és távol nem ellenségei egymásnak a levegőben, ahol a szeretet és a szabadság ugyanannak a pillangónak a két szárnya... Tetszik, ahogyan a patak partján Willt a többiek magára hagyják. Egyáltalán nem kezelik fogyatékosként. Nem nyomják agyon segítségükkel, tanácsaikkal, okoskodásaikkal, nem akarják az önmaguk képére megváltoztatni őt. Szimpla életükkel és viszonyulásaikkal bátorítják arra, hogy levetkőzze önsajnálatát. Will csak mély vízbe esve fedezheti fel, ki ő és mire képes.
A fogyatékom, a gyengeségeim nem jelentenek hátrányt! Minél nagyobb küzdelmet kér tőlem a haladás, minél nagyobb távot kell megtennem, annál nagyobb a dicsőségem.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsi!Jók a meglátásaid és örülök, hogy tetszett a film! Még annyit fűznék hozzá, hogy az én nézetemben Mr.Mendez Isten, aki megmutatja, hogy milyen csodálatos is az ember. Isten, aki elhív, szólít valami értékesebbre, többre-mint amiben vagy...hogy az Ő erejével bábból pillangóvá váljunk, megszabaduljunk a megkötözöttségeinktől, mindattól, ami a föld porába ránt és hogy Általa valódi életet tudjunk élni, hogy lássuk, hogy szenvedés nélkül nem fakad érték, hogy szeretet nélkül minden mutatvány üres és hogy többre vagyunk képesek,mint gondolnánk:-)Szeretettel:Éva

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva, köszönöm, hogy kiegészítetted, elmélyítetted a gondolatokat :)