Gondolkodtam, miről blogoljak így húsvét
április környékén. Régóta vacillálok egy különös interjúalanyon, de még
kételyeim vannak. Azt is tervezem egy idő óta, hogy pontba szedem mit gondolok
másként íróként most, mint pár évvel ezelőtt, végül úgy döntöttem, inkább
mesélek. Hiszen miközben külső világomat lomtalanítottam, belső szobáimba
összehordtam egy rakás lim-lomot.
Elmeséljem, mi
történt miután elolvastam a Twin Peaks titkos történetét? Úgy tűnik
ugyanis, hogy nálam mindig történik valami titkon a valóságban is Twin
Peaks kapcsán. :)
A könyvélmény után
még sokáig szédelegtek fejemben az összeesküvés-elméletek, néhányuknak utána is
néztem. Eléggé tájékozatlan voltam, mivel sosem érdekeltek az ilyen elméletek,
és az UFO-hívők sztorijait is - már ha belebotlottam ilyenbe - badarságnak tartottam.
(nem, én pont nem szerettem az X-aktákat sem annak idején)
Bármilyen meglepő,
engem most mellbevágott az a gondolat, hogy a Black Lodge-ra úgy gondolhatok,
mint egy portálra... Talán mert hajlamos vagyok mindig mindenben elsősorban a
jelképességet keresni, és ott leragadok? (Egyébként a könyvnek szerintem sokkal
több köze van a Tűz jöjj velemhez, mint magához a sorozathoz, és olvasás
után a filmből is sokkal több részlet értelmezhető - csak mondom.)
A bejegyzésem összefüggéseiért azonban
ki kell térnem zárójelben - ))kiraktam azt?) - arra is, hogy már hónapok óta
azon problémázom írói válságba süppedve, jah, nálam mindig az van, mondtam
már?, hogy a csudába csenjek az új, párhuzamos világ-regényembe valami
természetbeni portált is a gazfickóimnak, és úgy, hogy ne menjen át túl
mágikusba. Ne váljon áltudományos-ízűvé, mármint hogyan hazudjak olyan jól,
hogy úgy tűnjön, mintha tudományos lenne. (Blake Crouch is összekevert
kétféle párhuzamos világ-elméletet, és senki sem mer szólni róla?!) vagy
legalábbis hogyan ússzam meg a "nem is scsifiii!"-címkét - bár az
is igaz, hogy már egyre kevésbé érdekelnek a besorolások, hiszen mindnyájan
úgyis a saját törvényeink és elvárásaink szerint sorolunk be sztorikat, meg
én amúgyis szellemi maszturbáló-típusú író vagyok. Aztválasztom! → no limit,
képzelet. :D
Igazságkeresés közben Kenneth
Arnoldéktól eljutottam a Philadelphia-kísérletig, aztán elhajóztam a
Bermuda-háromszögig, átrepültem istentudja milyen antik, rejtélyes piramisok
felett, rátaláltam David Wilcockra, és végül - fogalmam sincs hogyan -
kikötöttem a Skinwalker farmon. Google Earth, komolyabb és gyanús linkek... meg
minden - ahogy azt kell. Éjszaka közepén - ahogy illik. Ekkor esett le az ablak
mellől a szoba túlsó felében a kis tükör magától, és tört szilánkokra. Úgy
beijedtem, hogy egész éjjel nem mertem sem elaludni, sem felkelni az ágyból,
végig Skinwalkert láttam magam előtt - többnyire infrakamerásan -
ráadásul a tükörszilánkokat sem mertem összetakarítani. Utólag
belegondolva valamikor gyerekkoromban éreztem azt, hogy éjszaka nem merek
felkelni és kimenni. Aaah, úgy hiányzott már!
Következő éjszaka
könnyen aludtam el, hullafáradt voltam a napi teendőim után. De a túlvilágok
szerintem nem ismerik a feltámadási ünnepelést, így épp nem lomtalanítottak, és
mégcsak nem is takarítottak a maguk portáján, mert az éjszaka közepén arra
ébredtem, hogy fehér fény süt be szemből az ablakon. Annyira erős fény vetült
rám, hogy megébredtem. A telehold volt, persze, persze, tudom, t u d o m! de
mivel túl álmos voltam, hogy felkeljek és bátran, rendesen megnézzem magamnak -
tudjátok, ahogyan Shakira is tette abban a szekrénybebújós videóban -, azt
gondoltam, hogy UFO. Később félkörívű, csészealjszerű árnyékot is láttam a
függönyre vetülve, becsszó, de erőtlenül belealudtam ebbe a látványba is,
mintha el lennék kábítva...
Higgyétek el, klassz, ha reggel
lehet röhögni a családban azon, hogy addig kutakodtál "földönkívüli"
ügyekben, hogy földönkívüli figyelmet hívtál fel magadra, és most ők is jól
visszakutakodnak. DE ha majd fog érkezni olyan blogbejegyzés is, amelyikben
félreérthetetlenül egy jel lesz elrejtve valahol a sorokban, akkor az azért van
itt, mert bízom a ti sorok közt olvasós képességeitekben. Akkor készülhettek, földönkívüli
zsánerben földönkívüliekről szól a következő regényem. Most pedig mindenki
nyugodjon le, megtértem visszatértem Michio Kakuhoz a józan ész
féreglyukán át, és miközben úgy teszek, mintha mindent értenék, amit ő ír, íme,
ennyi kávéval iszom a mítoszokat:
a Killers mindig szívemből szólt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése