A sokszínű siker

A héten tette közé a Forbes magazin a sikeres írók toplistáját, amely szerint E.L. James (A szürke ötven árnyalatának szerzője) jelenleg a világ legsikeresebb írója. Könyveivel 95 millió dollárt keresett, messze maga mögött hagyva olyan legendás és jó írókat, mint Stephen King, Rowling, Dan Brown, George R. R. Martin vagy Danielle Steel. Wow, ez a siker, így nyer értelmet az írás, hát nem? Kit érdekelnek azok a kritikák, amelyek a könyvét illeték, főleg szakmai körökben? (Bár egyre inkább burkoltak ezek az utalások. Még egy facebookos angol írói csoportban is törlésre került utólag pár kritikus komment. Mert hát ugye nem szabad  más írókról negatívan nyilatkozni egy írós csoporton belül, vagy egy magas látogatottsággal bíró írói blogon.) Persze nem a regénytémát kifogásolják, bár arról is van mit kommentálni, csakhogy az már a szociológia és a pszichológia témakörébe tartozik. Írói körökben inkább az a baj a könyvével, hogy mennyire pocsékul, gyengén van megírva mind a cselekményvezetés, mind a szöveg minőségét illetően.

Első gondolatom a toplista láttán: „Emberek! Nem érdemeljük meg ezt a bolygót!”

Hogy irigységet érzek-e mások sikere láttán? Nem. Az ők útjuk, és csak ők tudják mivel jár. Ritkulnak azok a könyvek, amelyeket én szerettem volna megírni. Hogy igazságtalanságnak tartom-e a szürke sikert? Nem. Az emberek értékrendszerével vitatkozni, azt megkérdőjelezni sosem érdemes. Hogy megérdemli-e E.L. James ezt a sikert? A sikert mindenki megérdemli, a maga szintjén. Másfajta érzéseket indított el bennem, és megint másfajta gondolatok azok, amelyek születtek a héten összeolvasottak eredményeként. Sokáig úgy gondoltam, nem igaz, hogy a kiadók csak az olvasói igényeket szolgálják ki. Inkább fordítva van. A kiadók alakítják a közízlést, a trendet, ők határozzák meg a minőséget és az igényt, ők diktálják a piacot, elvégre ők hozzák meg a döntést, hogy kit és mit adnak ki, nem? Nos, A szürke ötven árnyalata erre rácáfolt. Az olvasói tették sikeressé, még amikor a neten csak egy Twilight fanfiction volt.

Naiv kezdő íróként túl sokáig hittem azt, hogy a minőségnek köze van a sikerhez, akár azzal arányos is. Tehát valaki minél jobb sztorit ír, minél színvonalasabb a prózája, annál több esélye van arra, hogy rábólintsanak a kéziratára, kiadják a könyvét, eljusson végre az olvasókhoz, és azok megszeressék, sőt talán fergetegesen élvezzék maguk is a történetet. Micsoda életcél, nem? :) Tapossál hát bele! Tanulj írástechnikát agybomlásig, menj íróiskolákba, fizess ki drága kurzusokat, ülj végig előadásokat, végezzél írós gyakorlatokat - nem élvezed őket? Dehát ez gyakorlat, ez a lényege! - aztán kísérletezz, írd meg azt a regény többféleképpen is, majd jöhet az akár évekig is eltartó átírás, és csiszold a szövegedet ragyogásig, feszesre, legyen minden szavadnak hatalma. Olvassál sokat, költőket is rendszeresen, hogy rád ragadjon a szép, és tanulj észrevenni, elemezni, kritizálni akár még spielbergék dramaturgiáját is.

És ha mindez megvan, akkor ragadd meg a lehetőségeket. Mert lehetőségek vannak! Nézzük csak:

Nem számoltam, hány pályázat van évente Magyarországon. Regénypályázat megszámolásához talán elég két-három ujj is, novellapályázathoz sokkal több ujj kell. A kérdés már csak az, hogy mennyire vagy tájékozott a kiadókat és kiírókat illetően, valamint hogy mi ösztönöz, mik a céljaid, és hogy mennyi önbecsülésed van. Ugyanis lássuk be: ma elég sok pályáztató akar megélni egy kezdő író hátán. Remélem, jó nagy a hátad. És hogy miért jobb pénzszerzési ötlet ez, mint mondjuk a samponreklámozás? Igen, mert sampon már sok van, de főképp azért, mert te, az amatőr író annyira vágysz megjelenni nyomtatásban, hogy ezért a valóságban is ölnél, lopnál, csalnál… na jó ne túlozzunk! Csak a lelkedet adnád el. Könyörögnél, és bármennyit fizetnél, hogy végre megszagolhasd és megtapogathasd a "gyerekedet" könyvformában, hogy végre láthasd a a nevedet kiírva, hisz ez a siker. Akkor vagy a csúcson. Beteljesültél. Felnéznek rád. Nyomhatod az önmerketinget. Mutogathatod mindenkinek: „Íme, az Író." Akkor tényleg az vagy, és nem csak egy dilettáns. Végre te magad is elhiheted… Köztudott: csak az az író, aki nyomtatásban már megjelent. Kérdezd csak meg a már nyomtatásban megjelent írókat.

De előtte: miről is szól ez az egész fizetek-és-nyerek-pályázat vagy ami még jobb - nyerek és ezért fizetek - dolog? Arról, hogy a sikert nem adják ingyen, főleg manapság, amikor az emberek alig olvasnak. No nem arról a munkáról, tanulásról, fejlődésről beszélek, amiről fentebb, és nem is annak az értékeléséről. Ennél jóval egyszerűbb. Csak egy csekély összeg választhat el életed álmától. Ezért csupán csak arra kell vigyázz, hogy maximum két oldalba beleférjen a novellád, mert oldalanként van meghatározva ez az összeg. Regényt írsz? Akkor sincs lehetetlen, csak akarnod kell nagyon. Könnyen ráakadhatsz egy kedves kiadóra, amelyik szinte azonnal szívesen kinyomtat, (ne törődj azzal, hogy azt sem tudja, miről szól a regény) csak arra vigyázz, hogy annyi oldal legyen a regényed, hogy lehetőleg négy-ötszázezer forintba beleférjél, különben kénytelen leszel eladni a lakásodat, sőt a családodat is.

Ja, hogy mostanában egyre kevesebb minőségi írás érkezik a pályázatokra, és a kezdő írók semmit sem fejlődnek és semmi különlegeset nem nyújtanak? Az E.L. James -robbanás utáni világegyetemben ez még kinek számít? Jönnek hozzánk is az e-könyvek, akkor úgyis mindenki könnyebben kirakhat és árulhat bármit. Akkor legalább az olvasók fognak dönteni és fizetni... azért, ami kell nekik....

A világot szerencsére nemcsak a szürke árnyalatai szövik át, hanem sokszínű.  A kérdés az, tudjuk-e mit akarunk, kik vagyunk, és miért írunk, merthogy ez szerint kell döntéseket hoznunk, akár mindennap. Azt tanuljuk az amerikai álomtól, a celebektől, a médiától, hogy a siker pénzt, hírnevet jelent, szakmai körök szerint pedig a kritikusok jóváhagyását jelenti. De nekünk mit jelent?

Sosem értettem, miért blokkolnak a pályázatok. Arra gondoltam, hogy félek a megmérettetéstől, félek sikertől és kudarctól egyaránt. Vagy talán egy idő óta félek a feltárulkozástól, a publikusságtól, a sebezhetőségtől, a múltam képtelenné tett arra, hogy publikáljak. De nem, már nem. Az e-könyv publikálása éppen ezért jelentett számomra sikert, mert ennek leküzdésében segített. (olvasmányként nem lett siker, kegyelmes szerencsémre) Mostanában más dolgok a buktatók, még publikálási álmodozások előtt elbotlom. Szánalmas alkotóvá válok, amikor a tudatom mélyén ott fészkel, hogy egy pályázat megnyerése a cél. Ezért is szerettem azt, amikor egy magyar kiadóvezető nemrég ezt mondta: "Tudom, hogy az írás nagy munka, mégis volna egy gondolatom. Nehéz lesz megfogadni, tudom. Mégis kimondom: NE akarjatok megjelenni! Felejtsétek el! Komolyan. Ez a legnagyobb gát, amit el lehet képzelni, és ez az, ami a legnagyobb erővel viszi tévútra az írást. Talán ellentmondásnak tűnik, mégis azt mondom, ha (szigorúan titokban magatok előtt) örülnétek majd valamikor egy megjelenésnek, képzeljétek el az olvasókat, nevezzétek meg, lehet konkrét személy is, talán az a legjobb."

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem az nem az igazi, ha úgy kell kreatívkodnom, hogy azzal majd meg kell felelnem valakiknek valahol, és amikor írástechnikát kezdtem olvasni, nem az volt a célom, hogy a szabályokat megtanulva trendi elvárásokat kövessek, hanem egyszerűen csak rá akartam jönni, hogy visszaolvasáskor miért nem hangzik a történet úgy, ahogyan én belül megéltem.

Jordan Rosenfeld írt a napokban blogján arról, hogy íróként és szerkesztőként újraértékelte a sikert. Ő három évtized alatt tapasztalta azt, hogy ha íráskor a siker a célja, akkor könnyen kiég és elbukik. Nem lesz jelen a pillanatban és nem ír a szívéből. Ilyesmiket ad tippként a siker újraértelmezéséhez: 

Írj azért, hogy mélyebben megérthesd önmagadat, a témádat, a világot, a nyelvet. Írj azért, hogy kapcsolódhass másokhoz. Írj azért, hogy az elmédet élesen és rugalmasan tartsd. Írj azért, mert szereted a fordulatokat, a szavak ízét az elméd és ujjaid közt. Írj tévénézés helyett. Írj, hogy belső csendet hozhass az elmédbe és a szívedbe. Írj a katarzisért. Írj azért, mert nem tudod kimondani hangosan.

 Írj azért, mert szórakoztat. És csak ennyi. Megéri. Írj azért, mert tökéletesíti az összpontosító-, valamint a beleérző képességedet. Írj azért, mert fejleszti a megfigyelőképességedet és segít teljesebben megtapasztalni az életet. Írj azért, mert meg akard őrizni a fantáziádat, amelyik ma a legritkább és legtámadottabb kincs. Írj azért, mert a leírtak megvilágítanak, gyógyítanak, majd felemelnek és megtisztult, jobb emberré tesznek. Írj azért, hogy megtarthasd a kíváncsiság és a felfedezés örömét. 

Talán sosem fogok író lenni, de írni mindig fogok. 

Írok azért, mert a történet létezik, életre kelt, és még senki sem írta meg. Amikor ezért írok, boldog vagyok. Akkor újra szerelmes leszek a sztorimba, a szereplőimbe, a jelenetek hangulatába.

Írok azért az elmeállapotért, amibe kerülhetek általa.  A drogosok mit sem tudnak. 
Írok azért, mert a kreativitás jót tesz az önbecsülésemnek.  

Írok azért, mert mindig ezt csináltam, ez vagyok én. 

Írok azért, mert feltöltekezem általa és utána a szeretteim a legjobb verziómat láthatják. 

Írok azért, mert az élet túl rövid, hogy ne csináljam azt, amit élvezek. 

És írok azért, mert olyankor megáll az idő…

Te miért írsz? És mi ad neked írás közben sikerérzetet?