Rövid leszek, nem tudom, mennyi időm van ide
írni... még sosem törtem fel senki fiókját. Most sem szívesen teszem, nem tennék
ilyesmit, ha tudnám, esélyt kapok arra, hogy becsületesebb módon szembemenjek
azzal a sok hazugsággal, ami az úgynevezett Valentin-napon csak úgy ömlött ki a
világba erről a blogról. A bejegyzés szerzője lenézi a szerelmi háromszöget,
amikor ezt írja: „A szerelmi elakadások és vesződségek elsősorban belső
állapotokból, éretlenségből és gátakból fakadnak, no meg félreértésekből, és
csak ritkán külső klánbeli harcokból, még kevésbé vagy csak közvetetten egy
harmadik vagy sokadik ember szerencsétlen/szerencsés felbukkanásából.” Hm,
mintha ő ártatlan lenne! És ezúttal még az sem menti meg, hogy szereti önmagát
hitegetni. Méghogy nem számítanak a körülmények? Állítja ezt egy nagy körülmények-hívő? Hadd rántsam hát le a leplet ennek a bloggernek
a „feledékenységéről”! Nem igaz, hogy nem hisz a körülmények szerepében a szerelmi
háromszögeket illetően. Persze, könnyű megúszni a hazugságot, ha törli a
bizonyítékot… Mégsem kellene ennyire mélyen elhallgatni, hogy mi történt a
tavalyelőtt nyáron.
Egyetlen kaland sem ér véget azzal, hogy a „hősök” élnek boldogan, míg meg nem halnak. Mi van, ha mégsem halnak meg? Ez csak újabb körülményeket és élethelyzeteket eredményez, nem? Fogalmam sincs, mit lehet tenni abban az esetben, ha a szerző, akire rábíztad a történetedet, utálja a folytatásokat, annyira, hogy ha meg is írja, törli.
A tavalyelőtt nyáron tollba mondtuk a
történetünk folytatását – jómagam, Zóra és Tarik – és arról szólt, hogy a
körülmények hogyan képesek alakítani egy szerelmi háromszöget. Legalábbis az én
szempontomból eléggé erről szólt.
Minden azzal kezdődött, hogy ahogy azt sejteni
lehetett, Hassan elbénázta… és ez feszültségekhez vezetett. Ankara utcáin a
plüssmacik robbantak, a felkelők a Fejlesztésügyi Palota mind a tíz emeletét
szétverték, kifosztották a Levitz Labs székhelyét, a londoni nagykövetet kihajították a nyolcadik
emeletről, és a karóra már nem macskafejek voltak tűzve, hanem tervezett
utódoké. De nem… nem is ezzel kezdődött. A lavinát valójában az indította el,
hogy Hassan üzletelni kezdett Ednával, hogy nanogyógyszerezést fejlesszenek ki
Zórának. A kezelés sikerén felbuzdulva a Pro Evolution nagy mennyiségben exportra
kezdte gyártani a fiatalító nanokapszulákat, ami visszaütött, mert azt
eredményezte, hogy Nyugat-Ázsia térségeiből London egyre kevesebb utódrendelést
kapott. Amikor gazdasági szankciókkal próbáltak nyomást gyakorolni az ázsiai
nagyvárosokra és visszavonni a gyógyszerforgalmazást, már késő volt, csak azt
érték el, hogy a politikai pártok közötti szakadékok elmélyültek és a közhangulat megromlott.
Aztán egy szép
nap Edna és Hassan még inkább összeszövetkezett, és előálltak egy szánalmas
tervvel, amit Család-projektnek neveztek el. Frikka hirtelen terhes lett.
Tariktól. Értitek? És hagyományos esküvőt akartak nekik rendezni Ankarában, menyasszony, meg minden...
Tarikot pedig jelöltetni akarták polgármesternek. Engem hozzáadtak Zórához, és
fizetségképpen adtak nekünk még egy Deirát. Mármint az egyetlen kislányom... klónját. Ha már család,
legyen jó nagy, gondolhatták. Még gyűrűt is hordanunk kellett, és egyházi felkészítő programokra
(!) jártunk, hogy a hagyományos családi életre, szokásokra képezzenek. Igyekeztünk
komoly képet vágni hozzá, de valójában hippi lelkünket alig érdekelte mit rontunk el publikban a szerepek alakításában. Klasszikus mintacsaládokként akartak minket mutogatni, celebcsaládokat
faragtak belőlünk, és plakátokon, show-műsorokban, fogadásokon pózoltunk, hiszen
London kompromisszumokat akart. Gyerekeket akart ezúttal eladni felnőtt utódok
helyett, hogy piacon maradjon, és a Levitz Labs tagok is beültek a propagandavonatba, hogy csillapodjanak
a polgárháborúval fenyegető állapotok.
