20201124

Év végi bejegyzés

 

Minden évben ilyenkor én már blogolni szoktam azokról a hatásokról, amik értek abban az évben, és ha sok megosztanivalóm nem is gyűl könyv-, vagy filmajánlók tekintetében, de annál nagyobb lelkesedéssel említem meg azokat, amik szerintem nagyon megérdemelték valamiért a figyelmet. Ez az év sajnos ilyen szempontból (is) nekem keveset tudott adni. Igyekeztem ügyesen lavírozni a rendelkezésemre álló kevés időmmel és energiámmal, de a túlélésben nem is az a legfájóbb dolog, ha a könyvtárak bezárnak, hanem ha az érzelmi energiák már a piramisod alapjainál teljesen felszívódnak.

  2020-ban nem mi írtuk a disztópiákat, nekünk írtak egyet, és mi voltunk a szereplői. Nekem szereplőként nagyon sok minden átértékelődött, ha más nem is, de a karakterfejlődés biztosan összejött. :) Nem utálom ezt az évet a sztorit, és szerintem sokkal rosszabb drámaibb is lehetett volna, minket, embereket elnézve. Rengeteget köszönhetek ennek az évnek a történetnek, mert sok mindent megtanultam a plot twistekről, a függővégekről, a felépített világom törékenységéről és a karakterem sebezhetőségéről. Úgy érzem, sok felesleges feszültségkeltés, hatásvadász plothole és mellékszál is kitakarodott belőlem. Adott szereplőkről kiderült, hogy valójában mennyire jelentéktelen mellékszereplők, másokról meg az, hogy több potenciál van bennük, igazi badass, proaktív karakterek. A bekezdéseim összefüggőbbek lettek, a szavak átgondoltabbak, a monológok letisztultabbak. És mindenekelőtt rájöttem, hogy ma és itt a legnagyobb érték: a figyelmem.

 

  Íróként jelenleg egy „nem adom fel”- fázisban bóklászom, és haladásnak vélem, még akkor is, ha külsőleg egy lépést előre, két lépést teszek hátra. Ez azt is jelenti, hogy már sok zokogással járó „feladtam!” van mögöttem, amik során egészen tisztán szembesültem azzal, hogy ez az út a regény mekkora szívás nagy falat nekem, és hiába él bennem róla a gyönyörű elképzelés, ha túl időszegény és még elcseszetten is tanulatlan vagyok annak megírásához. Csak a regény felét dobtam ki. Újraírok. Igaz, elég sokszor agyilag már totál zokni vagyok az élettől aznapra, halvány az esélye annak, hogy be tudjak kapcsolódni, de azért leülök elé így is. Még nem tudom, nem temetőbe járok-e ki véletlenül… Kísért a bennem megformálódott világ képe, zaklat az operaházam fantomja. Persze, az is lehet, hogy én vagyok a történetem fantomja, aki képtelen elengedni őt.

   Olvasóként főleg novelláskötetekkel próbálkoztam, és megtapasztaltam, hogy ezek a tematikusan keresett sci-fis novellák teljesen levettek a lábamról, míg a weird történetek rendre csalódást okoztak. Regényeknél egyre nagyobb vágyat érzek az erős settingek iránt, kívánom az atmoszférateremtő, tájakat hozzám elhozó műveket. Ilyen volt pl. Ahol a folyami rákok énekelnek. Aztán nagyokat bólogatva rákattantam idén Ryan Holiday könyveire, kezdem hinni, nagy szükségem van a sztoikusokra, olvasni arról, hogy az olyan klasszikus értékek, mint becsület, józanság, munka... igenis, értékek. Szükségem van arra a fajta alázatra is, amiről ők beszélnek. Alázat, alázat... 2020 köszönöm. Sőt, mindenkinek köszönöm, köszönöm.

   Mit ajánlok végül így év végére? Listát most semmiképp. :) Azt kívánom, hogy ne csak a kütyüitek, ti is töltekezzetek, és ehhez találjátok, lássátok meg a szépet. Minden nap. Akármennyire kicsi is legyen az. Most az is sokat számít. Ha másképp nem megy, hát tudatos, szelektív kereséssel. A bezártság, a figyelemleszívó zajba való belefáradás, a sok korlát kevés teret nyújt és tehetetlenséget tanít, de még ilyenkor is ott a szépség egy csendes pillanatban, egy illatban, egy képben, egy dallamban, egy versben, egy táncban, egy ember szemében, egy történetben, vagy akár egyetlen sorban.

Még az év első felében láttam egyik legkedvencebb sorozatom, a Westworld új évadát. Akkor valahogy nem került azonnal a topba, mert túlpörgött, de ahogyan teltek a hónapok, egyre többször visszatértek bennem a képek, és mostanában egyre nagyobb visszhangra lel bennem Dolores monológja. Ezzel kívánom nektek, hogy ne csak legendás, de szép is legyen számotokra 2020 utolsó hónapja. :)

 

."I choose to see the beauty":
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

20201124

Év végi bejegyzés

 

Minden évben ilyenkor én már blogolni szoktam azokról a hatásokról, amik értek abban az évben, és ha sok megosztanivalóm nem is gyűl könyv-, vagy filmajánlók tekintetében, de annál nagyobb lelkesedéssel említem meg azokat, amik szerintem nagyon megérdemelték valamiért a figyelmet. Ez az év sajnos ilyen szempontból (is) nekem keveset tudott adni. Igyekeztem ügyesen lavírozni a rendelkezésemre álló kevés időmmel és energiámmal, de a túlélésben nem is az a legfájóbb dolog, ha a könyvtárak bezárnak, hanem ha az érzelmi energiák már a piramisod alapjainál teljesen felszívódnak.

  2020-ban nem mi írtuk a disztópiákat, nekünk írtak egyet, és mi voltunk a szereplői. Nekem szereplőként nagyon sok minden átértékelődött, ha más nem is, de a karakterfejlődés biztosan összejött. :) Nem utálom ezt az évet a sztorit, és szerintem sokkal rosszabb drámaibb is lehetett volna, minket, embereket elnézve. Rengeteget köszönhetek ennek az évnek a történetnek, mert sok mindent megtanultam a plot twistekről, a függővégekről, a felépített világom törékenységéről és a karakterem sebezhetőségéről. Úgy érzem, sok felesleges feszültségkeltés, hatásvadász plothole és mellékszál is kitakarodott belőlem. Adott szereplőkről kiderült, hogy valójában mennyire jelentéktelen mellékszereplők, másokról meg az, hogy több potenciál van bennük, igazi badass, proaktív karakterek. A bekezdéseim összefüggőbbek lettek, a szavak átgondoltabbak, a monológok letisztultabbak. És mindenekelőtt rájöttem, hogy ma és itt a legnagyobb érték: a figyelmem.

 

  Íróként jelenleg egy „nem adom fel”- fázisban bóklászom, és haladásnak vélem, még akkor is, ha külsőleg egy lépést előre, két lépést teszek hátra. Ez azt is jelenti, hogy már sok zokogással járó „feladtam!” van mögöttem, amik során egészen tisztán szembesültem azzal, hogy ez az út a regény mekkora szívás nagy falat nekem, és hiába él bennem róla a gyönyörű elképzelés, ha túl időszegény és még elcseszetten is tanulatlan vagyok annak megírásához. Csak a regény felét dobtam ki. Újraírok. Igaz, elég sokszor agyilag már totál zokni vagyok az élettől aznapra, halvány az esélye annak, hogy be tudjak kapcsolódni, de azért leülök elé így is. Még nem tudom, nem temetőbe járok-e ki véletlenül… Kísért a bennem megformálódott világ képe, zaklat az operaházam fantomja. Persze, az is lehet, hogy én vagyok a történetem fantomja, aki képtelen elengedni őt.

   Olvasóként főleg novelláskötetekkel próbálkoztam, és megtapasztaltam, hogy ezek a tematikusan keresett sci-fis novellák teljesen levettek a lábamról, míg a weird történetek rendre csalódást okoztak. Regényeknél egyre nagyobb vágyat érzek az erős settingek iránt, kívánom az atmoszférateremtő, tájakat hozzám elhozó műveket. Ilyen volt pl. Ahol a folyami rákok énekelnek. Aztán nagyokat bólogatva rákattantam idén Ryan Holiday könyveire, kezdem hinni, nagy szükségem van a sztoikusokra, olvasni arról, hogy az olyan klasszikus értékek, mint becsület, józanság, munka... igenis, értékek. Szükségem van arra a fajta alázatra is, amiről ők beszélnek. Alázat, alázat... 2020 köszönöm. Sőt, mindenkinek köszönöm, köszönöm.

   Mit ajánlok végül így év végére? Listát most semmiképp. :) Azt kívánom, hogy ne csak a kütyüitek, ti is töltekezzetek, és ehhez találjátok, lássátok meg a szépet. Minden nap. Akármennyire kicsi is legyen az. Most az is sokat számít. Ha másképp nem megy, hát tudatos, szelektív kereséssel. A bezártság, a figyelemleszívó zajba való belefáradás, a sok korlát kevés teret nyújt és tehetetlenséget tanít, de még ilyenkor is ott a szépség egy csendes pillanatban, egy illatban, egy képben, egy dallamban, egy versben, egy táncban, egy ember szemében, egy történetben, vagy akár egyetlen sorban.

Még az év első felében láttam egyik legkedvencebb sorozatom, a Westworld új évadát. Akkor valahogy nem került azonnal a topba, mert túlpörgött, de ahogyan teltek a hónapok, egyre többször visszatértek bennem a képek, és mostanában egyre nagyobb visszhangra lel bennem Dolores monológja. Ezzel kívánom nektek, hogy ne csak legendás, de szép is legyen számotokra 2020 utolsó hónapja. :)

 

."I choose to see the beauty":
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése