Oscar-jelöltekről

Az utóbbi években mindig elmondtam, melyik a kedvencem az Oscar-jelölt filmek közül és miért. Az idén nem volt kedvem filmeket nézni, de aztán kicsit lesérültem, és a lelassulásban meglestem párat a jelöltek közül. (A Hell or high watert és Mel Gibson háborús drámáját nem láttam, az előbbihez szinte biztos, hogy nem fogok ezután sem érezni elég kíváncsiságot, az utóbbihoz csak egy megfelelőbb pillanat kell majd.)

     Azt már megszoktam, hogy minden évben tévednek a díjkiosztásnál, ööö… mármint sosem annak a filmnek adják, amelyik szerintem a leginkább megérdemelné. :) Ezzel lehetünk így páran, mivel ehhez mindenki ért, na. Mindenki… :)

     Kivétel nélkül tetszettek a megnézett jelölt filmek, érdekesek, egyediek, és ugyanakkor mind fontosak is. A La La Landről már áradoztam ugye a múltkor pár sort, hadd említsem meg most a Lion-t is. Élmény volt, és a kisgyerek benne annyira imádnivaló, a szerepben pedig hát remekel! Hagyjatok már Goslinggal, Affleckekkel és hasonló társaikkal. :) A Moonlight csendes drámája valóban szívbemarkoló, az Arrival hangulata, képi világa és csavaros sztorija varázslatos, a Hidden figures-ben pedig annyira élvezhető figurákat kapunk, hogy a film után az ember szégyenkezve sokáig lesüti a szemét, amiért ő nem egy fekete okos nő. :)

  Melyik film volt rám a legnagyobb hatással, és a saját szubjektív meglátásom szerint hová adtam volna a díjat? A Fences- t tartom a legjobb alkotásnak, és minél többet gondolkodtam rajta, annál kiemelkedőbbé vált a szememben. Nem csak egy jó film ez – műalkotás. Az atmoszféra is szuper munka – arról nem is beszélve, hogy pár négyzetméteren belül mennyire korrajzot tud festeni –, de az erős karakterek mindent visznek. Denzel Washingtonról valahogy eddig nem is gondoltam, hogy ennyire színész a szó klasszikus értelmében, meglepett. Troy szerepében egyszerre drámai és szórakoztató. Viola Davis pedig azt hiszem, ezután kedvencem lesz, megrázó... és megrázóan lejátszik bárkit az idei színészfelvonultatáson.

L

     Ha a La La Land arról szól, hogyan valósítsuk meg az álmainkat, mibe kerülhet ez, akkor a Fences azt mutatja meg, mi van, ha nem valósulnak meg az álmaink. Mindkettő amerikai sors, és kontraszt a két film sok értelemben.
    Egyszerű átlagemberekről szól; és talán épp ez volt a gond, kitudja. Amit tudunk, hogy mindenfajta másságnak jut díj, a látványosabb különlegességet szeretjük jutalmazni, a szűk, kerítések közé szorult hétköznapi egyszerűségben nehezebb a kiválóságot meglátni. Troy, Rose, Bono izgalmas, életízű jellemek szerintem, és ez a három színész hű, de tökélyre vitte ezt. Újra akarom nézni és hallgatni őket, főleg azt, ahogyan a ház mögött beszélgetnek, kacagnak, mesélnek!

   Ha lehet, ezt a filmet ne hagyjátok ki.

.