Beszámoló a Könyvfesztiválról

A hétvégén először jártam Könyvfesztiválon, és vegyes érzések kísérték a beavatást. 

Egyrészt sokat izgultam… olvasóként. A sovány pénztárcám mellett van egy hosszú könyvlistám, de mivel optimista vagyok, úgy terveztem, legalább egy könyvet megveszek, sőt, megpróbálom kiszorítani, hátha sikerülne kettőt is. (arról hadd ne beszéljek, a standok előtt hány cím vésődött be és most hány könyvnek kísért a szelleme) Viszont motoszkált bennem egy kis félsz, nem voltam biztos abban, hogy elég lesz a pénzem arra az egy-netán-két-könyvre… család is volt nálam. :)

 Elkísértek Budapestig, tizenöt órát zötyögtek velem egy széken - mármint ki-ki a maga székén. (és akkor az ilyesfajta részletekre éhezőknek: menet az egész éjszakát egy hideg vonaton töltöttük, jövet pedig egy egész napot fullasztó vonaton; péntekre érkeztünk hogy szombaton pihent legyek; sokszor eltévedtünk; sokszor megkerültünk; a kaján spóroltunk, nem a látnivalón, mégis keveset láttunk, legalábbis ahhoz képest, amit még megnézni akartunk)

Szombaton a családom elkísért a Millenárisra azzal a tervvel, hogy kicsit ők is szétnéznek, majd csinálnak utána valamilyen külön programot, amíg én dedikálok. Itt kezdődött az olvasói kálváriám, ugyanis a lányom meglátta, hogy megjelent a Kane Krónikák harmadik része (kösz Rick Riordan, kösz Könyvmolyképző Kiadó) és lecsapolta a könyv(ek)re félretett pénzemet! (utoljára trikó és táskavásárlásnál jöttem rá, hogy nem a tini lányommal, hanem dugiban kell magamnak ezután vásárolgatni)

És most jöjjön a másik énem… :)

Másrészt íróként abszolút nyugodt voltam, és tele kíváncsisággal. Demi Kirschner és V. K. Bellone barátsága szó szerint körülvett, és a vidám hangulat miatt nagyon rövidnek tűnt a dedikáló asztalnál töltött idő.

 V. K. Bellonének külön köszönet, hogy biotechnológusként olvasta és véleményezte az Alkonyőrzőket. Remélem, a közelben marad, még ha csak online is… :) Deminek pedig köszönöm, hogy elültette fejembe a tetoválás gondolatát. Beának köszönöm a csokit, Kárpáti Andinak a kávét, Bessenyei Gábornak az idejét, a beszélgetést és az év legmenőbb selfijét. :)

 

Aki pedig a megkínzott, hitehagyott, kifosztott, megalázott és porban heverő szegény olvasói énemről is gondoskodott, az Patik László volt. Miközben ültem a dedikáló asztalnál üstökösként érkezett. Kezembe nyomta az idén megjelent, gyönyörű borítójú könyvét dedikálva, aztán már ott sem volt, azt sem láttam, merrefelé távozott. Remélem, a siker felé! :) Köszönöm neki, hazafelé a hosszú úton rengetegszer megmosolyogtatott a könyv. Ő az az író, akinek a stílusa azt a történetet is elolvastatja velem és szórakoztatóan, ami egyébként egy másik stílussal nem érdekelne. :)

Bevallom, én a tavalyi könyvhét után nem számítottam arra, hogy most ennyien fogják odahozni az Alkonyőrzőket dedikáltatni. Köszönöm mindenkinek, aki magával cipelte a könyvet - én, aki annyira gyűlöl magával dolgokat cipelni, hogy akár Mr. Beanként lenne képes csomagot kurtítani :) ezt erősen megtisztelőnek érzem. Köszönet azoknak, akik megosztották az olvasói élményeket is a könyv kapcsán. Akárhányszor odajött valaki az Alkonyőrzőkkel, sikerült meglepnie, köszönöm, hogy léteztek, és ezt velem is tudattátok.

Amikor jó pár héttel ezelőtt tudomást szereztem a Könyvfesztiválon való dedikálás lehetőségéről, hirtelen döntés volt részemről, hogy eljövök. Mostanában nem igazán éreztem magam írónak, hiszen alig írtam. Ennek egyik oka a rengeteg elakadás volt az új kéziratomban, erre rápakoltak még az írói sors kategória körüli dilemmáim, és az írással való kapcsolatom leginkább arról szólt, hogy "engedem hadd menjen, szaladjon belőlem kifelé, gondoltam egyetlen, nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem". A regény-projekt vágyálommá süllyedt. Másik oka a kevés írásnak az időhiány volt. A tavaly hiába vállaltam részidős munkát, hogy írni is maradjon időm, a lendületességemből és a munka természetéből adódóan legtöbbször a hat órában úgy kifárasztottam magam szellemileg és fizikailag, hogy utána már zombiként léteztem, semmi kapacitásom nem maradt alkotni. Ehhez még hozzáadódott, hogy olyan családom van, akikkel bizony jó együtt lenni. És hozzáadódott az is, hogy én azért elég "mehetnékem van"-ember vagyok, aki szeret járni-kelni, új élményeket gyűjteni, és épp rengeteg bepótolnivalója van. A helyek, az emberek, az új helyzetek és élmények is szeretnek engem, hiszen az elmúlt egy évben rengeteg hatás ért (és ér) amik megtöltik a szívemet és az elmémet. Olyan sokat kapok az élettől, na. :) Lehet, hogy vannak időszakok, amikor mi adunk a világnak, és vannak időszakok, amikor a világ akar adni nekünk? :)

    Most a Könyvfesztivál is sokat adott nekem, és pont olyanra sikeredett, amilyenre az elmúlt időszakom: a szív kéri és bírja, sok mindent akar megélni, belesűríteni, vagy épp kiadni magából, de az idő és a tér makacs keretek. Most is annyi mindenkivel szerettem volna még találkozni, valahogy több mindent belefértetni. Családdal is, meg könyvstandok közt is. Talán majd következő alkalommal a következő regényem dedikálásakor egy folytatás következik ... :)

 .