Egyikünk sem akart belemenni ilyen röhejes
tervekbe az elején, főleg nem a Deira-duplázásba, de Tarik elsőként beadta a
derekát, és elment Ankarába pózolni az "áldott" állapotban lévő Frikka oldalán, mondva, hogy ez
csak színdarab, amit egy ideig végig kell csinálnunk, és hogy elég erősek és
felnőttek vagyunk mindnyájan hozzá. Aztán vérig sértődve és némasági fogadalmat téve hanyatt-homlok menekült, amikor egy hétvégi késő estén visszaérkezve az erkély alatt meghallott
minket szeretkezni, de ez csak mellékszál.
A mi családosdink az elején az otthoni szereplésekre
terjedt ki, akkor költöztünk mi is Ankarába, amikor a Titkosrendőrség
beszervezte Zórát kémként a fekete gyógyszerek utáni nyomozásba. Ugyanis a fiatalító
nanogyógyszerekbe a fekete piacról egyre több beszivárgó hamis kapszulák
vegyültek, amik a férfiaknál súlyos mellékhatásokat eredményeztek: fokozatosan,
de rohamosan elnőiesedtek tőle fizikailag. Szörnyű volt hallani Hassan
elvékonyodó hangját, látni, hogy még az alakja és az arca is nőiesedik napról
napra… ne! Ne is kérjétek, hogy ecseteljem. Azt akarom elmesélni itt, hogy a szerelmi háromszög létező, komoly téma, és hogy a "vesződségek" már akkor elkezdődtek hármunk esetében,
mielőtt Ankarába költözött volna a mi „családunk” is: (Zóra, én és a két
„gyerekünk”) Zóra ugyanis ejtette Tarikot, aki hiába fogadkozott, és jött
vissza minden hétvégén magánéletet élni, mert Zóra elhagyásként élte meg a politikai szerepvállalást. Szó sem volt köztük arról soha, hogy megbírnának egy nyitott kapcsolatot, mint ahogyan ezt feltételeztem joggal róluk.
Nem fogom most elmesélni hogyan voltak meg apaként a magam harcai, hogyan viaskodtam a lányom életmódtervezőjével, hogy milyen ijesztő és weird volt Deira klónja az otthonunkban császkálva – Zóra nélkül nem ment volna a befogadása – és az sem lényeges, hogy Tarik és az ő „családja” végül hogyan ment tönkre, és hogy Frikkából a szülés után Ankarában mekkora madonnát csináltak; szobrot emeltek neki, templomot építettek a tiszteletére és istennőként kezdték tisztelni, és hogy ebben kinek volt benne a keze. A történet ugyanis valójában arról szól, hogyan tettem le az emotont, és hoztam meg a döntést, hogy elszabaduljanak a kontrollálatlan érzéseim, megkockáztatva, hogy boldogtalanságba visznek vagy bolondot, sőt, egy őrültet csinálnak belőlem – volt-e rá okom, ítéljék meg ezt mások.
Tarik talán azt mesélhette tollba, hogy a szerelmi háromszögünk
története arról szól, mennyit szenvedett ő - azt most hagyjuk, hogy ő valahogy mindig szeret szívni -, ám a történet valójában arról szól,
hogyan fiatalodott naponta Zóra nőként a szemem előtt, és hogy hogyan nőtt túl mindazon, amit
Tarik és a kapcsolatuk jelentett számára (kodependenciát, azt). Arról szól, hogy hogyan találtunk
egymásra az egészségesen növekvő élni vágyásunk közepette egy beteg világban.
Ennyit a körülmények szerepéről.
Azóta is keresem az írót, aki átvenné a
történetünket, és megírná becsületesen annak folytatását. Jó lenne végre egy
bizottság is, ahová fordulni lehetne kivizsgálásért! Ne intézhesse el egyetlen
szerző sem az ilyesmit azzal, hogy a dokumentum önhibáján kívül elveszett, és olyan
könnyen ne moshassa kezeit a blogján, úgy söpörve le írói asztaláról a szerelmi háromszöget, mint egy szöszt a ruhájáról!
Remélem, nem törli ezt a bejegyzést, hálátlanság és disztópikus cenzúra lenne!
Ardan Walsh
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése