Emlékszem a tavaly év végi írós
"tükrömre". Azzal szembesített, hogy mennyi türelmetlenség van bennem. :)
Annyira lelkesített a regényem története, hogy alig vártam másokkal is
megosszam azt. Ám hiába írtam meg az utolsó fejezetet, éreztem, hogy éretlen,
messze áll attól az összképtől, amit igazából kivetíteni szeretnék magamból. A
történet átírás után kiáltott, újraélést kért, és több mélységet érdemelt.
Még egy év sem volt számomra olyan
szép, mint 2014, (több szempontból, és bármilyen furcsa, minden összefügg) de ha
tavaly ilyenkor legyintek arra a kiforratlanságról súgó megérzésre, akkor az évem
másképp alakul. Lehet, hogy szőnyeg alá söpörve lapulna megannyi gyengeségem,
parlagon hagyva sok erősségem. Megakadtam volna a nyers fantázia szintjén, mert
elkéstek volna azok az idei életképek, mozzanatok és inspirácóforrások, amelyek
fellágyították a szívem megfelelő zugait, hogy az is belesüllyedhessen a
regénybe. :)
A tavalyi tükör azzal is szembesített,
hogy nemcsak a szereplőimnek szabtam ki rohamsorsot, én is egy fast-foodnak képzelem
az életet, amelyikben csak a befejezett, letudott projektek listája fontos. Szembesített
azzal, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetek a kezdetekre, a végekre, és tudat
alatt elhiszem, hogy a folyamatok is pusztán csak ezekért a jól meghatározható pontokért
léteznek. Végsősoron az életben is ezekre tesszük a hangsúlyt. A születésre és
a meghalásra. Vetésre és aratásra. Iskolakezdésre, vizsgadátumra, esküvőre,
nyugdíjazásra. Minden emlékezetes, ünnepi keretben részesülő életeseményünk számmal
dátumozható. De vajon ezek formálnak és határoznak
meg minket? Ugyan, mi ad értelmet a kezdetnek és a végnek, hacsak nem maga a
folyamat? Lehetnek-e ünnepek az átvirrasztott éjszakák, amikor küzdünk, és senki
sem lát? A reggelek, amikor kábultan kezdjük a napot. A pillanat, amikor egy érdekes
fordulatot feláldozunk egy másikért. Amikor egy jól sikerült jelenetet
(akár regényben, akár az életben) kitörlünk egy másik nézőpont kedvéért. Amikor téves
vágányon vágtatunk egy ideig, mert csak ott tanulhatjuk meg azokat a dolgokat,
amelyekre később a testhezállóbb úton szükségünk van. És lehet-e életesemény a
látványosságot nélkülöző, felszín alatti érlelődés?
A regényírás hosszú folyamat, és olyan,
mint egy kapcsolat. Van kezdete és vége, de az teszi élővé, ami a kettő között
történik. Azt hiszem, azért írok inkább regényeket, és kevésbé szeretek novellázni,
mert szeretem, ha a kezdés és a vég között kacskaringós az út. Szeretek együtt
fejlődni a szereplőkkel, rácsodálkozni a kibontakozásra, megtalálni az
összefüggéseket. Szeretem, hogy mindig annyira más ember leszek a végére.
Szeretem újraélni a jeleneteket, hátha újabb rétegeit fedezem fel. Szeretek
újraálmodni. És szeretek kötődni.
A tavalyhoz képest most meg azt tapasztalom meg, hogy egy hosszabban megélt folyamat nehezítheti a lezárást, és végül a befejezés is válhat egy folyamattá. :) Több hónapja mind csak befejezek, mert mindig van javítanivaló, átírnivaló. Az, hogy beküldöm a pályázatra azt is jelenti, hogy tényleg vége. Nincs több beleírás, szórakozás. Egyrészt igen, annyira jó, hogy létrehoztam, kiadtam magamból egy adott világot, megmutathatom,
esetleg megmérettethetem. Másrészt kicsit depressziós leszek, és ott mocorog bennem
a kérdés: hogyan tovább? Képes vagyok élni a szereplők nélkül? Mi lesz a fejemben? Persze, vannak
terveim, alapötleteim egy következő regényhez, de még nincs benne ragaszkodás
vagy hit.
Azt hiszem, nagy szerencsém, hogy így pont év végén búcsúzom el a
regénytől. Akkor, amikor valahogy mintha könnyebb lenne lezárni fejezeteket.
Akkor, amikor annak van az ideje, hogy a teljes figyelmünkkel és időnkkel kifelé
forduljunk, mások felé.
Most egyszerre élek meg kezdést és befejezést,
mert még egy év végén sem mondhattam el azt, hogy ennyire új dolgok várnak rám.
Reszket a kezem, miközben az új dolgok után nyúlok, látva azok nagyságát, de
még nem engedtem el teljesen a megélt folyamat szépségét sem, és hiányának a
gondolatára kicsit elszorul a szívem. :)
Élményekben gazdag ünnepeket mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése