20140921

Sorok mögött: Az ihletről

 
Érdekes kezdeményezés indult. Pár írós blog közös témázásba kezdett, ami azt jelenti, hogy ugyanabban a témában írunk bejegyezést és ugyanabban az időpontban publikáljuk. Mostani témánk: az ihlet.


Bevallom, nekem az ihletről írni nincs ihletem. Meredek témának tartom, mert az inspiráció számomra egy olyan követhetetlen folyamat, amit nem igazán értek. Azok a dolgok közé tartozik, amelyekről beszélni nem szeretek, csak az átélés ad értelmet neki.
Akár a zene… :)


Az írástechnikai könyvek rengeteg gyakorlatot és tippet szoktak nyújtani arra vonatkozóan, hogyan álljunk az ihlet elébe, hogyan találjunk ötleteket. Például: „mi lenne ha”-játék, zsánerek kiforgatása vagy mixelése, cím utáni írás, „mind map”- módszer, összeesküvés-elméletesek chatszobájának látogatása, a veled történtek fikcionalizálása, stb. Nekem ezek valahogy sosem működnek, megadott témákra is nehezen tudok írni, az eredménnyel pedig elégedetlen vagyok. Viszont ha találkozom egy könyvben, vagy egy filmben akármilyen elemmel, karakterrel vagy ötletfoszlánnyal, amelyek kapcsolódási pontra lelnek bennem, érzelmileg megmozgatnak, vagy csak pusztán mélyebb értelmet nyernek számomra, akkor mintegy inspiratív-adalékként elraktározódnak bennem. Egy idő után sok ilyen adalék összekapcsolódhat, ilyenkor aztán még jól összemixelem őket, amíg az ízek összeérnek. Ez az a pont, amikor nekifogok dagasztani az ötletet. Ha passzoló zeneszámok is rám találnak, azok bemelegítik a kotyvasztermet, gyorsabban kel a tészta. Addig kelesztem, amíg érzem, hogy majd megveszek a kibontakozó karakterekért és világukért. Írni akkor ülök le, ha már ölni is tudnék értük.


Tehát hozzávalók után nem szeretek futkosni, mert a gond legtöbbször számomra nem az, hogy találok-e ötletet, hanem, hogy meg akarom-e sütni. Mindenekelőtt elsősorban magamnak kell eladnom egy ötletet, ez pedig sikertelen, ha nem az engem megérintett és már lerakódott adalékokból gyúrom.  Az ihletet lehet keresni, persze, de jobban szeretem annak az eredményét, ha az ihlet talál meg engem.
Próbálom betartani a saját szabályomat: ha éppen nincs mondanivalóm, ne akarjak közölni. Ne írjak. :) (ha meg nincs mondanivalóm, akkor lehet poshadtság van a lelkemben, és ez pusztán csak azért baj, mert egy idő után kibírhatatlan alak leszek írás nélkül) Valaki nemrég megkérdezte, meg tudna-e halni számomra az írás, mármint, hogy többé ne írjak. Szerintem igen. De ettől még időnként a fejemben történetek születnének, és folytatásos filmként pörögnének a képzeletemben.

És mi a helyzet az ihlettel, ha már van sztorim?
Írástechnikai könyvek, cikkek elmondják, hogy ha tényleg író akarsz lenni, akkor nem szabad várnod az ihletett pillanatra, a kreatív kedvre, hanem az érzéseidtől függetlenül dolgoznod kell, ahogyan mindenki másnak. Korábban próbáltam ehhez tartani magam, mostanra inkább igyekszem kedvet kreálni. Ehhez még csak pár módszerem van, de azok kapcsolóként működnek. :) Amikor nincs hangulatom írni, zenét hallgatok, valamint visszaolvasom az utolsó megírt fejezetet. Ez be szokott válni.
Amikor egy sztoriban azért akadok el, mert azt felszínesnek érzem és unom, akkor elvonulok a fürdőszobába. Ha a regényben kis lépések szükségeltetnek, zuhanyozom. Ha nagyobb fordulatokra van szükség, nyakig merülök a meleg vízben. Azt hiszem, a sztorijaim hatvan százalékát a fürdővíz ihlette, húsz százalékát a félálomi állapot (a végre lélegzethez jutó tudatalattim) és kb. csak a fennmaradó húsz ihletődik tényleges írás közben. :)
A való élet vicces helyzetei gyakran megihletnek, de kaptam ihletet már a facebooktól is, tini éveimből hátramaradt levelekből, reality-showból, tudományos hírekből, és volt rá példa, hogy egy-két színész megerőszakolta megmentette a múzsámat. Na jó, voltak ennél mélyebb és személyesebb dolgok is, amelyek megihlettek, de azokat inkább hagyjuk. :) Merthogy ugyebár aki sütit akar eladni, az összes hozzávalót nem nevezheti nevén. :)))
A következő regényemhez is a legfontosabb alapanyagnak a karakterek felépítését érzem, de még néhány lisztes csókot kell lopnom a múzsától ahhoz, hogy felköthessem az új köténykémet. :)


A többiek az ihletről:
 
On Sai
Moskát Anita  
Gaura Ágnes 
Brandon Hackett
Ha van kedvetek csatlakozni a témához, írjátok meg bejegyzésben mit jelent számotokra az ihlet, és linkeljétek be egy hozzászólásban.

2 megjegyzés:

  1. Ez ötletet adott nekem is, lánctól függetlenül. Amúgy ti közös klubban vagytok, időnként kitűztök egy témát, vagy hogyan indul az ilyen x ír valamiről, amiről aztán y és z és így tovább?

    VálaszTörlés
  2. Onnan indult, hogy kitaláltam, és felkértem még pár embert. :) Majd rendszeresen jövünk ilyen témákkal, és lehet csatlakozni. Aki elküldi a linkjét, az felteszem a blogomra, így egyben van a téma, ha valaki mazsolázgatni szeretne.

    VálaszTörlés

20140921

Sorok mögött: Az ihletről

 
Érdekes kezdeményezés indult. Pár írós blog közös témázásba kezdett, ami azt jelenti, hogy ugyanabban a témában írunk bejegyezést és ugyanabban az időpontban publikáljuk. Mostani témánk: az ihlet.


Bevallom, nekem az ihletről írni nincs ihletem. Meredek témának tartom, mert az inspiráció számomra egy olyan követhetetlen folyamat, amit nem igazán értek. Azok a dolgok közé tartozik, amelyekről beszélni nem szeretek, csak az átélés ad értelmet neki.
Akár a zene… :)


Az írástechnikai könyvek rengeteg gyakorlatot és tippet szoktak nyújtani arra vonatkozóan, hogyan álljunk az ihlet elébe, hogyan találjunk ötleteket. Például: „mi lenne ha”-játék, zsánerek kiforgatása vagy mixelése, cím utáni írás, „mind map”- módszer, összeesküvés-elméletesek chatszobájának látogatása, a veled történtek fikcionalizálása, stb. Nekem ezek valahogy sosem működnek, megadott témákra is nehezen tudok írni, az eredménnyel pedig elégedetlen vagyok. Viszont ha találkozom egy könyvben, vagy egy filmben akármilyen elemmel, karakterrel vagy ötletfoszlánnyal, amelyek kapcsolódási pontra lelnek bennem, érzelmileg megmozgatnak, vagy csak pusztán mélyebb értelmet nyernek számomra, akkor mintegy inspiratív-adalékként elraktározódnak bennem. Egy idő után sok ilyen adalék összekapcsolódhat, ilyenkor aztán még jól összemixelem őket, amíg az ízek összeérnek. Ez az a pont, amikor nekifogok dagasztani az ötletet. Ha passzoló zeneszámok is rám találnak, azok bemelegítik a kotyvasztermet, gyorsabban kel a tészta. Addig kelesztem, amíg érzem, hogy majd megveszek a kibontakozó karakterekért és világukért. Írni akkor ülök le, ha már ölni is tudnék értük.


Tehát hozzávalók után nem szeretek futkosni, mert a gond legtöbbször számomra nem az, hogy találok-e ötletet, hanem, hogy meg akarom-e sütni. Mindenekelőtt elsősorban magamnak kell eladnom egy ötletet, ez pedig sikertelen, ha nem az engem megérintett és már lerakódott adalékokból gyúrom.  Az ihletet lehet keresni, persze, de jobban szeretem annak az eredményét, ha az ihlet talál meg engem.
Próbálom betartani a saját szabályomat: ha éppen nincs mondanivalóm, ne akarjak közölni. Ne írjak. :) (ha meg nincs mondanivalóm, akkor lehet poshadtság van a lelkemben, és ez pusztán csak azért baj, mert egy idő után kibírhatatlan alak leszek írás nélkül) Valaki nemrég megkérdezte, meg tudna-e halni számomra az írás, mármint, hogy többé ne írjak. Szerintem igen. De ettől még időnként a fejemben történetek születnének, és folytatásos filmként pörögnének a képzeletemben.

És mi a helyzet az ihlettel, ha már van sztorim?
Írástechnikai könyvek, cikkek elmondják, hogy ha tényleg író akarsz lenni, akkor nem szabad várnod az ihletett pillanatra, a kreatív kedvre, hanem az érzéseidtől függetlenül dolgoznod kell, ahogyan mindenki másnak. Korábban próbáltam ehhez tartani magam, mostanra inkább igyekszem kedvet kreálni. Ehhez még csak pár módszerem van, de azok kapcsolóként működnek. :) Amikor nincs hangulatom írni, zenét hallgatok, valamint visszaolvasom az utolsó megírt fejezetet. Ez be szokott válni.
Amikor egy sztoriban azért akadok el, mert azt felszínesnek érzem és unom, akkor elvonulok a fürdőszobába. Ha a regényben kis lépések szükségeltetnek, zuhanyozom. Ha nagyobb fordulatokra van szükség, nyakig merülök a meleg vízben. Azt hiszem, a sztorijaim hatvan százalékát a fürdővíz ihlette, húsz százalékát a félálomi állapot (a végre lélegzethez jutó tudatalattim) és kb. csak a fennmaradó húsz ihletődik tényleges írás közben. :)
A való élet vicces helyzetei gyakran megihletnek, de kaptam ihletet már a facebooktól is, tini éveimből hátramaradt levelekből, reality-showból, tudományos hírekből, és volt rá példa, hogy egy-két színész megerőszakolta megmentette a múzsámat. Na jó, voltak ennél mélyebb és személyesebb dolgok is, amelyek megihlettek, de azokat inkább hagyjuk. :) Merthogy ugyebár aki sütit akar eladni, az összes hozzávalót nem nevezheti nevén. :)))
A következő regényemhez is a legfontosabb alapanyagnak a karakterek felépítését érzem, de még néhány lisztes csókot kell lopnom a múzsától ahhoz, hogy felköthessem az új köténykémet. :)


A többiek az ihletről:
 
On Sai
Moskát Anita  
Gaura Ágnes 
Brandon Hackett
Ha van kedvetek csatlakozni a témához, írjátok meg bejegyzésben mit jelent számotokra az ihlet, és linkeljétek be egy hozzászólásban.

2 megjegyzés:

  1. Ez ötletet adott nekem is, lánctól függetlenül. Amúgy ti közös klubban vagytok, időnként kitűztök egy témát, vagy hogyan indul az ilyen x ír valamiről, amiről aztán y és z és így tovább?

    VálaszTörlés
  2. Onnan indult, hogy kitaláltam, és felkértem még pár embert. :) Majd rendszeresen jövünk ilyen témákkal, és lehet csatlakozni. Aki elküldi a linkjét, az felteszem a blogomra, így egyben van a téma, ha valaki mazsolázgatni szeretne.

    VálaszTörlés