Ha eljön az írói blokk

képforrás

Az írói blokk a lehető legjobb dolog lehet, ami érhet egy írót. Egy ilyen válság nem passzív kondíció, hanem a tudatalatti hangos kiáltása, agresszív reakciója, hogy valamit helyreállítson.

A kreativitás megtapasztalását annyiféle dolog gátolhatja, ahányféle egyéni motiváció csak létezik. Az írásra való képtelenség azt jelentheti, hogy a tudatalattid megvétózza a tudatos éned programját. Egyik részed igent mond, a másik nemet. A kulcsdilemma nem abban rejlik, hogy milyen akaraterőd van, hanem abban, hogy milyen kapcsolatot alakítottál ki a tudatalattiddal.

A kreativitás játék, a benned élő gyerek spontaneitása. Gyermekként még teljes szívvel vetetted bele magadat a rajzaidba, a dalaidba, a verseidbe. Mire felnőtt lettél, megtanultad, hogyan kell elbújni, hogyan kell megfelelni. Önvédelmet tanultál az önfeláldozás és a szerénység címkéibe bújtatva. A belső hang folyton kiszól: nem vagy elég jó.
   Azonban ha túl kemény és szigorú maradsz a kreatív énedhez, akkor egy lázadó, soha fel nem növő, dacos tinit nevelsz belőle. De ha bölcs és gyengéd szülővé válsz, akkor a gyereked kibontakozik, és olyan dolgokkal jutalmazza meg a felnőtt, szűklátókörű egodat, amelyről sosem gondoltad, hogy lehetséges.

  Írói blokk - lehet, hogy ez azt jelenti, hogy a gyerek a padlóra vetette magát és hisztizik? Nem akar együttműködni. :) Mit teszel ilyenkor? Jól megrugdosod, hogy fogadjon szót? A szobájába küldöd vacsora nélkül? Érvelni kezdesz, hogy miért kell rád hallgatnia? Határidőt adsz neki és elkezdesz számolni tízig? Vagy megpróbálod megérteni, hogy miért nem akar együttműködni?

A tudatalatti a pszichénk olyan része, amelyhez nincs direkt hozzáférésünk. Kemény terület erős védelemmel. Átverekedni magunkat a barikádjain, nem feltétlen fog kilendíteni az írói mélypontról. Az írás, akárcsak a többi művészet a teljes valódat kéri. A benned rejtőző gyerek játszani szeretne. Az igazi kreatív fegyelem nem egy önundorra való alkalom, hanem tisztelet és gyengédség. Elfogadás.
   Az írói blokk lehet áldás, mert arra kötelezi az egodat, hogy megszakítsa eredeti terveit és újraértékelje a kreatív erő mibenlétét. A válság csak egy tégla az írói fejlődésben. Az erős sorompó titkos ajtóvá válhat... 

A fenti sorokat Victoria Nelson: Writer`s block and how to use it könyve nyomán jegyeztem le.

  A múlt év végi írói maratonom után a januári és a februári hónapok döcögősre sikerültek. Annyi erőm maradt, hogy megvizsgáljam, élek-e még, így február végén nekiestem elolvasni ezt a könyvet, hadd tanuljak valamit írói pszichémről is, ne csak a technikákról :) és arra is gondoltam, legalább majd írok egy összegző blogbejegyzést az írói válság létezéséről, fajtáiról, okairól. :)

  Az a bejegyzés elmarad, csak ennyire futja, mert nem volt időm elolvasni a könyvet, ugyanis nekifogtam írni. Nem csak szöszmötölni a szövegen, hanem úgy igazán: alkotón. Lelkesen, élvezettel, bátran. No nem ennek a könyvnek a hatására. Igazából nem tudom minek a hatására, azt viszont ismét megállapíthattam nem is tudom már hányadikszor, hogy az elakadásom oka nem a saját pszichés működésemben keresendő, hanem a történetemben. Valamitől köhög, valamitől ki is ficamodott.

  Ezúttal a konfliktus egyik tégláját éreztem túl lazának. Hetek múlva jöttem rá, ez azért van, mert az egyik szereplő motivációjának személyessége nincs kiélezve. Ezt követően ismét nekilendültem írni, de csak rövid távra futottam, hiszen még az élesített sakkhelyzettel sem jutottam túl azon a tetőpontot meghatározó fordulaton, amelyik miatt unalmasnak és befejezetlennek éreztem még decemberben az egész regényt.

  Aztán rájöttem: a szereplő döntését az szerint hozta meg, hogy én hogyan látom helyénvaló, megfelelő lépésnek, és ennek érdekében elásattam vele az erejét. Mivel ő amúgy is elég makacsul tudott zárkózott maradni, hát tette.Nem ő döntött így, csupán elkövette az akaratomat. Amikor elképzelem, hogy én egy ilyen vagy olyan sztorit akarok írni, ez meg az a mondanivalóm és ezért a történet csakis egyféleképpen végződhet, akkor egy zsarnok írója vagyok a karaktereimnek. A bennem élő józan és jókislány-író elfojtja a szereplőmben rejlő potenciált és egyéniséget.

  Amikor nem vagyok bátor játszani, messzire menni, és ezért fel sem merül bennem megkérdezni a hajmeresztő ellenkezőjét egy-egy fordulatnak vagy döntésnek, akkor az alattomos sémák, beidegződések és ideák ellenségeimmé válnak: képesek kihozni belőlem egy unalmas sztorit. Ha őszinte vagyok magamhoz, akkor szerencsém lesz egy írói blokkal.

  
Most kilendültem, és folyton írhatnékom van. Kicsit jó, hogy ez a regény ennyire az enyém, kicsit rossz, hogy csak az enyém. Jó és rossz, hogy miután becsukom a dokumentumot nemcsak gondolatokat viszek magammal továbbszőni, de a szereplők érzéseit és hangulatát is. Kicsit néha a valóság kárára megy a már-már addiktív késztetés, hogy egész nap írjak. Rettenetesen tud fájni ilyenkor még az is, hogy a kenyeret meg kell venni, a poharat el kell mosni, és hogy már megint éjjel van, és hogy már megint nappal van.

  Merthogy most szaladni szeretnék. Most izgalomban élek.