Nyári olvasónaplóm

Legutóbbi olvasmányaim sorából életrajzi könyvek voltak rám nagy hatással, ezekből szeretnék ajánlani.

 

 "Az egyedüli pillanatok az életünkben, amelyek egyáltalán érnek valamit, azok, amikor helyesen cselekszünk, amikor nem az asztalt bámuljuk, hanem felszegjük az állunkat, és egymás szemébe merünk nézni. Semmi más nem számít."

 

Teljes meggyőződéssel ki merem jelenteni, hogy a Hazafi korunk legfontosabb könyve, és ha csak egyetlen könyvet olvasol is el az elkövetkező húsz évben, kérlek, ez legyen az.

 

"A nyugati emberek által elkövetett legnagyobb hiba az, hogy azonosítják az orosz államot az orosz emberekkel. Valójában a kettőnek semmi köze egymáshoz, és a hazám legkínzóbb baja éppen az, hogy sok millió itt élő ember közül újra és újra a legcinikusabb és leghazugabb honpolgárok kezébe kerül a hatalom."

 

Nemcsak a világlátásodat tágítja, a lelkedet is meg fogja erősíteni. Azt ott bent, amelyik még hinni tudna olyasmikben, mint… mondjuk bátorság, és ezen túl mindenben, ami a nagybetűs Emberhez tartozik.

Ami az önéletrajz kapcsán leginkább meglepett, hogy olvasmányos és szórakoztató. Navalnij stílusa egyszerűen imádnivaló, mert vicces, és intelligensen az. Az a látásmód, amellyel meséli és kommentálja a vele és körülötte történteket, az emlékeit és a világot, azt az érzésedet fogja kelteni, hogy bárcsak ismerted volna, bárcsak dumálhattál volna vele. Ő az a jófej fickó, akinek a társaságában időtlenül jó lehetett lenni.

A könyv tartalmilag két részre osztható. 

2024 legjobb olvasmányai

Voltatok már úgy, hogy miközben zártok le egy évet, úgy érzitek, alig van már közötök ahhoz az emberhez, akik az év elején voltatok? J Persze többé-kevésbé minden év végén érzem ezt, de idén túlságosan. Bevallom, az olvasás nekem sokat segít ebben. Mindaz, hogy olyan begyorsult, széles és ingerözönvíz világban élünk, valamint mindaz, hogy mennyi minden ért és mennyi mindent kellett feldolgoznom az elmúlt három évben, sokkal kevesebbet adott volna hozzá a fejlődésemhez könyvek nélkül.

Szóval miközben az AI információköpködése egyre fejlettebb lesz, és mi modern emberek megszokjuk, hogy mindenről értesülünk, „mindenhez értünk is” (figyeled az arcainkat? J már mindent tud a ma embere) számomra egyre inkább felértékelődött az olvasás, mint tevékenység. Hiszen:

- segít pixelmentesíteni az életet: értelmezni, lényegtisztítani és élesíteni azt

- megforgatni és árnyalni az „igazságokat”

- kibogozni önmagam működését és helyrehuzalozni

- lelassult, csendes sarok egy neurotikus világban, ahol fokozottabban megélhetem otthonként önmagam

Nagyon sokszor nem jut elég idő rá, yes, de ilyenkor az a reggeli félóra és elalvás előtti félóra is csodákra képes. Nem bombáz agresszíven, nem foszt meg sem engem, sem magukat az információkat a kontextusoktól, nem zakatol, robog, pittyeg, ítél, csupán gondolkodni vagy átélni hív, és egy olyan fajta „táplálkozást” nyújt az elmének, amelyik a mai digitális világgal ellentétben nem tárgyiasít, nem manipulál, és nem csak kategorizált fogyasztóként bánik velem.

Gondolkodtam, hogy az idei olvasmányaimból milyen könyvekre érdemes felhívni mások figyelmét. Persze, mindenik érdemes arra, hogy kikiabálják címét a világba, de ha csak azokat kellene megneveznem, amelyek szubjektíven, de magasságokba és mélységekbe repítettek és a végére változást tapasztaltam, akkor mégis jól be kellene vésnem magamnak valahová emlékeztetőül őket. Aztán meg… milyen ember lennék, ha felfedeznék valami nagy horderejű, király dolgot… és megtartanám magamnak? J

Kezdem a listát a végén:

Tönkretett figyelem

 

Johann Haritól ez az első könyv, amit olvasok, az Elveszett kapcsolatok (Lost Connections) is rég a listán. Kihagyhatatlan szerzőnek tartom, nemcsak azért, mert úgy érzem, korunk legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, hanem mert tetszik, ahogyan a témához nyúl. Ő aztán tényleg megkeresi az összefüggéseket, anélkül, hogy spekulálnia kellene, láttatja az összképet, és ebben kiváló.

Sokat, sokféleképpen írnak és mondanak ma már arról, hogy a kütyük, az értesítésbombázás, a szociális média hogyan sorvasztja a figyelmünket, a gondolkodásra való képességünket, valamint a flow-ra és a kreativitásra való képességünket. Erodálja a jelenlétre való képességünket is, és persze ezen keresztül az életminőségünket. Hogyan teheti mindezt, hiszen mi csak pusztán görgetünk, informálódunk és kapcsolódunk? Nem feltétlenül a töménytelen, érdektelen infodömp miatt (bár halálos ágyunkon aligha ez a fajta FOMO lesz – félelem, hogy kimaradunk valamiből -- ami beugrik az elménkbe) hanem mert magának az információ fogyasztásának a MÓDJA az, ami ebben a kérdésben a leginkább válik döntő tényezővé és alakítja át az agyműködésünket és a kognitív képességeinket.

Sokat és sokféleképpen hallhatjuk most már azt is, hogy a szociális média üzleti modellje miért és hogyan káros és abuzív, hogyan dolgoznak magatartáskutatók is a háttérben, hogyan szól a megfigyelési kapitalizmusról, mennyire nem a mi érdekeinket szolgálja, és miközben dúsgazdagodik azáltal, hogy a figyelmünket szívogatja, monetizálja az időnket.

A szerző is alaposan kitér ezekre, sőt, három hónapra el is vonul egy tengerparti házba telefon és internet nélkül. Az elsőre nehéz, majd mennyeivé váló „elvonó kúra” után visszatérve csak azt tapasztalja, hogy milyen könnyen és azonnal visszazuhan a nem-eresztő ingoványba, miközben igazából még kicsi baj sem származott abból, hogy ő hiányzott, és aligha változott bármi „a neten” vagy épp a világban. 

"Az nem barátság, hogy féltékenységünket leplezve

lájkoljuk a másik fotóit, hencegő posztjait és együttérzésre szomjazó

panaszait, és cserébe ugyanezt várjuk tőle is. Valójában ez nem is állhatna

távolabb a barátság fogalmától. A barátság lényege az, hogy egymás

szemébe tudjunk nézni, hogy együtt fedezzük fel a világot, a barátság

lényege a tánc, a könnyes nevetések, a szoros ölelések, a boldogság és a

fájdalom megosztása. Gyakran épp ezektől foszt meg minket a Facebook,

amikor a kapcsolódás kiüresített, silány illúziójával tölti meg az időnket."

 

Ezt követően Hari szeretné megérteni, hogy miért erősebb ez a dolog, mint mi, az egyének, mik működtetik bennünk, és temérdek kulcsfigurát keres fel a kulisszák mögött, hogy megérthesse. Végül amikor azt is kezdi megérteni, hogy a modern figyelemzavar kialakulásához hogyan ágyaznak meg bizonyos társadalmi körülmények, akkor antropológusokat keres meg a világ különböző tájaira utazva. Így jut el ahhoz, hogy külön fejezetet szenteljen az ADHD egyre gyakoribb kialakulásának a gyermekek körében. Mind a szülők, mind az iskola elvette a gyerekektől a kötetlenséget, pedig aligha van bárminek nagyobb szerepe a fejlődésben ilyenkor, mint a szabad játék. Vagy ott van a mentális kalandozás és álmodozás lehetősége, aminek igenis nagy szerepe van mind a koncentrációs, mind az értelmezési képességek fejlődésében. A mai gyerekek életéből teljesen hiányzik az intrinzik motiváció is, egy tevékenységet aligha végeznek már önmagért, az örömért. Elvettük tőlük a csavargást a szabadban, a saját boldogulást a különféle helyzetekben, és a fejlődés annyira kontrollált lett, hogy ma már egy játék szabályait is a szülők találják ki, ők nyújtják a megoldásokat, és ők fedezik fel és térképezik fel számukra a környezetet is.

