Tett már jót veletek a határidős, karakterlimites írás? Vagy épp ellenkezőleg?
A Zóra-küldetés munkacím alatt íródó regényemet több mint másfél évig babusgattam, építgettem magamban. Megírtam a felét, aztán túl nagy szünetek következtek egyre több vázlattal, egyre több átírással. Megérte számomra, mert eljött az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy annyira beleszerettem a regénybe, bármire képes lennék érte. (Még írni is.: D ) Ezzel az érzéssel rohantam neki az idei NaNoWriMo-nak, (Nemzeti Regényíró Hónap, -valójában nemzetközi-) és elhatároztam, hogy úgymond egy saját NaNoWriMo keretén belül mindennap írok tíz-tizenötezer karaktert. Eddig egy évben sem vettem részt ilyen novemberi elhatározásban, mert úgy gondoltam, hogy badarság. Regény nem születhet egy hónap alatt, legalábbis nem egy értelmes regény. Most hogy a regényemmel való komplikált és haladó kapcsolatom :) nyitottá tett rá, nyolc napi wrimozás után rájöttem, (na jó, bevallom, már október második felében elkezdtem nanowrimozni) hogy a NaNoWriMo jópofa dolog.
A nanowrimozásnak a következő előnyeit kezdem tapasztalni:
– Rádöbbent, hogy
az írás egy életforma.
Az által, hogy
mindennap le kell ülnöd írni, íróként szerveződik az életed, a prioritásaid. Talán
mindig lesz egy-két fontos dolog, amit éppen hanyagolsz, halogatsz, de legalább azt is tudod, hogy
azok miért szorulnak háttérbe.
– Jobban kezdem
megismerni magam íróként. Mindig elég rendszertelenül ültem le írni, korán reggel,
éjjel, délelőtt, két palacsintasülés, két lájkolás között. Most is így indult ez, de kezdek rájönni, hogy ez így tarthatatlan, szükség van programra. Másrészt mindennapossá téve az írást, karakterlimittel, jobban fel tudom mérni, hogy éjjelezni
vagy inkább hajnalban kelni éri-e meg nekem, mert össze tudom hasonlítani, mikor
vagyok kreatívabb. Az éjjel például fennmaradtam
írni, és a szereplőimet ma még képtelen voltam kimenteni abból a tűzhelyzetből, amiben
ott hagytam őket. Blogbejegyzést írok és azon nosztalgiázom, hogy milyen jókat is tudtam írni reggel hat és
hét között, mielőtt a sulizó gyerkőcöket ébresztettem. Eddig azt is hittem,
délelőtt bénaagyú ember vagyok, délutánra pörgöm fel. De most látom, hogy ami valójában nehéz
volt számomra délelőtt, az a fókuszálás és a világ kizárása.
– A NaNoWriMo arra is
jó lehetőség, hogy rács mögé zárjam a szerkesztői rendőrséget a fejemben és nyelvet
öltsek rá. Büntetlenül felszabadíthatom magamat arra, hogy megtapasztaljam: a
sztori élvezete és a flow-élmény sokkal fontosabb, mint a szövegem.
– Kénytelen vagyok
megtalálni a refresh gombot elakadások esetére (lehet az egy séta vagy egy
futás, egy tábla csoki, egy zuhanyzás, vagy egy zeneszám.)
– Elhiszi az
agyam, hogy az írás egy olyan szokásom, mint bármelyik más alapvető szükségletem.
És végül: van egy legitim
kifogásom arra, hogy leüljek írni.
Ezt most nagyon jólesett olvasni. Én is akarok nanós bejegyzést írni, csak a fene vinné, mindig éjfél, mire megvan az a fránya szószám. :D Pedig én könnyítettet tolok, csak napi ezret, gyerekbarát üzemmódban, hogy legyen időm néha kibányászni a babát a kukából és/vagy a konnektorból. :D
VálaszTörlésnekem meg van egy lazább napom, monduk ötszáz szó, aztán a következő nap rágyúrok :) A lényeg, hogy ami tőlm telhető azt mindig belerakjam. No, ezt a blogolást most nem számolom bele a napi szavakba... :) de yupi, holnap hétvége. :)
VálaszTörlésEzt nekem is nagyon jól esett olvasni. :) Főleg, hogy eléggé ismerős... Én is nagyon rendszertelenül ülök neki írni, és nem ismerem ezt a programot, de most meghoztad a kedvem. :) Nagyon köszönöm! :)
VálaszTörlés