Romantika vs. Szerelem

Ami a Valentin-napot illeti, nem vagyok pro, sem kontra. Akinek szüksége van rá, tartsa meg, és úgy, ahogyan akarja. Aki szereti utálni, azt is megértem. A szívecskés macikat sen nyírnám ki, hiszen egy tininek másképp kell megélnie a szerelmet, mint mondjuk egy negyvenévesnek. Fogalmam sincs, hogy én megszoktam-e tartani ezt a napot, mert ekkor van a férjem születésnapja, és sosem tudom,  azt ünneplem-e, hogy ő megszületett, vagy azt, hogy ez a tény milyen jó nekem. :)

A romantikát, a különféle fennkölt hangulatú, rózsaszirmos, zenei aláfestéses, naplementés összeállításokat, izéket utálom. Mármint elég bohócos. De a szerelmet szeretem. :) Vagyis:

inkább ők

mintsem ők

    A romantikus regények – mindamellett, hogy romantikusak –, különféle zsánerekbe tartozhatnak. Merthogy van történelmi romantikus, paranormális romantikus, kosztümös, időutazós, krimi, chick-lit, erotikus, vallásos, fantasy, futurisztikus, sőt sci-fi, Young Adult, New Adult, és akár ezek keveréke. Az teszi őket romantikus regénnyé, hogy a fő cselekményszál a szerelmi kapcsolat, és minden ennek rendelődik alá.

  Amikor tini voltam, rengeteg romantikus regényt olvastam. Viszont azok a történetek, amelyek mélyen megérintettek, és amelyekre élményként gondolok ma is vissza, azok szerelmi történetek voltak, és gyakran olyan regények által, amelyeknek a legfontosabb cselekménye nem is a szerelem köré épült. Igen, különbségről beszélek…

  Sokan hangoztatják, hogy különbség van romantikus történet és szerelmi történet között, viták folynak erről. A romantikus írók diszkriminálva is érzik magukat ettől. Arról, hogy ez a különbség miben áll, a vélekedések eltérőek is lehetnek, annak függvényében, hogy ki mondja. :) Ezért csak arról írok, hogy én miben tapasztaltam a különbséget.

  A két fajta történet között a különbség leginkább abban áll, hogy egy romantikusnál kötelező a happy end. És ennyi. :) Például a Büszkeség és balítélet romantikus történet. A Rómeó és Júlia szerelmi történet. Szemléltetés következik:

romantikus történet

szerelmi történet

   A romantikus regényeknek nagyon merev szabályaik vannak. Az íróknak nem szabad, és nem is merik a szokásos toposzokat és kliséket szokatlanul csűrni-csavarni, mert az ilyen könyvek olvasói mindig ugyanazt az érzelmi élményt, és sokszor ugyanazokat a karaktereket, és mindenképp ugyanazt a végkifejletet várják el a könyvtől. A kéziratoddal biztos sikert érsz el az ilyen olvasóknál, ha a plotod annyi, hogy a két szereplő találkozott, (a színpad és a körülmények, zsáneri díszletek nem számítanak) félreértette egymást, összeveszett, majd kibékült. Ha viszont a konfliktus és a tét arról is szól, hogy ha egymáséi lesznek, akkor azzal elárulják a hazájukat, és ha elárulják a hazájukat, akkor felakasztják azt az embert, aki alkudozni tudna annak a tizenegy embernek a sorsáért, akik éppen túszok, de akiknek a fele amúgy börtöntöltelékké válna szabadlábon – valami ilyesmi, mondjuk –, :) akkor már nem biztos, hogy az nagy plotmomentum az első oldalakon, hogy a felbukkanó férfi „óceánkék tekintete” veszélyt sugall, és ez hű, de izgi.

