Kezdés és befejezés

Emlékszem a tavaly év végi írós "tükrömre". Azzal szembesített, hogy mennyi türelmetlenség van bennem. :) Annyira lelkesített a regényem története, hogy alig vártam másokkal is megosszam azt. Ám hiába írtam meg az utolsó fejezetet, éreztem, hogy éretlen, messze áll attól az összképtől, amit igazából kivetíteni szeretnék magamból. A történet átírás után kiáltott, újraélést kért, és több mélységet érdemelt.

   Még egy év sem volt számomra olyan szép, mint 2014, (több szempontból, és bármilyen furcsa, minden összefügg) de ha tavaly ilyenkor legyintek arra a kiforratlanságról súgó megérzésre, akkor az évem másképp alakul. Lehet, hogy szőnyeg alá söpörve lapulna megannyi gyengeségem, parlagon hagyva sok erősségem. Megakadtam volna a nyers fantázia szintjén, mert elkéstek volna azok az idei életképek, mozzanatok és inspirácóforrások, amelyek fellágyították a szívem megfelelő zugait, hogy az is belesüllyedhessen a regénybe. :)

   A tavalyi tükör azzal is szembesített, hogy nemcsak a szereplőimnek szabtam ki rohamsorsot, én is egy fast-foodnak képzelem az életet, amelyikben csak a befejezett, letudott projektek listája fontos. Szembesített azzal, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetek a kezdetekre, a végekre, és tudat alatt elhiszem, hogy a folyamatok is pusztán csak ezekért a jól meghatározható pontokért léteznek. Végsősoron az életben is ezekre tesszük a hangsúlyt. A születésre és a meghalásra. Vetésre és aratásra. Iskolakezdésre, vizsgadátumra, esküvőre, nyugdíjazásra. Minden emlékezetes, ünnepi keretben részesülő életeseményünk számmal dátumozható.  De vajon ezek formálnak és határoznak meg minket? Ugyan, mi ad értelmet a kezdetnek és a végnek, hacsak nem maga a folyamat? Lehetnek-e ünnepek az átvirrasztott éjszakák, amikor küzdünk, és senki sem lát? A reggelek, amikor kábultan kezdjük a napot. A pillanat, amikor egy érdekes fordulatot feláldozunk egy másikért. Amikor egy jól sikerült jelenetet (akár regényben, akár az életben) kitörlünk egy másik nézőpont kedvéért. Amikor téves vágányon vágtatunk egy ideig, mert csak ott tanulhatjuk meg azokat a dolgokat, amelyekre később a testhezállóbb úton szükségünk van. És lehet-e életesemény a látványosságot nélkülöző, felszín alatti érlelődés?

    A regényírás hosszú folyamat, és olyan, mint egy kapcsolat. Van kezdete és vége, de az teszi élővé, ami a kettő között történik. Azt hiszem, azért írok inkább regényeket, és kevésbé szeretek novellázni, mert szeretem, ha a kezdés és a vég között kacskaringós az út. Szeretek együtt fejlődni a szereplőkkel, rácsodálkozni a kibontakozásra, megtalálni az összefüggéseket. Szeretem, hogy mindig annyira más ember leszek a végére. Szeretem újraélni a jeleneteket, hátha újabb rétegeit fedezem fel. Szeretek újraálmodni. És szeretek kötődni.

A tavalyhoz képest most meg azt tapasztalom meg, hogy egy hosszabban megélt folyamat nehezítheti a lezárást, és végül a befejezés is válhat egy folyamattá. :) Több hónapja mind csak befejezek, mert mindig van javítanivaló, átírnivaló. Az, hogy beküldöm a pályázatra azt is jelenti, hogy tényleg vége. Nincs több beleírás, szórakozás. Egyrészt igen, annyira jó, hogy létrehoztam, kiadtam magamból egy adott világot, megmutathatom, esetleg megmérettethetem. Másrészt kicsit depressziós leszek, és ott mocorog bennem a kérdés: hogyan tovább? Képes vagyok élni a szereplők nélkül? Mi lesz a fejemben? Persze, vannak terveim, alapötleteim egy következő regényhez, de még nincs benne ragaszkodás vagy hit. 

   Azt hiszem, nagy szerencsém, hogy így pont év végén búcsúzom el a regénytől. Akkor, amikor valahogy mintha könnyebb lenne lezárni fejezeteket. Akkor, amikor annak van az ideje, hogy a teljes figyelmünkkel és időnkkel kifelé forduljunk, mások felé.

Most egyszerre élek meg kezdést és befejezést, mert még egy év végén sem mondhattam el azt, hogy ennyire új dolgok várnak rám. Reszket a kezem, miközben az új dolgok után nyúlok, látva azok nagyságát, de még nem engedtem el teljesen a megélt folyamat szépségét sem, és hiányának a gondolatára kicsit elszorul a szívem. :)

 Élményekben gazdag ünnepeket mindenkinek!