20120706

Éli könyve

Nem könnyű ezt a filmet bekategorizálni. És én szeretem azokat a filmeket és könyveket, amelyek határokat súrolva egyensúlyoznak.
Az első gondolatom a film megnézése után: „mennyire vakmerő!” Hiszen a vallás érzékeny téma, általában erős reakciókat vált ki; ha nem egy erős pro-t, akkor egy erős kontrát. Nos, a keresztyén társaságokat nem igazán tudom elképzelni a film előtt; tömény benne az erőszak, nem hangzik el az evangélium, és nahát! a film végén nincs megtérésre való felhívás. :) Ugyanakkor, ha egy újabb „Az út” vagy „Legenda vagyok”-szerű apokaliptikus sztorit remélnék, csalódnék, mert ebben a sztoriban sokkal egyszerűbb a háttér és a túlélési fonal. Nem tudom hát, kiknek szól a film, de szerencsére nem kell ezt eldöntenem, és nem is kell pontoznom. Vannak gyenge, át nem gondolt pillanatai a filmnek, mintha összecsapták volna, tehát távolról sem tökéletes, de az erősségei is megvannak, és összességében megállja a helyét. Ám ez nem egy filmkritika vagy filmajánló. Ezek a sorok arról akarnak szólni, hogy milyen gondolatokat szült bennem a történet, mit jelentett számomra. 
  

 Nem hiszem, hogy a film a keresztyén vallás propagandája akar lenni. Szerintem azt igyekszik elmondani, hogy a hit tárgya (jelen esetben a biblia) hogyan eszköz. Éli számára a könyv annak a hitnek az eszköze, amelyik őt csodákra teszi képessé egy olyan kifakult, sivár világban, ahol az emberi lélek csak préda lehet. És így megy éveken át egy irányba. Céllal.
  A biblia éppen így lehet eszköz arra is, hogy elveszítsük szabadságunkat. Ez történik akkor, amikor mások kezébe „adjuk” hitünk tárgyát, és felhatalmazzuk őket arra, hogy használják az életünk számára. Ilyenkor  előbb-utóbb vérszemet kap az emberi uralkodásvágy, isten akar lenni, vezetni, kontrollálni. A bibliát például értelmezni fogják nekünk, kiforgatják a könyv szövegét, magyarázzák, csűrik-csavarják. Nem azok a hitünk ellenségei, akik másképp hisznek... Mi teremtjük a kiskirályokat! Vannak, akik vakon hisznek. Abban, amiben csak ők akarnak. És vannak, akik látnak, mégis vakon követnek.  
   Az antagonista, Carnegie mondja: Nem egy kibaszott könyv! Hanem egy fegyver!  Egy fegyver, ami a gyengék és elesettek szívét célozza. Hatalmat ad felettük! Ha egy kurva városnál többet akarunk irányítani, akkor meg kell szereznünk. Mindenhonnan jönni fognak majd az emberek és pontosan azt fogják tenni, amit mondok nekik, ha a könyvből idézek. Korábban már megtörtént és most újra meg fog történni.”- És ez a vallás, a szervezett grupen hit.

  Alcatraz számomra azt jelentette, hogy akár hisz valaki a bibliában, akár nem, tisztelheti azt. Hiszen kulturális örökség a könyv, a nyugati társadalom sok alapvető morális értékét lefektette, és nem utolsósorban magas irodalmi értékkel bír. Ezek miatt mutat tiszteletet minden olyan művelt ember, akinek fontos, hogy az emberiség jövőjének ne csak a kiskegyed-szintű írások maradjanak fenn. A biblia nemcsak a hívők hite miatt marad minden korok első számú bestsellere. Ma is - egy olyan korban, amikor csak két utat lát maga előtt az utazók többsége: az egyik az intézményesített csoportosulás, amely a bigott, másdokézből vett hit útja, míg másik felől: a modern kor divatos, cinikus bibliaellenessége, azzal a beállítottsággal, hogy: „a fürdővízzel öntsük ki a gyermeket is!” Legtöbbször nyáj-szellem mindkettő, egyik sem saját, "küzdelmes" és csodákkal kísért haladás egy kiszáradt, mohó világban.
  