"Eszembe jutottak azok a tudományos kutatások, amelyeket az állandó, rapid

feladatváltás káros következményeiről olvastam, és egyszerre rájöttem,

hogy modern kultúránkból nemcsak a koncentráció képessége, de a

mentális kalandozás lehetősége is kiveszett. Az ingerek állandó zajában

folyamatosan loholunk előre, végig csak a felszínt kapargatva, anélkül,

hogy néha megállnánk egy kicsit. Amikor erről kérdeztem, Speng bólintott,

és elmesélte, mennyit bajlódik azzal, hogy leállítsa a mobilján záporozó,

teljesen érdektelen értesítéséket. Ez az állandó digitális zaj „elvonja

figyelmünket a belső világunktól, és gátolja az alaphálózatunk működését“.

Speng szerint olyan „ingervezérelt, ingerfüggő környezetben élünk,

amelyben figyelmünket – egyfajta állandó sodródásban – folyamatosan

újabb és újabb ingerek terelik el”. Ha nem sikerül kitörnünk ebből, akkor

„sosem leszünk képesek végigvinni egy-egy bonyolultabb

gondolatmenetet."

Vagyis nem csak a koncentrációs képességünk került veszélybe – az elménk

sem tud kalandozni többé. Ezek a folyamatok együttesen gondolkodásunk

minőségének súlyos romlásához vezetnek. Az álmodozás lehetősége nélkül

nehezebben értelmezzük a minket körülvevő világot, és ebben a felfokozott,

zavarodott állapotban még inkább kiszolgáltatottak vagyunk a

figyelmünkért versengő ingereknek."

 

Januári olvasószoba

 

 

Katherine May: Út a télbe

A pihenés és visszavonulás ereje válságos időkben

Ezt a könyvet először egy román író, pszichológus oldalán láttam, már akkor feltettem az elolvasandók listájára, aztán hónapok múlva felfedeztem, hogy magyarul is megjelent. Most a lehető legjobb időszakban találkoztam az olvasmánnyal, nemcsak azért mert ugye januárban vagyunk, hanem mert utolért a szokásos szezonális lehangoltság, amivel minden télen meg kell küzdenem (igen, pl. ha akkor találkoztok velem, amikor süt a nap, ő az alteregóm lesz :D) ráadásul volt lehetőségem arra is, hogy hosszú napokat töltsek úgy, hogy simán fejemre húzom a takarót és nem létezem begubózom. A könyv mégis vegyes érzéseket szült bennem. Az elején egészen megnyert magának, hiszen a szerző gyönyörűen ír, lírai prózában festi elénk a természet telelését, és használja fel ezek elemeit és jelenségeit a lelki folyamatokra metaforaként.

Töredezés - beleolvasó (1-2. fejezet)

MÁR RENDELHETŐ! 

A megjelenési dátum: 2022. 12. 16

 

1. FEJEZET

 

A tó áttetsző vize rózsaszínbe váltott a parthoz közeledve zavaros hullámokkal nyaldosta a behajló fűzfaágakat, megfestette a fűcsomókat. Keleten a fenyvessel borított dombok felett már pitymallott az ég, de nem a hajnal pírja olvadt a tó vizébe, hanem a felszínén lebegő holttest vére.

Amíg a két helyi tűzoltó azzal volt elfoglalva, hogy leszedjék a drón robotkarjáról a tetemet, amit az éppen kiemelt a vízből, Milos fel-le sétált, s meg-megállt, hogy tekintetével minden irányban átfürkéssze a Sharid-tó környékét. Pillantása előbb a tavat körülölelő sétányt kutatta, majd távolabbra siklott, s elidőzött a torkolatnál.

Észak felől egy hegyi patak szaladt a tó felé, de kőszirtre érkezett.

Átbukott rajta, s vízesésként csobogott alá.

Milos elképzelte, ahogyan az áldozat leveti magát onnan a szirtről. Rég volt ennyire pofonegyszerű esete. Az elmúlt öt és fél hónapja arról szólt, hogy a Központi Adatelemző Iroda elemzőjeként naponta kihívták őt különböző helyeken talált holttestekhez. Bizonyítania kellett az öngyilkosságokat, s kizárni a gyilkosság gyanúját. Akasztás, mérgezés, főbelövés, fulladás, érvágás… a halál ezernyi arcával találkozott, amióta járványszerűen megszaporodtak a külvárosi öngyilkosságok. Csakhogy eddig az ideológiai járvány kizárólag nyomornegyedekben szedte áldozatait, nem ilyen újonnan épült kis élményvároskában, mint Hillstadt.

A körülmények alapján talán ezúttal gyanakvóbb is lehetne, de az öngyilkosságok rég nem arról szóltak, hogy emberek menekülnek az élet nehézsége elől, hanem haláldicsőítést propagáló tanoknak szánt áldozatról. Miért is lenne védett ettől egy kis élményvároska, bármennyire is rendezett életű?

A két tűzoltó a pázsitra fektette a kiemelt hullát, amiről csepegett a víz. A férfi arca színtelen volt, ajka bekékült, szeme csukva. Fekete, hosszú hajába hínárok, fűszálak ragadtak, sportos ruhája ázottan a testére tapadt. A fej hátsó részén jól látható sebből nem szivárgott már a vér, a törés helyét a víz többnyire tisztára mosta.

– A francba! – tört ki az egyik tűzoltóból. – A jó büdös francba! Darko az!

– Köszönöm – fordult Milos a tűzoltók felé, és sikerült csak enyhén neheztelnie rájuk, amiért ránézésre azonosítani akarták az elhunytat. Milos próbálta éreztetni velük, hogy innentől többé nincs szükség rájuk. – A halottszállítók már úton vannak – vetette oda nekik mogorván. – Innentől az ügyet csak távolból követhetik, kérem.

Aztán hátat fordított nekik. Megértette, hogy a helyi törvények szerint minden fizikai segítséget és bevetést a tűzoltók intéznek, de nem hagyhatta, hogy túllépjék a hatáskörüket. Az azonosításhoz inkább igénybe vette virtuális nyomozótársa segítségét.

Proul akárhányszor megjelent Milos látóterében, ő teljesen megfeledkezett arról, hogy barátja csupán egy mesterséges intelligencia, egy valós környezetbe illesztett virtuális figura, és Milos csupán a beépített idegi interfészének köszönhetően láthatja őt.

Az előhívott férfi rózsaszín frakkban és hozzáillő nyakkendőben jelent meg, mintha bálba indulna épp, kesztyűs kezével elegáns köszöntést intett. Milos már megint alulöltözöttnek érezte magát kollégája mellett a sötétzöld dzsekijében, arról nem is beszélve, hogy Proul mindig jól fésülten tisztelte meg látóterét a jelenlétével, míg ő borostásan és zilált frizurával fogadta őt, mintha éppen most kelt volna ki másnaposan az ágyból. Bárcsak ő is egyetlen kézlejtéssel járó frissítéssel javíthatna a kinézetén, vagy azon, ahogyan éppen érzi magát.

– Szép jó reggelt! – szólalt meg a digitális nyomozótársa.

– Jó reggelt, Proul! Van egy fogásunk.

– Jól látom, hogy nem reggelizni hívtál?

– Nem, most nem asztaltársaságban vagyunk – mutatott Milos a lába előtt csöpögő holttestre.

– Egy pillanat. Átöltözöm – emelte fel bocsánatkérően az ujját Proul. Valóban egy pillanatig tartott, s komor, szürke ballonkabátot öltött. – Ki talált rá, és hogyhogy ilyen korán itt vagy? – csodálkozott.

Nyomdában a Töredezés

Izgalmasra sikeredett az év vége számomra. Tavaly ilyenkor csak ábrándoztam arról, milyen jó lenne, ha másokkal is megoszthatnám végre azt a fura álmot, amiben részem volt a Töredezés koncepciójának a továbbgondolásával. Ehhez társult egy sürgető érzés is (ha emlékeztek még a tavaly év végi bejegyzésemre) hogy úristen! mindjárt kortárs lesz, mire megjelenhet, márpedig ez most, most annyira aktuális lenne. Persze, lehet, hogy csak én éreztem/érzem annak, ezért is vagyok kíváncsi másokat hogyan talál meg a téma. Elérkezett hát a pillanat, hogy belelessetek ebbe a fura álomba, elgyertek velem Hillstadtba, beleszeressetek Proulba, együtt nyomozzatok a jövőben Milosszal (jaj, fordítva, de majd meglátjátok ti) és értetlenkedjetek Kishával együtt, hogy miért van annyi buktatója a személyes változásnak.

Az alábbi linken előjegyezhetitek a könyvet, hétfőtől rendelhetővé válik.

https://konyvmolykepzo.hu/.../bartos-zsuzsa-toredezes-10665

Ami pedig a borítót illeti, Nistor Evelin terve került ma este leleplezésre, itt is köszönöm neki. Én nagyon szeretem, egyszerre sejtelmesen dark és életszilánkoktól sziporkázó.

Íme, készült nektek egy kedvcsináló könyvtrailer is:

Hamarosan jövök beleolvasóval is! :)