Plotter vagyok. És pantser. :)

képforrás: http://www.empireonline.com/

Regényírók közt gyakran szenvedélyes vita tárgya a tervvázlat fontosságának kérdése. Angol nyelvű írós körökben egy vázlatpártit úgy hívnak, hogy plotter, a vázlatellenest pedig pantser. A vázlatolók azok, akik megtervezik a regényük cselekményét, mielőtt leülnek megírni azt; egyénfüggően van, aki csak nagyvonalakban, de van, aki akár apró részletekig terjedően. Hetekig, sőt hónapokig csak ötletelnek rajta, míg egy pantser egyszerűen nekiül írni, bízva az ihletben és azt vallva, hogy a történetnek menetközben kell kibontakoznia, különben elveszik számára a varázsa, a felfedezés és a kreativitás öröme, és a megtervezett regény túl mechanikus és erőltetett lesz.

Mivel az írás művészet, nincsenek kőbe vésett szabályai, és mivel sokfélék vagyunk és sokféleképpen működünk, kijelenthető, hogy mindenkinek igaza van. Ami működik Stephen Kingnek, nem biztos működik nekem is, de annak megtapasztalására, hogy én íróként hogyan működöm hatékonyan és boldogan egyszerre (mert a kettő sajnos nem feltétlenül jár együtt), nem elég egyetlen regényt megírni. Ez a bejegyzés nem akar sem pro sem kontra lenni és szabályok mellett voksolni. Azokhoz szól, akik szeretik megtervezni előre a regényüket, mert már felfedezték, hogy jobban működnek tervvázlatot készítve, de közben akadtak kétségeik, vívódásaik, mert bennük is ott rejlik a "pantser".  :)

Sok író szereti misztifikálni az írás folyamatát, és akár keményen vázlatolt, akár tizedszer átírt utólag, megtörténhet, hogy egy interjúban ezt nem fogja elárulni (nem is kell). Egyesek talán azért nem beszélnek erről, mert a végén rájönnek, amire minden író: hogy az egész folyamat minden emberi erőfeszítés ellenére tényleg egy csoda. Mások azért nem beszélnek róla, mert a misztifikálás különlegességet kölcsönöz. Ugyanis ha a regény ilyen nagyszerűen ki tudott bontakozni egyszeri megírásra, ráadásul tervezés nélkül, akkor ez különlegessé teszi őket, igazi nagy tehetséggé, akik olyasmit művelnek, amit aligha tudna akárki. Régen a Múzsát dicsőítették, aki bizony nem csókolt meg akárkit és vallották, hogy a bibliai szövegek is szóról szóra isteni sugallatok, és Isten csak az erre kiválasztottaknak súgta meg őket. Ma is lehet túlmisztifikálni az írást, csak ma már a szereplőinkre szoktuk fogni. Ők azok, akik így meg úgy cselekedtek, fejlődtek, minket is csak vezettek, tátott szájjal loholtunk a nyomukba. (életre kelnek, nem ezt bagatellizálom, csak éppen túl sokrétű a dolog)

Larry Brooks szerint amelyik író azt hiszi, hogy tervezés nélkül tudja optimalizálni megfelelő időrendi sorrendbe a története jeleneteit első megírásra az vagy páciens, vagy zseni vagy kiadatlan szerző.

A korábbi regényemet vázlatterv nélkül írtam, aztán sok átírással próbáltam működőképessé pofozni. Egy adott ponton már magam sem tudtam, hogy mit akarok vele, sőt amikor befejeztem, arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen azt sem tudom, hogy miről szól. Mi a szíve? Ekkor kezdtem az évekig tartó átírásokhoz vázlatolni. Ebben az évben az új regényen úgy ötleteltem, hogy érteni akartam már előre a történet szívét. Sok instant klisés ötletet kidobtam, másokat kiforgattam, összeboronáltam, nagyon lelkes, álmodozós időszak volt. A vázlatolásnak valahogy mégsem értem a végére, harcoltam azzal a klausztrofóbiás érzéssel, hogy nehogy bebetonozzam, megfullasszam vele a történetet, ugyanakkor sokszor elakadtam azért, mert nem láttam világos útirányt. Ezekre a viaskodásokra, feladásokra, újralobbanásokra, érésekre több más jellegű dolgok is rájátszottak, de időközben arról is tanultam, hogyan működhet együtt bennem a "pantser" és a "plotter".

Tanulmányok kimutatták, hogy a legtöbb embernek az egyik agyféltekéje dominánsabb, mint a másik, mivel azt többet használja. A bal az elemzés, a logika féltekéje, segít tervezni, szervezni, racionális döntéseket hozni a karaktereket és motivációjukat illetően. Tényekben gondolkodik. A jobb félteke az, ahonnan kipattan a szikra, a hirtelen ötlet. A kreativitás és az inspiráció helye. Érzésekben és képekben gondolkodik. Egyik félteke sem jobb, mint a másik, és egy írónak mindkettőre szüksége van.

K.M. Weiland (Outlining your novel) felsorol pár tévhitet a vázlatolással kapcsolatban, ezek tudattalanul is bennünk lehetnek. Olyan tévhitek, mint hogy a tervvázlat készítése:

- limitálja a kreativitást

- megöli a felfedezés örömét

- túl sok időt vesz fel

Sokan érzik úgy, hogy a tervvázlat egy merev dobozba préseli a sztorijukat, és nem változtathatnak rajta, akkor sem, ha a tizenkettedik fejezet közepén egy jobb ötletük támad, de ez csak egy béklyózó tévhit. Weiland a következőképp osztja fel az írás folyamatát, bár én ennél sokkal összetettebbnek, elválaszthatatlanabbnak látom, mégis érdekes és nagy segítség tudni róla.

Első fázis az ötletelés, amelyik egy jobb agyféltekés aktivitás. Nem tudjuk megmagyarázni honnan, miért támadt az első ötlet, az a bizonyos szikra. Néha nem is több egy képnél vagy érzésnél, amelyik a tudatalattinkból tör fel.

Második fázis a vázlatterv elkészítése, amely egy bal egyféltekés tevékenység. Ez az időszak, amikor meg kell vizsgálni a hirtelen jött ötleteket, elemezni, forgatni, kiaknázni, felduzzasztani. Meg kell kérdezni olyasmiket mint: „ennek a karakternek a motivációja eléggé logikus?” „Ez az ív összetartja az egészet?”

Harmadik fázis az írás, amely leginkább jobb agyféltekés. Egy vázlattervvel rendelkezve megengedhetem magamnak újra, hogy átadjam magam a kreativitásnak, elmélyülhetek a részletekben, nem akaszt meg a fő cselekményszálban támadt logikátlanság, és nem fenyeget az a veszély sem, hogy úgy letérek egy mellékszálon, hogy hat kötet sem lesz elég megírni a regényt. Ha már megvannak az alapok, a részletekben ismét megtapasztalhatom a felfedezés izgalmát, feltárulhatnak a karaktereim, a háttér. Több gondolatot adhatok át annak, hogy „hogyan” mert már tudom azt, hogy „ki” „mit” „miért.

Negyedik fázis az átnézés, amely megint a bal agyfélteke racionalitására szorul. Ellenőrzök, szerkesztek, vágok, toldok, kitöltök és kihozom belőle a tőlem telhető maximumot.

Talán hetekbe, hónapokba telik az ötletelés és a vázlatolás, de még mindig kevesebb időt fog felvenni a regény megírása, mintha számtalanszor átírnám tervezettség hiányában (persze így sem biztos, hogy hatásos szotrit kapok, az is lehet, hogy a tervezést elsietem, át nem gondolom)  

A vázlatterv akárcsak egy első piszkozat, lehet a tévedések, a kísérletezések helye, ahová kicsomagolom az ötleteimet és integrálom őket. Elvégre mindig könnyebb átírni egy vázlatot, mint egy regényt. De a választás az enyém, és ha megtaláltam a saját utamat, akkor működhet bárhogyan: tervezéssel vagy anélkül sok átírással. A végeredmény úgyis annyira összetett folyamat eredménye, hogy úgy fogom érezni, vallani: megcsókolt a Múzsa.

       Milyen más előnyei vannak annak, ha az elején látom az összképet? Többek közt a tervezés segít:  a koherenciában, elkerülni a holtpontokat és az üres járatokat, a sejtetésben, a ritmusban, a megfelelő nézőpont kiválasztásában,  a következetes hangban,  motivál, biztonságot adhat és kilendíthet írói válságból.