   Pár hete azon kacagtunk a barátnőmmel, hogy hét évvel ezelőtt még mennyire tetszett nekünk Francine Rivers Megváltó szerelem című regénye, és hogy azóta mennyit fejlődtünk, mint személyiségek, mint nők, és mint olvasók. Ez egy olyan regény, amelyikben Isten megparancsolja egy kedves, jó férfinak, hogy szeressen egy bordélyházas, parázna nőt. Ennek a bűnös nőnek száz meg száz oldalnyi tőrödésre van szüksége ahhoz, hogy lelkileg felépüljön, és hogy végre megváltasson. És ezután jön a heppi end, amelyik jó hosszúra nyúlik, hiszen nem elég, hogy szerencsétlen elszenvedi annyi oldalon a sok erőszakot és megaláztatást, amit Isten az írónő rárakott, még jó sok gyereke is születik a végén, hogy még nagyobb legyen a heppi endje. Borzalom. Azon gondolkodtam, hogy ez a megváltó szerelem a romantikus irodalomban mekkora toposz már. Amikor van egy elveszett, elrabolt, árva, néha még meg is erőszakolt, vagy akármilyen szegény sorsú lány, akit csak egy erős férfi szerelme menthet meg.(bármilyen értelemben is) De ugyanígy megvan a szörnyeteg toposza is: a rosszfiú, aki csak céltalanul lézeng a világban, önmaga rosszasságában és önsajnálatában szenvedve, és csak egy ártatlan lány szerelme változtathatja, javíthatja őt meg. A szerelem, mint megváltás – ebben a hitben zsákszámra élnek a messiási-komplexussal rendelkező hősök és a hősnők.

   Ezzel ellentétben egy szerelmi történetben nem biztos, hogy a szerelem megváltja a hősöket. Míg a romantikusoknál a konfliktus gyakran csap melodrámába, addig egy szerelmi történet drámát teremt. Itt úgy szeretnek a szerelmesek, hogy nem biztos, ez a sorsuk, és hogy ez az Univerzum legfőbb igazsága. Nem biztos, hogy az akadályok beleférnek abba a keretbe, amit ők megoldhatnak.

   A romantikus könyvekben fontos toposz az is, hogy a férfi tökéletes legyen. Legfeljebb ezek a hibái lehetnek: távolságtartó, megközelíthetetlen, sötét múltú, titokzatos, és nagyon mogorva. De persze később kiderül, hogy valójában a felszín alatt egy őzikelelkű, szeretetre vágyó, melegszívű, gyengéd érzelmeit kommunikáló lény. (és még Férfi is) És vigyázat: az Egyetlen. A sors is ezért predesztinálta. Még az is kiderülhet, hogy szuperképessége van. Á, ez volt az a misztikus veszély az „óceánkék tekintetében”? A hős és hősnő gyakran utálják egymást, de mégis lefekszenek, mert annyira vonzódnak egymás „óceánkék tekintetétől” sújtva. De aztán mégis utálják egymást. És aztán mégis rájönnek, hogy mégsem. Az erotikusabb regényekben pedig szinte kötelező archetípus a szűz, botladozó hősnő, akinek minden tökéletes szépsége ellenére egy fikarcnyi önbizalma sincs, de aztán egy csapásra a végzet asszonyává, szexi vadmacskává változik, és persze már az első éjszaka orgazmusok sorozatát éli át, úgy kábé reggelig.

   Nem zavarnak az olyan toposzok, ahol ellenségekből, jó barátokból lesznek szerelmesek, nem zavarnak a szerelmi háromszögek sem. Az zavar, amikor a történetben a konfliktus melodrámát generál, mert nincs igazi dráma. És zavar, amikor a saját boldogságuknál több aligha forog kockán, de ez már sokkal szubjektívebb. A szerelem nem lehet egyforma minden történetben, mert mások a szereplői, mások az élethelyzetek, az akadályok. Ha mindig egyforma, akkor nem valós. Eszményített.

   Az elmúlt években sok regényt becsuktam már az elején, mert túl romantikus volt. Sima szerelmi történetként talán kettő jut eszembe, amelyik tetszett. A szépirodalmi Rómeó, Júlia és sötétségre szerintem mindig emlékezni fogok, ahogyan a testvérszerelmet ábrázoló vállrázósan megríkató Forbiddenre is jól emlékszem.

  Filmek terén nagyon ritkán választok csak romantikusat, és mind felejthető marad. A legokosabb, egyedibb szerelmi történetnek ez tűnt:

Adjustment Bureau

De az örök kedvenc évek óta, a felejthetetlen, az egyetlen, az Igazi: :)

Shakespeare in love

 

Mostanában Brodyékba vagyok szerelmes (Homeland) Ez úgy éppen elég, még sok is. :)

Ti gondolkodtatok-e a romantikus és a szerelmes különbségen? Mit szerettek egy romantikus történetben? És mit nem? Melyik a kedvenc szerelmi történetetek, párosotok?