Nekem tetszik az ember alakja, aki miközben a szeretetet könyvét védelmezi, minden útjába állót kegyetlenül lekaszabol. Vannak idők és tájak, amikor mindenáron meg kell védenünk saját, egyéni lelki utunkat, "ki kell nyesnünk" életünkből a szabad akarat ellenségeit. Még akkor is, ha ez magányos vándorrá tesz minket.
  Kedvenc fordulatom az, amikor Carnegie megkaparintja végre a könyvet és ott van előtte. Claudia találóan jegyzi meg: Nem tudom elképzelni, milyen érzés lehet, hogy az, amit akartál annyira közel és egyben egy millió mérföldre van.” Mennyire nem mindegy, hogy miért vesszük a kezünkbe azt, ami arra hivatott, hogy a hit utazásának legyen az eszköze. 
             Íme, egy apokaliptikus film, amelyben a tét több, mint a túlélés.





,

4 megjegyzés:

  1. Apró részlet, és a mondanivalódat illetően tök lényegtelen, de Eli nem kegyetlen (utolsó blokk első mondata). Precízen öl, nem okoz céltalan szenvedést.

    Gabesz

    VálaszTörlés
  2. Igen, valóban. Ráadásul, épp a precízségében áll a csoda. Köszi, hogy helyesbítetted :)

    VálaszTörlés
  3. számomra ez a film a megadott hitvilághoz való ragaszkodásról, ha úgy tetszik, a vakhitről, a vakhit dícséretéről szól.
    egy olyan valóságról, mely lehet igaz, vagy hamis, de csak egy a fontos: kételkedni nem szabad.
    vagyis az Ószövetség dícsérete.
    innentől fogva a film engem nem szólít meg, bár a főhős rokonszenves és a film technikailag érdekes megoldásai élvezhetővé teszik.
    az Éli könyve c. film kissé jobban képregényszerű, mint, mint az említett egyéb posztapo filmek.

    Franci

    VálaszTörlés

20120706

Éli könyve

Nem könnyű ezt a filmet bekategorizálni. És én szeretem azokat a filmeket és könyveket, amelyek határokat súrolva egyensúlyoznak.
Az első gondolatom a film megnézése után: „mennyire vakmerő!” Hiszen a vallás érzékeny téma, általában erős reakciókat vált ki; ha nem egy erős pro-t, akkor egy erős kontrát. Nos, a keresztyén társaságokat nem igazán tudom elképzelni a film előtt; tömény benne az erőszak, nem hangzik el az evangélium, és nahát! a film végén nincs megtérésre való felhívás. :) Ugyanakkor, ha egy újabb „Az út” vagy „Legenda vagyok”-szerű apokaliptikus sztorit remélnék, csalódnék, mert ebben a sztoriban sokkal egyszerűbb a háttér és a túlélési fonal. Nem tudom hát, kiknek szól a film, de szerencsére nem kell ezt eldöntenem, és nem is kell pontoznom. Vannak gyenge, át nem gondolt pillanatai a filmnek, mintha összecsapták volna, tehát távolról sem tökéletes, de az erősségei is megvannak, és összességében megállja a helyét. Ám ez nem egy filmkritika vagy filmajánló. Ezek a sorok arról akarnak szólni, hogy milyen gondolatokat szült bennem a történet, mit jelentett számomra. 
  

 Nem hiszem, hogy a film a keresztyén vallás propagandája akar lenni. Szerintem azt igyekszik elmondani, hogy a hit tárgya (jelen esetben a biblia) hogyan eszköz. Éli számára a könyv annak a hitnek az eszköze, amelyik őt csodákra teszi képessé egy olyan kifakult, sivár világban, ahol az emberi lélek csak préda lehet. És így megy éveken át egy irányba. Céllal.
  A biblia éppen így lehet eszköz arra is, hogy elveszítsük szabadságunkat. Ez történik akkor, amikor mások kezébe „adjuk” hitünk tárgyát, és felhatalmazzuk őket arra, hogy használják az életünk számára. Ilyenkor  előbb-utóbb vérszemet kap az emberi uralkodásvágy, isten akar lenni, vezetni, kontrollálni. A bibliát például értelmezni fogják nekünk, kiforgatják a könyv szövegét, magyarázzák, csűrik-csavarják. Nem azok a hitünk ellenségei, akik másképp hisznek... Mi teremtjük a kiskirályokat! Vannak, akik vakon hisznek. Abban, amiben csak ők akarnak. És vannak, akik látnak, mégis vakon követnek.  
   Az antagonista, Carnegie mondja: Nem egy kibaszott könyv! Hanem egy fegyver!  Egy fegyver, ami a gyengék és elesettek szívét célozza. Hatalmat ad felettük! Ha egy kurva városnál többet akarunk irányítani, akkor meg kell szereznünk. Mindenhonnan jönni fognak majd az emberek és pontosan azt fogják tenni, amit mondok nekik, ha a könyvből idézek. Korábban már megtörtént és most újra meg fog történni.”- És ez a vallás, a szervezett grupen hit.

  Alcatraz számomra azt jelentette, hogy akár hisz valaki a bibliában, akár nem, tisztelheti azt. Hiszen kulturális örökség a könyv, a nyugati társadalom sok alapvető morális értékét lefektette, és nem utolsósorban magas irodalmi értékkel bír. Ezek miatt mutat tiszteletet minden olyan művelt ember, akinek fontos, hogy az emberiség jövőjének ne csak a kiskegyed-szintű írások maradjanak fenn. A biblia nemcsak a hívők hite miatt marad minden korok első számú bestsellere. Ma is - egy olyan korban, amikor csak két utat lát maga előtt az utazók többsége: az egyik az intézményesített csoportosulás, amely a bigott, másdokézből vett hit útja, míg másik felől: a modern kor divatos, cinikus bibliaellenessége, azzal a beállítottsággal, hogy: „a fürdővízzel öntsük ki a gyermeket is!” Legtöbbször nyáj-szellem mindkettő, egyik sem saját, "küzdelmes" és csodákkal kísért haladás egy kiszáradt, mohó világban.
  
Nekem tetszik az ember alakja, aki miközben a szeretetet könyvét védelmezi, minden útjába állót kegyetlenül lekaszabol. Vannak idők és tájak, amikor mindenáron meg kell védenünk saját, egyéni lelki utunkat, "ki kell nyesnünk" életünkből a szabad akarat ellenségeit. Még akkor is, ha ez magányos vándorrá tesz minket.
  Kedvenc fordulatom az, amikor Carnegie megkaparintja végre a könyvet és ott van előtte. Claudia találóan jegyzi meg: Nem tudom elképzelni, milyen érzés lehet, hogy az, amit akartál annyira közel és egyben egy millió mérföldre van.” Mennyire nem mindegy, hogy miért vesszük a kezünkbe azt, ami arra hivatott, hogy a hit utazásának legyen az eszköze. 
             Íme, egy apokaliptikus film, amelyben a tét több, mint a túlélés.





,

4 megjegyzés:

  1. Apró részlet, és a mondanivalódat illetően tök lényegtelen, de Eli nem kegyetlen (utolsó blokk első mondata). Precízen öl, nem okoz céltalan szenvedést.

    Gabesz

    VálaszTörlés
  2. Igen, valóban. Ráadásul, épp a precízségében áll a csoda. Köszi, hogy helyesbítetted :)

    VálaszTörlés
  3. számomra ez a film a megadott hitvilághoz való ragaszkodásról, ha úgy tetszik, a vakhitről, a vakhit dícséretéről szól.
    egy olyan valóságról, mely lehet igaz, vagy hamis, de csak egy a fontos: kételkedni nem szabad.
    vagyis az Ószövetség dícsérete.
    innentől fogva a film engem nem szólít meg, bár a főhős rokonszenves és a film technikailag érdekes megoldásai élvezhetővé teszik.
    az Éli könyve c. film kissé jobban képregényszerű, mint, mint az említett egyéb posztapo filmek.

    Franci

    VálaszTörlés